A tudomány és a hiányzó dimenzió

A mai tudomány minden esetben - még akkor is, amikor valamilyen eszközt, műszert használ - az érzékszerveinkkel felfogható paraméterekkel dolgozik, és csak azokat a dolgokat tekinti létezőnek, amelyek ilyen módon észlelhetők, igazolhatók. Ezzel azonban a valóság jelentős része mintegy kívül reked a tudományos vizsgálatok köréből. Az érzékszerveinkkel is felfogható, de a megszokott módon nem igazolható, meg nem magyarázható, meglévő ismereteikbe be nem illeszthető fizikai jelenségekkel szintén ez történik.

A tudomány tagadja az érzékszerveinken túli, ún. belső érzékelést, bár minden kutató "elme" tisztában van vele, hogy tudományos eredményeit sem logikájának vagy lexikális tudásának köszönheti, hanem valami másnak, és amit a műszaki-természettudományos területen legfeljebb kreativitásnak mernek nevezni.

A tudományon kívül minden más rendszer (pl. vallások, asztrológia) valamilyen módon kétségbe vonja, sőt tagadja az idő létezését. Vegyük például az asztrológiát. Látszólag dolgozik az idővel: egyik oldalról a bolygómozgások, másik oldalról a bekövetkező események leírásánál. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezek az asztrológus munkájának csak a legelejét és a legvégét jelentik. A legelejét azért, mert a bolygómozgások mindenki számára megfigyelhetőek, a legvégét pedig azért, mert a hétköznapi ember idődimenzióban gondolkodik, és ezért az asztrológustól is ilyen leírást, mint végeredményt vár el. Fejében többnyire meg se fordul, hogy az asztrólogus a személyiséganalízisnél ill. a jóslásnál ugyanannak a valaminek két különböző vetületét írja le. Tehát ugyanarról a dologról van szó, csak éppen egyszer személyiségnek,

máskor sorsnak nevezzük. Az előrejelzés, a progressziós horoszkóp pedig nem más, mint most is létező, de érzékszerveinkkel fel nem fogható dolgok kiszámítása események, szimbólumok és fogalmak között létesített analógiák felhasználásával.

A látnokok kétféle időt érzékelnek: a lineáris ill. a Nagyidőt. A lineáris idő mögötti dimenzióban meghúzódó események akár múltbeliek, bizonyos fokig akár jövőbeliek, most is léteznek, csak a "dimenzióhiányos" észlelésünk miatt nem látjuk. A Nagyidő más ütemben telik, mint a lineáris. (A Nagyidőt az auralátók a negyedik réteg után érzékelik, a hetedik réteggel megszűnik.)

A buddhista és hinduista filozófiai irányzatok mind a lineáris, mind a Nagyidőt csupán "szellemi fejlettlenségünk" miatt bekövetkező illúziónak tartják. A gondolat, cselekvés, sors és személyiség összefüggései valamint az Én és az Univerzum egysége ugyanis belső tapasztalás folytán a megvilágosodott szellem számára nyilvánvaló, a lineáris és Nagyidőn túl valahol mozdulatlanság húzódik meg. A hétköznapi ember szemszögéből nézve a gondolat látszólag most keletkezik (mint ahogy a sörösüveg is: a semmiből), a cselekvés egy időbeli folyamat, a sors a jövőnk, ami inkább a véletlennel mintsem személyiségünkkel vagy cselekedeteinkkel magyarázható. A meditációt folytatók tudják, hogy egy adott szinten az "intuitív" készségek egy olyan fejlettséget érnek el, amellyel szokatlan képességekre tesznek szert: először előre látnak jövőbeli eseményeket, bármire vissza tudnak emlékezni, majd később fogalmi szinten kezdik látni a dolgokat, és észreveszik, hogy a látszólag különálló, de összefüggő dolgok "térbelileg" is kapcsolódnak egymáshoz (pl. ránézésre megmondják, hogy valaki milyen csillagjegyben született). ...

Az asztrológia tehát analógiákkal dolgozik, és számol. Konkrét eseményeket nehezen, vagy nem tud pontosan megfogalmazni. A tarotjósok viszont ezt könnyedén megteszik, szintén analógiák alapján, de intuitív úton. A "látók" nem alkalmaznak semmilyen segédeszközt, nem gondolkoznak, csak egyszerűen látják azt, ami létezett, létezik, és létezni fog... Úgy tűnik, a jóslás - látás - belső érzékelés minél inkább épül belső tapasztalásra, és minél kevésbé használ segédeszközt, annál gyorsabb, és részletgazdagabb.

Összefoglalva tehát:

A tudomány nem ismeri el a belső érzékelést, és az azzal felfedezhető dimenziókat;

Az asztrológia tud róla, szimbólumok, fogalmak és analógiák alkalmazásával számol velük;

A tarot-jósok segédeszközt alkalmazva intuitíve dolgoznak;

A látók belsőleg érzékelnek vagy látnak egy vagy két "plusz dimenziót";

A megvilágosodottak több "plusz dimenziót" érzékelnek vagy látnak, és minden szinten megélik azok "amint fent, úgy lent" egységét.

A hétköznapi ember gyakrabban beszél "döntés"-ről, mint ahányszor valódi döntést hoz. A tanult, mechanikus, rutinszerű cselekvéseink valójában nem hordoznak magukban döntéseket.

Sodródás, döntés, fejlődés. Arra, hogy döntés elé kerüljünk, várnunk kell, addig sodródunk. Ha jól döntöttünk, fejlődünk, ha nem, újra sodródunk, hogy újra dönthessünk. A fejlődés spirálvonal mentén történik: visszatérünk ugyanahhoz a szituációhoz, de már nem úgy viselkedünk, mint korábban. Közben megváltoznak a helyzethez kapcsolódó érzéseink ("szálhasadás"), másképpen, más síkon éljük meg a helyzetet - ez áll a jó döntés mögött, és ebben áll a fejlődés.

A fejlődés tulajdonképpen felismeréseken alapszik, amely egye közelebb visz önmagunk megismeréséhez. A bemutatott példából is látszik, hogy problémáink mind abból erednek, hogy nem ismerjük önmagunkat. A helyes döntés azt jelenti, hogy a szituáció által előhozott érzést, élményt már ismerjük, és nem keverjük össze valami mással, hasonlóval. Amíg nem hozunk helyes döntést, nem ismerjük magunkat ebből a szempontból. Fizikai létünknek ezért éppen az a célja, hogy önmagunkat megismerjük.

A legújabb tudományos eredmények szerint egyes elemi részecskék a fénysebességnél gyorsabban is képesek mozogni. Ilyenkor furcsa dolgot tapasztalnak: durván fogalmazva a részecske megérkezhet, még mielőtt elindítanánk. Képletesen szólva megnyomjuk a gombot, de már előtte detektáljuk a becsapódást. Nem lehetne kijátszani így az időt? Várjuk meg, míg becsapódik a részecske, és azután felejtsük el megnyomni a gombot! Sajnos nem jön be a dolog. Ha elhatározzuk, hogy ezt tesszük, a részecske is elfelejt becsapódni. Honnan tudja előre, hogy mit tervezünk? Nem ő tudja, hanem mi. Más kérdés az időrendi sorrend. Az időstruktúra a lineáris időn belül, élményegység (döntés) szintjén sorrendet cserélhet, ha a fénysebességet átlépjük.

Az ok és az okozat, mint időrendi sorrend azért cserélt időben helyet, mert átléptük a fénysebességet.

Az érzékszerveinkkel felfogható anyagi világ nem tartozik a mi tudatunkhoz. A lineáris időben létező háromdimenziós anyagi testünkhöz közvetlenül három auraréteg kapcsolódik: az étertest, az érzelmi test és a mentális test. Mindezek a rétegek a fizikai világ által kiváltott reakciókat tükrözik (érzelmek, gondolkodás, testi-egészségi állapot). Rövid távú memóriaként foghatók fel. Ezek a rétegek a lineáris időben nem kapcsolódhatnak össze háromdimenziós entitássá. Ehhez, mint ahogy az anyagi világban is, a "négydimenziós téridő" kialakulásához szükség van még egy "dimenzióra".

Az összekapcsolódás tehát csak a következő síkon, az asztrálsíkon történhet meg (4. réteg). A létrejött "négydimenziós téridő" időkomponensét Nagyidőnek, a három térdimenziós entitásokat "szellemek"-nek, vagy helyesebben asztrális lényeknek nevezzük.

Mindegyik tudatsík három térdimenziós. A rajtuk levő lények, pl. a szellemek nem négy, az angyalok nem ötdimenziósak. Amikor új térdimenziók keletkeznek, azok ugyan több tudattartalmat sűrítenek magukba, de a létsíkokon összekapcsolódó dimenziók száma mindig három marad.