iwiw Thot smaragdtáblái II.

2011. november 5., szombat

Thot smaragdtáblái II.

Mottó: A Fény mindig sötétségben születik


1. A halhatatlanság fogalma

Ahogy azt a kínai gyógyászat, a spirituális tanok, vagy akár a köznyelv is megfogalmazza, az ember test-lélek-szellem egysége.

A test maga az anyag, melyet látunk tükörbe nézve. A test sok korláttal rendelkezik az anyagi világban és folyamatosan elhasználódik. Kötelességünk gondozni, mert nélküle életképtelenek vagyunk itt a Földön. Az anyagi test energiát biztosít a lélek számára.

A lélek nagymértékben energia és kismértékben anyag. Ez az a néhány gramm, amivel csökken valakinek a testtömege, mikor meghal. A lélek mivel anyagilag kötődik ehhez a bolygóhoz, csak itt életképes. Ha innen távozik a szellem, itt hagyja a lélekruhát. A lélekruha kb. 25.920 földi évet él. Ez egy égi ciklus, egy galaktikus év. A lélek maga az aura. Ezt lehet látni, érzékelni. A lélek az átmenet a külső energia és a test között. A lélek energetikai szennyeződései betegségeket hoznak létre a fizikai testben.

Minden ember egy végtelen szellem. A szellem a tobozmirigyben lakozik. Negatívan hat rá a dohányzás, a fluor, a klór.

A szellem mikor a Földre jön, kap egy lélekruhát, majd többször leszületik és megél néhány földi életet. (A tudósok rájöttek, hogy csak úgy élhet valaki egy idegen bolygón, ha oda születik, ellenkező esetben nem életképes csak mesterséges körülmények között ideig-óráig) Az élet forgatókönyvét a negyedik dimenzióban írta meg. Ez a színdarab maga a karma. A halálnak nevezett esemény a dimenzióváltás, akárcsak a születés. Átlépünk egy csillagkapun, dimenziókapun.

A szellem és a lélek mikor nem él emberi életet, akkor a negyedik dimenzióban található, ami nem más, mint az asztrál világ. Éjjel, mikor alszunk, csak a test pihen, a lélek és a szellem sosem alszik, ők a negyedik dimenzióban tartózkodnak.


Charon Viktor
Vannak olyan emberek, akik tetszés szerint átjártak vagy átjárnak a negyedik dimenzióba. Több fizikus is képes volt ilyenre, például Wictor Charon (Scherbák Viktor, 1907-1976) magyar fizikus és zeneszerző. A harmadik dimenzió korlátja az idő és a tér, a negyediké csak a tér, ott az idő nem definiált.
Az élet célja a tanulás, a megélés.


Sok gazdag ember, aki úgy hitte és hiszi, hogy már mindent elért az anyagi világban, azaz kellően sok mindent birtokol, szeretne örökké élni és uralkodni, ezt tekinti halhatatlanságnak. Valójában ez teljesen más. A halhatatlanság azt jelenti, hogy a szellem és lélek páros mikor leszületik, teljes mértékben tisztában van eddigi életeivel, annak tanulságaival, tapasztalataival. Addig, míg a legtöbb ember semmire sem emlékszik korábbi életeiből, addig aki halhatatlan, az mindenre emlékszik. Nem lehet az anyagi testet végtelenül sokáig hordani, mert folyamatosan elhasználódik, éppen úgy, ahogy egy inget sem tudunk egész életen át hordani, mert bepiszkolódik, elhasználódik, elszakad. Időnként le kell cseréljük. Természetesen igyekezni kell, hogy jó állapotban tartsuk testünket, de itt komoly korlátok vannak. Maga Thoth is, aki hosszú életet biztosító spirituális technikákból többet is birtokolt és alkalmazott, többször leszületett, tudatosan, célirányosan.

2. 25.920 év

A Föld forog a saját tengelye körül, melynek egységnyi periódusa egy nap. Másodsorban forog a Nap körül, melynek egységnyi periódusa az év. Maga a Naprendszer is elliptikus pályán kering a galaxis középpontjához képest, ez a galaktikus 1 év, ami kb. 25.920 földi év. A tudósok különböző számításai módjai között 10-20 éves eltérés szokott lenni, ezért gyakran emlegetik úgy, hogy kb. 26.000 év.

Mikor a Naprendszer a galaxis középpontja felé halad, akkor az emberiség életében mindig a megvilágosodás játszik szerepet, a tudatszint emelkedése. Mikor a Naprendszer az elliptikus pályáján távolik a galaxis középpontjától, akkor a butulás, a felejtés tapasztalható. Olyan ez mintha az űrállomásról néznénk a Földet. Az egyik felén éjszaka van, míg a másikon világos. Az egyik felén alszanak az emberek, míg a másikon élik életüket. A napszakok hasonlóak, azonban minden nap különböző. Így a Föld életében a 26.000 év is mindig más. Nem ugyanaz ismétlődik, hanem hasonló egy másik síkon, mintha egy rugóra néznénk, körkörös, de mégis halad egy másik irányba is, felfele. ...

3. Játék a Földön

Az élet egy játék, egy színdarab, melynek meg van a saját dramaturgiája. Ha megnézzük, sok mindent kipróbáltunk már és igazából semmi nem vált be, semmi nem örök. Egy dolog állandó a változás. Ami egyszer volt, az biztos, hogy pont ugyanúgy nem lesz már.
A játékszabályok adottak, és vannak játékmesternek nevezett halhatatlan emberek, akik igyekeznek betartatni a szabályokat. Szerepük olyan, mint a fociban a bíróé. Irányítanak, döntenek. Tudjuk, hogy az a gól, amit a bíró megad. Az életben is így van. Irányító szerepüket nagy országok vezetőin, illetve irányító, döntéshozó nemzetközi szervezeteken keresztül érvényesítik. Például egy vezető nagyhatalom államfőjének beiktatása igazából egy beavatási szertartás. Mivel a spiritualitásban egy dolog a fontos, a precizitás, ezért ha az államfő rosszul mondja a szöveget, vagy a titkárnő rosszul gépelte, akkor bizony újra le kell tenni az esküt (avatást), mert különben semmit sem ér. Meg kell figyelni az ilyen vezetőt, hogyan változik meg a beiktatás után. Elnökké választás előtt egyet mond, beiktatás után teljesen mást, ami sokszor nem az ő véleménye. Az avatás a lélekre hat, azt átprogramozza, akár az átok, vagy az áldás, energetikai elven működik (rezgés)
Ehhez teljesen hasonlóan működnek meghatározó szerepet betöltő nemzetközi szervezetek. 
Érdekes még a magyar Szent Korona szerepe. Itt nem a Szent Istváni, hanem az utána következő koronáról van szó, mely nem csak egy fizikai tárgy, hanem mai szóhasználattal élve a fogalom egy jogi személyiséget takar. A magyar korona volt az egyetlen a világon, melynek ilyen értelmezése volt. A király, aki ezt hordta, az a világban egyedülálló módon rendelkezett főnökkel, főnöke a Szent Korona, azaz a nép. Mivel az országot csak olyan tudja vezetni, aki kellően megvilágosodott, spirituális, ezért ez a korona is úgy volt beprogramozva, hogy miközben azt hordta valaki, addig folyamatos beavatást, tudatszint emelést kapott. Később a koronát átprogramozták, hogy viselője más idegen érdekeket szolgáljon, mint a saját népe. Erről tudott és ezért nem hordta a koronát a Kalapos Király. Az Egyesült Államoktól visszakapott koronáról többen állítják, hogy egy másolat. Ennek eldöntése spirituális eszközökkel pillanatok kérdése, mert a létezésben minden tudott. Éppen így, mikor valakit felvesznek egy páholyba és kap egy feladatot, annak ténye, hogy az illető elvégezte-e, nem kérdés, hiszen egy adott tudatszinten nincsenek kérdések és hazudni sem lehet. Hazudni csak az anyagi világban lehet.
Belátható, hogy nem akárki lehet, egy állam vezetője, bár jelen világunk ezt állítja. Aki nem kellően spirituális, az egyszerűen képtelen átlátni világunkat. Aki pedig nem élvez megfelelő támogatottságot, az képtelen élre kerülni. Aki élre kerül, az pedig szerepet játszik. A szerep nem jó és nem rossz, pont olyan, amilyen kell legyen, ahogy megírták. 
A 26.000 év alatt többször élünk, és az egész korábbi életeink eltárolódnak a lélekruhánkban. Ezért is működik jól, mikor különböző meditációs technikákkal be tudunk nézni korábbi életeinkbe. Igen, a dolog létezik és működik. Megdöbbentő, hogy ha átélünk néhány utazást, mindjárt megértjük, hogy mitől vannak félelmeink például víztől, magasságtól, miért nem tudunk megtanulni egy adott idegen nyelvet, míg másokat igen könnyen, stb.


Fontos, hogy ami kívül esik a 26.000 éven, arról nem tudunk semmit, mert nem tárolódott a mi lélekruhánkban. Vannak ugyan módszerek, melyekkel oda is be lehet pillantani, például mi történt Atlantisz világában, de ez kevesebbeknek adatik meg.


A Föld bármely lakója bele tud pillantani saját lelke emlékeibe egy szakavatott mester segítségével, a képeken kívül átéljük az érzelmeket is.


4. Dimenziókapu az ősmagyar történelemben


Az ősmagyar történelem a kezdetektől a Szent Istvánig tartó korszakot jelenti, hiszen akkor minden megváltozott.
Az ősi spirituális tudat szerint a női nemi szerv egy dimenziókapu, mely a közösülés csúcspontján megnyílik. Ha megvalósul ez a fogantatás, akkor egy lélek átjön a másik dimenzióból és anyaggá alakul, azaz megszületik. Csak a nő képes dimenziókaput nyitni. Csak a nő tud teremteni. Egy férfitársadalom magában életképtelen. Még a sumer istenek is szülőnőket alkalmaztak a genetikai kísérleteik során.
Az ősi népeknél szex közben a megvalósuló célra összpontosítottak, tudatosak voltak afelől, hogy mit tesznek. Ma sok férfi szex közben engedi ki tudatosan dühét, haragját. Szegény nők. Így már érthető, hogy miért olyan beteg sok nő, miért kapnak egyik pillanatról a másikra egy életre szóló fejfájást, stb. 
Mivel a nyitott dimenziókapu veszélyt is jelenthet, ezért régen betartottak bizonyos óvintézkedéseket. Legfontosabb óvintézkedés maga a házasság volt. Maga az esküvő egy beavatás volt. Ma elvétve akad csak olyan spirituális egyház, ahol tényleg beavatás történik. A legtöbb vallás csak ceremóniát tart, nem tudnak beava5tást végezni, se joguk, se tudásuk hozzá. A házasságkötés során a kapuhoz kötöttek egy kulcsot. Csak ez a kulcs volt képes aktiválni a zárat. Egy kulcs több zárat is tudott aktiválni, de egy zárhoz csak egy kulcs tartozott. 
A szüzesség is fontos volt, hiszen ez azt jelentette, hogy a dimenziókapu még sosem volt nyitva, és az ilyen lány nem lehetett boszorkány, nem lehetett kapcsolata más dimenziókkal. 
A védelem szimbólumai elkísérték a nőt egész életén keresztül. Olyan faragott ágyban aludt, mely tele volt vésve a rá és párjára vonatkozó szimbólumokkal, néha rúnákkal, ősi magyar motívumokkal. Ez a szimbólumrendszer megjelent a ruhákon, ágyneműn, a fali terítőkön, stb. Később, mikor a gyerek megszületett, az anya varrt ruhát a gyerek számára, szintén szimbólumokkal, és az apa megáldotta, hiszen mindenki tudott áldani. 
A nők legnagyobb beavatása maga az áldott állapot, majd a szülés. A nők gondolatvilága, érzései teljesen megváltoznak szülés után. Más lesz fontos mint azelőtt. Analógiaként gondoljunk egy-egy nagyobb mai állam vezetőjére, hogy megváltozik az elnöki beavatás után.
Az ősi népek a kilenc hónapot három részre bontották. Az első a szer-elem, a második, a tür-elem, harmadik a kegy-elem. Az első magát a fogantatást jelenti, a második az áldott állapotot, a harmadik a szülést.
Mindezt átgondolva láthatjuk, hogy mekkora spirituális tudással bírtak az ősi népek. Hol vagyunk ma ettől? A szexuális szabadság, apás szülések, abortusz, magukat rabszolgaként halálra dolgozó nők, társ nélkül élő nők és férfiak széles köre, válások magas száma, házasodási kedv drasztikus csökkenése, házassági szerződések, egyneműek házassága, stb. 
Érdemes elgondolkozni, hogy a meddőség mit jelent. Egy karmikus parkolópálya. Most ebben az életben nem (érdemes betekinteni a múlta, hogy miért nem, annak, aki mindenképp szeretné). Erre mit teszünk? Hormonkezelések sora, gyógyszerek, görcsös akarat.
Az ősi népek azt is tudták, hogy a születés párja, a halálnak nevezett újbóli dimenziókapu átlépés. Nem féltek tőle oly mértékben, mint ma, hiszen nem ragadtak úgy bele az anyagi mocsárba, mint napjainkban.


5. Mégis rezeg a Föld

A legapróbb anyagi részecske

Az anyagot évszázadokon át, folyamatosan felaprózva, keresve magát a legapróbb anyagi részecskét, eljutottunk az atomig, majd annak az alkotórészeiig (atommag, elektron). Technikai fejlődés után eljutottunk az atommag alkotórészeiig (proton, neutron). Folytatva az atom még aprólékosabb boncolását, eljutottunk olyan részecskékhez, melyek nem anyagok. Kiderült, hogy az anyag nem anyagi részecskékből áll. Nem létezik a legapróbb anyagi részecske.
Megállapítható, hogy az anyag egyértelműen rezgés, azaz hullámtermészettel bír. Ma már tudjuk, hogy az anyag állóhullám. Mindenki játszott már gyermekkorában egy tál vízzel a kezében. Ha a tál egyik oldalát megbillentjük, akkor egy hullám keletkezik, amelyik a tálról visszaverődik és visszatér a kiindulási pontba. Ha viszont a tál egyik oldalát ütemesen mozgatjuk, akkor a hullám egy helyben áll és látható módon a víz felülete nem sima, hanem egy állóhullám látható, mintha megfagyott volna. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha folyamatosan, külső forrásból fenntartjuk, tehát energiát igényel és nem utolsó sorban egy precíz irányítást, vezérlést.
Amit nem találunk az a fenntartó erő és információ. Pedig ennek is kell lennie.
A ceruza a kezünkben, állóhullámok halmaza. Ha megszűnne az állóhullámokat fenntartó láthatatlan és megfoghatatlan erő, akkor eltűnne a ceruza. 
Körülöttünk csak egy szobában is, végtelen sok atom található, a minket körülvevő anyagnak érzett valóság, végtelen sok állóhullám. Mindez érvényes az egész világmindenségre, amelyiknek mi csak egy kis részét látjuk, sejtjük. 
A gravitáció, a tömegvonzás nem más, mint a rezonancia jelensége.

A Tudomány nevében

A Földön mindenhol ott van a Yin és a Yang egyensúlya. Feketében a fehér, és fehérben a fekete. Mindenki ismeri az ábrát. A Yin a megtartó anyag, míg a Yang a kiterjeszkedő erő. Mikor felborul az egyensúly, akkor azonnal törekszik helyreállni. Példa erre az atomerőmű. Az energia kinyerése folyamán az anyagból kivesszük a kiterjeszkedő férfi energiát, mert ezt felhasználjuk villamos energia előállítására. A megmaradó kiégett fűtőelemek, atomi szerkezetük alapján nem mások, mint nőnemű uránatomok, melyeket megfosztottak férfias energiájuktól. Az egyensúly igyekszik helyreállni és a kiégett fűtőelem, minden élő és élettelen anyagból kivonja a férfias Yang energiát, hogy az egyensúly helyreálljon. Ez azt jelenti, hogy szétporlad a legerősebb beton, papírvékony és törékeny lesz a legvastagabb fém cső, stb. Egész vidékek atomi szerkezete változik meg (!) éppúgy az atomerőmű körzetében, mint a tengerbe dobált kiégett hulladék több száz kilométeres környezetében. Az egész vidék porózusabbá válik, mértek már szakadásokat magában a földkéregben is. Az atomerőmű és a hulladék környezetében minden anyag és minden ember Yin-esedik. Nem létezik biztonságosnak nevezett szigetelés, mert az is hasonló anyag és azt is bontja az elnőiesedett urán. 
Mindez azért van, mert a tudósok és döntéshozók mindent tudni akarnak, csak az anyag lényegét nem. Példaként gondoljuk meg, milyen egy tisztán nőnemű társadalom élete, ha a férfiak mind meghaltak a háborúban?
Egy tudós társadalom akkor lesz karmán felüli, ha megérti, hogy bizonyos dolgokra képes, de nem él a lehetőséggel, mert felborítja a természet egyensúlyát. Minden ellenkező esetben életkarmát generál az egész emberi faj szintjén. Ennek következményét az utódok élik meg. Minden cselekedet egy mag, amit elültetünk. Ha hiszünk benne, ha nem, ha tudunk róla, ha nem, miénk a termés. Ha epret ültetünk, eper a termés, ha bogáncsot, akkor bogáncs. És le fogjuk nyelni. 

Az Élet boncolása 

Az anyaghoz hasonlóan, az életet is úgy keresi az ember, hogy egyre apróbb részekre boncolja azt. Amilyen megdöbbentő hogy az anyag nem anyag, ugyanígy kifolyik a tudósok keze között az élet, és nem tudják még csak definiálni sem.
Egyébként mi a különbség egy villanyoszlop és egy ember között? Mi az élet? Atomszerkezetünk teljesen hasonló. Különbség lehet talán a regeneráció képessége, ami azt jelenti, hogy ha valaki megvágja a kezét, akkor az begyógyul, míg az élettelennek nevezett tárgyakra ez nem igaz, legalábbis pillanatnyi tudásunk alapján.
Ami viszont közös, hogy világunkban minden rezgés, állóhullám.
Mit tudunk érzékelni?

Csak azt tudjuk érzékelni, ami velünk kompatibilis, amihez hasonlóak vagyunk. Az ember is állóhullámok összessége. Így érezzük anyagnak azt a minket körülvevő, velünk hasonló rezgéshalmazt, mint a mi testünk. Ezért nem tudunk átmenni a falon, ugyanakkor a rádió, televízió, mobiltelefon jelei akadály nélkül átmennek.
Ehhez teljesen hasonló elven működik a Faraday kalitka, mely szerkezetével tud kiszűrni bizonyos elektromágneses rezgéseket, ugyanakkor egy ceruzát be tudunk dugni a rácson. A kalitka csak a szerkezetéből adódó, vele kompatibilis rezgéseknek jelent gátat, más típusú rezgést átenged, például a ceruzát. 

Táplálkozás

A minket körülvevő világ rezgés, mi pedig érzékszerveinkkel felfogjuk, regisztráljuk ezeket, illetve rezonanciába léphetünk a külső jelekkel. Ily módon a szaglás, az ízlelés, a hallás, a látás mind rezgések érzékelése.
Az élelmiszeripar természetesen kihasználja ezt. Az élelmiszeripar piacán adják-veszik a különböző íz mintákat. Például adott rezgés jellemzi az eper ízét. Az eper rezgésének egy-egy spektrumát megveszik a gyártók, hogy termékeiket eszerint alakítsák ki. Megfigyelhető, hogy adott gyártó összes eper íze hasonló, míg más gyártók eper íze kissé különbözik. Azután keresnek valamit a földön, ami olcsón elérhető és hasonló a rezgése. Például egy Indiában vadon élő fa kérgét, aminek olyan a rezgése, mint a megvásárolt eper rezgése. Ezt belekeverve termékükbe, eper íze lesz, eper nélkül. Aztán jöhet az illat utánzása, stb. Egy-két évtized alatt, a minél több nyereség elérése végett eltűntek a természetes anyagok, és megjelentek a helyettesítők és ízfokozók. Ez utóbbiak erősítik a rezgéseket, erősebbnek érezzük az ízeket. Következménye, hogy tompul ízlelésünk, egyre erősebb rezgések szükségesek, hogy érezzük őket. 
Egyetlen probléma, hogy a mesterséges rezgések nem helyettesítik az anyagi szinten megszokott természetes anyagot. Az epernek csak egy tulajdonsága az íze. Ezt utánozva bármivel, akár kőolajszármazékkal is, az összes többi jellemzővel senki nem foglalkozik. Például az eper íz nem tartalmaz vitaminokat, rostokat, stb.
Napjainkban vagy nehéz, körülményes beszerzés révén igyekszünk természetes táplálékot fogyasztani, vagy megmaradunk az illúziónál.

Harmónia helyreállítása

Mivel hazánkban törvény van rá, hogy gyógyítani csak orvos gyógyíthat, kizárólag a modern orvoslás által elfogadott módszerekkel, így fel sem merül, hogy az energiák gyógyítanak. Csak harmóniát állítanak helyre.
A kristály által keltett (kozmikus) rezgések, a szellemterápiának nevezett, kozmikus erők alkalmazása mind az anyag legalsóbb szintjén hatnak, harmonizálják az anyagot alkotó rezgéseket. Ezáltal maga az anyag is kezd harmonizálódni. Ha már anyagi szinten nagy a baj, természetesen nem hagyható el az orvosi beavatkozás, legyen az akár gyógyszer, akár műtét, mert a páciensnek esetleg már nincs ideje, hogy addig éljen, míg a rezgések harmóniája kihat az anyagi szint harmóniájára. Ugyanakkor a tisztán gyógyszeres kezelés csak átmeneti sikert ér el, ha az alaprezgések folyamatosan rosszak. Például valaki stresszes munkahelyen dolgozik, emiatt folyamatosan fáj a feje. Hiába szed fájdalomcsillapítókat, nyugtatókat. Azok anyagi szinten hatnak ugyan, de maga az alaprezgés hibás, így hibás lesz az anyag is, azaz maga az ember. 
Az egészség azt jelenti, hogy hajlandó a változásra. Aki hajlandó kilépni egy kapcsolatból mely mérgezi őt, hajlandó kilépni egy munkahelyről mely tönkre teszi, hajlandó tevőlegesen változtatni életmódján, szokásain, az egészséges. Nem számít milyen diagnózisa van, egészséges. Aki nem hajlandó változtatni, az beteg, még ha nincs is konkrét diagnózisa. Hamarosan lesz, méghozzá végzetes. 

A fény kettős természete

Einstein korában ő maga és tudós társai bizonyították, hogy a körülményektől függően a fény hol elektromágneses rezgésként viselkedik, hol pedig anyagként. 
Az anyag rezgéstartománya és a minket körülvevő elektromágneses spektrum közös tartománya fedi egymást.



Párhuzamos világok

Minden ami minket körülvesz, az rezgés. Érezzük látjuk, halljuk, megfogjuk, fizikai akadályt jelent. Mindez azért van, mert hasonló rezgésekből állunk mi magunk is. Ugyanakkor folyamatosan mennek keresztül rajtunk a rádió, TV, mobiltelefon jelek, kozmikus sugárzások, stb. Minden rezgést, ami minket körülvesz, ami jellemző ránk, azt tekinthetjük egy nagy egységnek, az életünk rezgéseinek teljes halmazának. Nevezhetnénk mindezt az életünk mintázatának. 
Ahogy zenében is léteznek oktávok, így az életben is. Ha elzongorázzuk a boci-bocit egyik oktávon, majd egy magasabbon, igaz, hogy más lesz a hangzás, de a mintázat hasonló, ugyanúgy felismerjük a zene dallamát.
A Mendelejev féle periódusos rendszer is ehhez hasonló, hét vízszintes sorban helyezkednek el az elemek, azért, mert fizikai és kémiai tulajdonságaik valamilyen módon ismétlődnek. 
A párhuzamos világ azt jelenti, hogy a mi oktávunktól eltérő oktávon hasonló módon ismétlődik az élet. Thoth úgy definiálja, hogy párhuzamos világok léteznek, amiket egymástól szigorú szabályok választanak el.
A párhuzamos világok ugyanazt a teret foglalják el, egyetlen különbség a rezgések energiaszintje. Éppen ezért nem érzékeljük, mert nincs érzékszervünk arra a rezgésszintre hangolva.
Igaz ma is léteznek olyan emberek és technikák, melyekkel bele lehet nézni más világokba (esetleg átmenni), azonban egymás mellett szépen megfér több világ, hiszen az ott élők, csak a saját rezgéskörnyezetükre reagálnak, azt érzékelik, az kompatibilis velük. Amilyen rezgés nem kompatibilis az egyik oktávon élőkkel, az csak átmegy rajtuk, mint egy kozmikus sugárzás. Csak azt látja, érzi, ami az övé. 
Aki belelát más világokba, az képes ideiglenesen érzékelni egy másik oktáv rezgéseit is.

Magasabb dimenziók

Létezik egy mélytengeri halfaj, amelyik csak kétdimenziós világban él. Mivel azon a mélységen nem szükséges, ezért nem alakult ki a háromdimenziós érzékelése. Ez azt jelenti, hogy a harmadik koordináta felől érkező információt nem veszi észre. Agya csak kétdimenziós. Nem tud harmadik dimenzióban gondolkodni. 
Mikor Kolumbusz felfedezte Amerikát, az első alkalommal mikor a hajók lehorgonyoztak a partok mellett, a bennszülöttek napokon át nem látták a hajókat, pedig ott voltak. Néztek abba az irányba, de nem látták. Néhány sámánnak tűnt fel, hogy a víz adott helyeken másképp hullámzik, fodrozódik. Az ok az volt, hogy a bennszülöttek agya még sosem látott ilyen hajót, így kellett egy kis idő, hogy megtanulják a képet. Ahogy napok alatt megtanulták a látványt, azonnal működött az érzékelésük ez irányba is. 
A földi élőlények háromdimenziós világban élnek, így alakult ki az agyműködésük. Azonban az embert leszámítva egyik élőlény sem tud magasabb dimenzióban gondolkodni. Egy alsóbb dimenzió nem tudja megérteni egy felsőbb dimenzió létét, működését. Az ember, mivel lelke a negyedik dimenzióból való, szelleme pedig az ötödikből, bár most a harmadik dimenzióban él, de érti, sőt esetenként bele is tud nézni még élete során a magasabb dimenzióba.
A háromdimenziós világban zajlódó életünk nem más mint egy magasabb, a negyedik dimenziós világ levetülése. Ez épp olyan mint a telekommunikáció. A mobiltelefon néhány GHz frekvenciatartományban működik, és szükséges egy készülék, mely ezt, a számunkra nem látható, nem hallható rezgést letranszformálja egy, a fülünk által észlelhető frekvenciatartománnyá. Ehhez hasonló a TV, rádió, röntgenfelvétel (a kép látható, bár a sugarak nem).
A negyedik dimenzió a velünk párhuzamos dimenziók felett van. A negyedik dimenzióból vetül le minden a párhuzamos harmadik dimenziókba. 
Olyan ez, mint amikor süt a nap. Megjelenik egy árnyék. Ha több nap van, több az árnyék. A több árnyék nem más, mint a párhuzamos világok.
Összességében elmondható, hogy a legfelsőbb az Isteni létsík, azaz az ötödik dimenzió. Ebben, mint végtelen szellemek létezünk. Ennek egy kivetülése az, amikor egy időre a Föld nevű bolygóhoz kötődünk, kapunk egy lélektestet. A lélektest több párhuzamos harmadik dimenzióba kivetül. 
Jelenleg úgy tűnik, hogy az ötödik dimenziónak csak egy negyedik dimenziós kivetülése van, azaz párhuzamos negyedik dimenziók talán nincsenek.
Az ötödik, a negyedik dimenzió valamint a párhuzamos világok ugyanazt a teret foglalják el, egyetlen különbség a rezgések energiaszintje. A negyedik dimenzióval állandó kapcsolatunk van, az álom formájában. A lélek és a szellem sosem alszik, mikor álmodunk, a negyedik dimenzióban kalandozunk. Mivel a magasabb dimenzió kihat az alacsonyabb dimenziókra, ezért működik jól a tudatos álom. Amit létrehozunk a magasabb dimenzióban, annak kötelessége levetülni a harmadik dimenzióba. Az árnyék is mindig követi az embert, nem tudja magát önállósítani.

UFO valóság

Miért kérdés még ma is, hogy létezik-e élet a Földön kívül?
Egyik oka, hogy szemlélődésünk eléggé korlátozott. Képzeljük el, hogy egy kilátótoronyban állunk, körkörösen 100 ablak található, így mindent láthatunk. Ekkor mi, az Anyag mindenhatóságának nevében befalazunk 99 ablakot. A maradék egyen időnként kinézünk, és vállunkat megvonva mondjuk, hogy itt nincs semmi. Ha véletlenül felbukkan valami, akkor azt nevezzük illúziónak.
A másik ok, hogy a világmindenségben a szeretet az úr. Mi ebbe a világba, jelen tudatszintünkkel nem illünk bele. Ez nem jó és nem rossz, csak ez van. Az első osztály sem rossz az iskolában, csak kevés az érettségihez. Ha elmegyünk egy vendéglőbe, ahol néhány fiatal pár lágy zene mellett, romantikával tölti az időt. Szépen, elegánsan felöltözve, virág, félhomály, vörösbor, finom ételek, illatok. Nyílik az ajtó, bejön egy részeg, büdös, koszos hajléktalan, aki bármelyik pillanatban elhányhatja magát, és odaül az asztalhoz, megöleli a többieket és azt mondja, én a testvéretek vagyok. Ez utóbbi a mai emberiség a jelen tudatszintjén. Életünket az agresszió és a félelem uralja. Ha bármelyik civilizáció közelítene a Földhöz, azonnal látná azt a sok ezer tévéadást, melyik csak agresszióról és félelemről szól, mindezt a szórakoztatás jegyében, azonnal tovább állna. Mikor Traianus, római császár nagy harcok árán legyőzte 107-ben a dákokat, hogy kellően ünnepeljen maga is, és szórakoztassa Róma polgárait is, több mint három héten át, déltájt, napi több órában a Colosseumban különös kegyetlenséggel végeztette ki a hadifoglyokat. Ma cseppet sem vagyunk különbek, csak másképp nevezzük.
Mi csak a hasonló értékrenddel vagyunk kompatibilisek. Ilyenek az annunakik. Ők teljesen hasonló értékrenddel rendelkeznek, emberi vonásaik vannak. Azaz nekünk vannak annunaki vonásaink. Technikai fejlettségünk elért az ő szintjükre, gondolkodásunk is teljesen hasonló, ha még léteznek egyáltalán a saját bolygójukon. 
Mikor a nibirui civilizációtól eltérő UFO-t látunk, az nem más, mint egy másik párhuzamos, vagy egy magasabb szintű világ ideiglenes átvetülése. 

Galaktikus utazás

Sokaknak feltűnt már, hogy nincs Holdutazás, nincs Holdbázis, nincs Mars utazás. Egyszerűen értelmetlen. A fénysebesség túl lassú ekkora tér átutazására. Igaz már sikerült a fénysebességnél nagyobb sebességet is elérni kísérleti körülmények között, de az is lassú.
Utazni nagy távolságra nem lehet a harmadik dimenzióban, hanem csak egy felsőbben. A tudósok rájöttek, hogy egy adott világban csak úgy leszünk életképesek, ha odaszületünk. Utazhatunk oda űrhajóval, de annak nem kell legyen hajtóműve, csak egy doboz, ahol meg tudunk születni. Sokáig nem értették a Roswellnél talált egyik csészealjat, mert semmilyen hajtómű, elektronika nem volt benne. Gondolatilag volt irányítva. Egy felsőbb dimenzióban oda mehetünk, ahova akarunk (Teremtő vagy intelligens tudat akarja, engedi), majd megszülethetünk és élhetünk egy másik bolygón. Onnan eljönni csak halál után lehet, otthagyva az anyagi ruhát. Thoth is így utazott és utazik a világmindenségben.

Érzelmek

Az érzelmek a harmadik dimenzióban megfoghatatlanok, bár irányítanak minket. Nem tudjuk mérni, mert magasabb dimenzióbeli rezgések. Valamilyen szinten a kristályok képesek reagálni a kozmikus sugárzásokra, és mi a kristályok viselkedésének változását tudjuk figyelni a kozmikus sugárzás változásának függvényében.
Az érzelmek, mint rezgések, anyagi felépítésünk minőségét befolyásolják. Aki félelemben él, annak lesz is miért, saját magának hozza létre az eseményeket. A magasabb dimenzióbeli félelem kivetül az anyagi világára. 
Aki szeretetben próbál élni, annak anyagi és életminősége a szeretet fogja tükrözni. A szeretet nem jellemző az anyagi világra. Igazi szeretetről csak azok beszélnek, akik átéltek egy halál közeli élményt. Ők ilyenkor teljesen megváltoznak. Ehhez hasonló hatása van még a halál előtti utolsó kenet feladásának. Aki még él néhány napot, az hihetetlen boldogságról, békéről és szeretetről számol be.

Látók, gyógyítók

Ha napjainkban megnézi valaki egy megyei újság hirdetési rovatát, az az érzése, hogy az ország lakosságának egyik fele reiki mester, míg a másik fele természetgyógyász és egymást akarják meggyógyítani. Ezzel együtt tele vannak a kórházak és remekül fogynak a gyógyszerek.
A kilencvenes évek óta a Naprendszer a galaxisunk középpontja felé halad, így elkezdődött a megvilágosodás kora. A gyerekek egy része már úgy születik, hogy látja az aurát, bele-bele lát másik dimenziókba, de nem érti mindezt. Ráadásul a szülők egy része orvoshoz fut vele, aki gyógyszeres kezelést alkalmaz. A pénz hajtása közben a szülő nem veszi észre, hogy neki kell felnőnie a gyerek szintjére.
A fiatalok felnőnek, és húsz éves korukban elkezdenek gyógyítani. Minden magyar városra jut pár úgynevezett látó és gyógyító. Pedig ettől messze állunk.
Az, hogy valaki érzi az erőt a kezében, mint lüktetés, vagy melegség, majd oda tudja mozgatni, ahova akarja, ez még csak az érzékelés. Olyan ez, mint amikor egy hatéves gyerek a nagyobb testvéreitől megtanul írni, olvasni és az első osztályban az első iskolai napon többet tud, mint az osztálytársai, mert ő tud írni és olvasni. De ettől ő még nem egyetemi tanár. Ahhoz, hogy bölcs oktató legyen, el kell végezni egy-két egyetemet, el kell még teljen vagy 30 év. Nagy HIBA összetéveszteni az érzékelés alapfokát (érzés, látás) azzal, hogy tudok valamit. A látók nagy többsége nem hajlandó végigjárni egy - egy spirituális iskolát, feleslegesnek érzik a tanulást, elvesztegetett időről beszélnek. Legtöbbet a pénzszerzés hajt. Pedig egy veleszületett tulajdonságért TILOS pénzt kérni. Viszont amikor találkozik más világok lényeivel, eseményeivel nem tudja hova tenni azokat és előbb-utóbb több kellemetlenséget okoz, mint amennyi jót.
Ha megnézzük Emánuel Jézus (Krisztus azt jelenti görögül, hogy megvilágosodott) életét, látható, hogy kis gyerekkora óta spirituális közösségek nevelték. Fiatal korától gyógyított, csodát tett, azonban ez nem jelentett egy egészségi robbanást az adott területen. Az emberek, akiket meggyógyított, visszamentek ugyanabba az életükbe, ahol megbetegítették magukat, és hiába a csodálatos gyógyulás, néhány év múlva ugyanolyan betegek voltak, mint azelőtt. Napjaink nagy sámánjai vallják, hogy az ő munkájuk csak fele a gyógyulásnak, a másik fele, a páciens életmódja. Jézus a keresztre feszítés után francia területeken él, gyerekei vannak, az akkori francia királyi családot innen származtatják. Innentől nem hallunk róla, mint gyógyítóról, rájött, hogy mást kell tennie az életben. Kb. 130 éves korában halt meg. 
Napjainkban, akinek van hozzá érzékenysége, évekig képzi magát spirituális körökben, megtanulja, hogy mi a világ rendje, hogyan működik az Egész. Miután ezt tudja, kezd kialakulni a látása, az érzése, és egyéb érzékelések. Mikor találkozik különböző erőkkel, más világok rezgéseivel, akkor tudja, hogy mit tegyen. Tudja, hogy mit uralhat és mit nem, meg van már a kellő bölcsessége. Az ilyen ember esetében a harmónia helyreállítása csak egy kis szegmens az összes többi mellett.

Meddig rezeg?

Az alaprezgésének motorját materiálisan nem találjuk, mert nem az anyagi világban van. Egy felsőbb szint biztosítja ezt a végtelen energiát és precíz információt. Ezt nevezik nullponti energiának (Tesla titkos áramfejlesztői ezt használták), csinek, pránának, stb., vagy magának a Teremtőnek. 
Az információ mindig megelőzi az eseményt. Megérthetjük, hogyan tudja egy polip megjósolni, hogy ki győz egy focimeccsen, hogyan tudja egyik-másik személy megálmodni a lottószámokat. Megérthetjük, hogy minden tudható, ha van antennánk, vesszük és dekódoljuk a jeleket. 
Megérthető, hogy a szervezetben mindig ott van információ szinten a betegség is, mely energetikai módszerekkel sokkal hamarabb kimutatható, mint a materiális alapon működő diagnosztika által. 
Ez a gigantikus világ, egy végtelenül precíz, aprólékos, pontos, jól kidolgozott virtuális valóság, mely csak a Teremtő tudatában létezik.

6. Jelenlegi tudatszintünk

A Föld életében már sok nagy, a miénknél sokkal fejlettebb civilizáció létezett. Olyan ez, mint egy szállodai szoba, ma éjjel mi alszunk itt.
A fejlett kultúrák tudták, hogy a dimenzióváltást csak a kő éli túl, így építették a gízai piramisokat, vagy a Titicaca tó dokkrendszerét. Ez utóbbi esetén millió évekről beszélnek a kutatók.
A tudat megértésére vegyünk egy példát. Elmegyünk kirándulni, egy dombon találunk egy kilátót. A kilátó aljánál nyugat felé fordulva látunk egy fatörzset, bokrokat, füvet és virágokat. Ha felmegyünk a kilátó első emeletére és nyugat felé nézünk, már egy fa koronáját látjuk és semmi mást. Ha megyünk még egy emeletet felfelé, majd kinézünk nyugati irányba, kiderül, hogy egy erdő felett nézünk el. A következő szintnél már zöld, sárga és kék foltokat látunk. A kilátó tetején már csak a felhőket és az eget látjuk. A tudatszint azt jelenti, hogy ugyanoda nézve mást látunk. 
Jelen tudatszintünk, mely csak a pénz körül forog, modernkori rabszolgatartó rendszerbe kényszeríttette a mai embert. Ez a tudatszint a korlátja további fejlődésünknek. Ha tovább szeretnénk lépni, már pedig muszáj lesz, a játékmesterek érvényesíteni fogják a változást. A maya naptárban jelölt 2012 december 21, mikor a számláló átfordul, és újra nulláról kezdődik, egy ilyen, új tudatszintű korszakot jelöl. Azonban az átmenet nem egy pillanat lesz, hanem néhány évtized, hiszen már elindult a változás. A középkor sem egy pillanat alatt ért véget.
Ha egy magas tudatszintű civilizáció alakul ki a Föld nevű bolygón, és megismeri az itteni élet sajátosságait, akkor természetesen üzenni szeretne az őt követő civilizációknak. Tudását oly módon tudja átadni, hogy pusztán kőből épít piramisokat (tudván, hogy a kő túléli a dimenzióváltást), a piramisok méreteit, geometriáját, egymáshoz való elhelyezését, illetve a kozmoszhoz való tájolását úgy válassza meg, hogy a lehető legtöbb információt rögzítse. Ezen felül még hagyhat hátra gyermekinek tűnő képi ábrázolásokat a világűrről, az élet jellegzetességeiről, titkairól. Mikor egy következő civilizáció elér arra a fejlettségi szintre, hogy meg tudja fejteni mindezt, akkor hatalmasat fejlődik a tudatszintje.
Nézzük meg ezzel a szemmel, mi hol tartunk? Eljutottunk-e már oda, hogy az ősöktől örökölt tudást tanítjuk az iskolában? Vagy csak bolondnak tituláljuk azokat a tudósokat, akik megfejtették a múlt emlékeit? 
A földi élet titkait különböző páholyok őrzik. Fontos szerepük volt, hiszen nélkülük esély sem lenne a tudás nagy részére. Az első világháború előtt hatalmas spirituális robbanás volt tapasztalható az emberi tudatban. Azonban egyfelől akkor a világ nem tudott mit kezdeni azzal, a számára ismeretlen információáradattal, ami érte, szinte sokkolta őket, másfelől a világháború mindent elmosott, a felejtésbe juttatott.

A grafikon csak szemléltető jellegű, számolható adatokat nem tartalmaz

Az anyag szervezettségi fokának növekedésével a tudat csökken. Az ember maga a középmezőny alján található, míg az általa létrehozott közösségek ennél lejjebb. A hatvanas évektől egy újabb ébredés kezdődött, ezúttal lassúbb ütemben. Akkor kezdtek a különböző páholyok is nyitni, információt kiszivárogtatni, hiszen a titok amit őriznek az nem csak az övék, hanem az emberiségé. Mindettől függetlenül a titkok nagy része továbbra is titok, mert az emberiség még nagyon messze áll, attól, hogy egyáltalán beszéljen minderről.


7. Atlantisz

Atlantisz nem a mi történelmünk része. A Föld nevű bolygóé igen, de a mai emberiségé nem. Atlantisz és az ott élők úgy tűntek el, hogy intelligens élet nem maradt utánuk. Mai szóhasználattal élve nem vagyunk az akkor élők utódai, jogutódai, sem rokonai, sem ismerősei. Mintha egy sci-fiben egy idegen civilizációról beszélnénk, csak éppen a Föld nevű bolygón éltek. 
Atlantisz attól volt nagy, hogy az emberek tudatszintje a miénkénél lényegesen magasabb volt. Az energiát napi szinten használták az élet minden terén. A Csillagok Háborújában úgy említik, hogy az Erő legyen veled. Atlantisziban az Erő az embereket szolgálta, miután ismerték természetét és irányításának módját. Így a nullponti energia korlátlan erőforrás volt, a gyógyászatban látták és kezelték a csakrákat, az aurát, alkalmazták a kristályterápiát. Adataikat kristályokban tárolták, nagyon hatékony módon. Hittek a teremtőben, a teremtésben.
Az ősi népek sokszor ismerik az Erő alkalmazásának módját. Petra épült így, illetve Emanuel Jézus is alkalmazta csodálatos gyógyításai során. Napjainkba ősi törzsek alkalmazzák az Erőt illetve a civilizált világban élő mágusok, gyógyítók, akiket a modern világ sarlatánoknak tart.
Atlantisz megléte még napjainkban is sok kérdést vet fel. Legfontosabb, hogy azt hisszük mi most a teremtés csúcsai vagyunk és nem értjük meg, hogyan létezhetett egy sokkal magasabb tudatszintű civilizáció. Nem értjük, hogy a magasabb tudatszint hogyan jelenthet magasabb technikai fejlettségi szintet. 
Következő kérdés, hogy egy ilyen magas tudatszintű társadalom hogyan tud megbukni? Végezetül kérdés még Atlantisz létezésének ideje, helye.
Atlantisz igaz történelmét páholyok őrzik, a legnagyobb játékmester aki a páholyok felett állt, ezt tudta, rendszeresen lemerült a Titicaca tó alján található városhoz, tanulni, ezt valamilyen szinten kezdte nyilvánosságra hozni, életével fizetett.

8. Sumer

A sumer történelem a mi történelmünk. Addig, amíg Atlantisz léte számunkra felfoghatatlan időtávlatokba esik, addig a sumer történelem kézzel fogható, akár szó szerint is, hiszen több millió régészeti lelet elérhető, szerte a Földön.
A sumer történelemhez köthető a presumer időszak is, amely kb. i.e. 450.000-ben kezdődött, mikor megérkeztek az első telepesek a Földre. A leírásokból pontosan tudjuk, hogy nem találtak ezen a bolygón intelligens életet. Egyértelműen következik, hogy Atlantisz ekkor már rég nem létezett. A nevezett időpont egy jégkorszak végét jelentette, élhető éghajlat csak az egyenlítő körül volt. A sumer civilizáció már bele tartozik a mi 26.000 évünkbe, sok ember lélekruhája tárol ide tartozó élet emlékeket.
Külön érdekesség, hogy a spirituális tanokban az egyenlő-szárú kereszt az egység szimbóluma, az egységé a Teremtővel. A sumer társadalom a Nibiru bolygót egyenlő szárú kereszttel ábrázolta. Ábrázolásaikban sokszor az égbolton két objektum látható a Nap, ahogy egy gyerek is lerajzolná, és a Nibiru, mint egy egyenlő szárú kereszt. 
A sumer történelem egy apró közjáték abban, ahogy megjelent az emberiség, a semmiből. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ily módon kezdődött el újra a fejlett élet. Ennyi erővel akár lehetett volna a darwinizmus is, de nem az volt. Felsőbb intelligencia másképp döntött. Ez a játék most így kezdődött. Valószínűleg mindig másképp kezdődik, csak mi ezt most nem tudjuk.

9. Thoth szerepe a földi életben

Thoth volt az egyetlen szellem, aki két fejlettnek nevezett korszakot megélt, az atlantiszit és a mait. Ezekről ő maga számol be.
Thoth első ábrázolásai egyiptomi rajzok, ahol íbiszfejjel mutatják őt. Széles férfias vállal és madárfejjel. Kezében legtöbbször az Ankh, mely az örökkévalóság szimbóluma. 
Thoth spirituális jellegű, részben önéletrajzi munkáját (smaragdtáblák) alapul véve kiderül, hogy atlantiszi származású. Megadatott neki, hogy atlantiszi korában megvilágosodjon, majd személyes életcélját a teremtés engedélyezte. Thoth az emberiség igaz tanítója szeretett volna lenni. Amolyan igazi pap, vallás nélkül. Ha végignézzük életét, ez mind a mai napig sikerült is. Neki megadatott, hogy halhatatlansága átnyúlik a 26.000 éves korláton is. Sőt addig, amíg mi a galaktikus 1 év alatt szigorúan csak a Földhöz kötődünk, addig Thoth rendelkezett azzal a képességgel, hogy idegen civilizációkat tanulmányozzon, akár végignézze azok pusztulását is, de csak mint megfigyelő. Neki sem volt joga ott beavatkozni, csupán tanulni. Atlantisz irányításában kb. 16.000 éven át vett részt, neve Arlich Vomalites volt. Hosszú, egy testben eltöltött életét különböző technikákkal oldotta meg. Ilyen volt, hogy naponta 1 órát feküdt fejjel észak felé fordulva, meditációs állapotban, felső testén tartva a figyelmet, majd 1 órát feküdt fejjel dél felé fordulva, mikor is alsó testén tartotta a figyelmét. Ezen kívül energetikai kezeléseket alkalmazott, kristályokkal, mágiával. Mindez azt feltételezte, hogy naponta több órát csak saját magával, saját testével, saját gondolataival foglalkozott. Mint vezető, irányító, mindezt megtehette. Fő szerepe a társadalom vezetése, fejlesztése, racionalizálása volt. Azért tudott részben Atlantisz, részben maga Toth is sikeres lenni, mert nem uralkodni akart mások felett, hanem szeretet vezérelte gondolkodását, döntéseit.
A földi élet bármely intelligens civilizációjába mindig kódolva van a gondolkodása, viselkedése által a bukása is. Olyan ez, mint a Gazdálkodj Okosan, ahol a játék elve, a szabályokon keresztül a gyarapodás, fejlődés. Rövid ideig lehetett kapni egy hasonló játékot, ahol rosszul tervezték meg a játék logikáját, így mindenki csődbe ment, ki előbb, ki utóbb. Nos az élet a Földön is ilyen. Az élet a fejlődés. Ahogy az egyik ásványvíz gyártó mondja a reklámjában, hogy az út amit bejársz, az tesz nemessé. Atlantisz bukása után Thoth részt vett a sumer társadalom megalakításában.
Enki (annunaki) fiaként tért vissza, Marduk (Ra) testvéreként, a kezdetek kezdetén, így a családfa legelején található. Enki volt a spirituális tudós, aki a civilizáció kialakításában, a csillagászatban és az emberiség tanításában, védelmében döntő szereppel bírt. Őt nevezték a víz istennek. 
Thoth mai szóval élve orvos, génsebész, kutató volt. Részt vett az első ember megalkotása előtti kísérletezésekben, majd Adamu (a Föld szülötte) megalkotásában, később az emberi lények sorozatgyártásában. A homo sapiens kb. 200-250.000 évvel ezelőtt jelent meg.
Thoth fontos szerepet játszott még egy családi vitában. A Vízözön után, sokadik alkalommal újra fel akarták osztani a mai Egyiptom területét. A két testvér Oziris és Seth élet-halál harcot vívott először légi csatában, majd a földön. Végül Seth megölte testvérét, olyannyira, hogy fel is darabolta és darabjait szétszórta elég nagy földrajzi területen. Oziris felesége Isis volt, akivel még nem volt közös gyerekük. Isis, Thoth lánya, megkérte génsebész apját, segítsen neki, hogy legyen gyerek a már halott férjétől. Thoth a feladatot sikeresen megoldotta, valamilyen, általunk nem ismert génsebészeti eljárással. A kis Hórusz, egy az egyben úgy nézett ki mint apja, Oziris. Ezért míg fel nem nőtt, bújtatni is kellett Seth elől. Tökéletes genetikai másolat. Egyiptom éledezésekor, a Vízözön visszavonulása után, mikor már kezdtek a területek kiszáradni Enki a spiritualitással megáldott tudós (ma mérnöknek neveznénk), és Enlil a vezető mellett kiemelkedő szerepe volt Thoth-nak. Enki és Enlil a féltestvérek Egyiptom lakhatóvá tételével foglalkoztak (a sumer írások szerint kiemelték Egyiptomot a vízből) a mocsarak lecsapolásával, a Nílus szabályzásával. Sumert elhagyva, Thoth magát az egyiptomi civilizációt hozta létre, annak mindennemű megszervezett formájával. 
Atlantiszi tudását felhasználva, egy működőképes, fejlődő, majd virágzó társadalmat hozott létre, igaz az akkori ember tudatszintje teljesen más volt, mint az atlantiszi emberé. Thoth nagysága éppen abban mutatkozott meg, hogy bármilyen tudatszintű emberekből álló társadalmat fel tudott virágoztatni, ha döntő szava volt a vezetésben. A sumer Marduk király területi terjeszkedésével, újabb területi újraelosztások kezdődtek Egyiptom területén, ekkor Thoth-ot i.e. 3.113 augusztusában száműzték az amerikai kontinensre. Ekkor megalkotta a maya naptárt, melynek éppen a napokban lesz a fordulópontja, mikor új korszak kezdődik, remélhetőleg egy magasabb tudatszinten.
Amerikában is alkotott, bár ő ezt inkább tekintette száműzetésnek, sem mint küldetésnek. Nem is hozott létre olyan virágzó civilizációt, a naptárára is sokan (pl. Sitchin) mondják, hogy nem annyira naptár, hanem számolta a száműzetése napjait. Tény, hogy a maya naptár első napja az, amikor Thoth megérkezett az általa száműzetésnek tekintett helyre. A sumer történelem irányítói, ahogy az akkori emberek nevezték, istenek, részben távoztak i.e. 600 körül, részben akik itt maradtak, azok eltűntek. Mivel a sumer istenek bolygójának éves periódusa kb. 3.500-3.600 földi év, ezért az ő életük földi távlatokban végtelen. Akik itt maradtak, el kezdtek alkalmazkodni a Föld periódusaihoz, így hamarabb öregedtek, mint saját bolygójukon. Ezzel együtt aki itt maradt, az még bőven él, hiszen nincs egy éve sem (3.600 földi éve) a távozásnak. Megkülönböztető jelük, hogy aurájuk nagyobb mint az emberé. Az átlag emberi aura kb. fél méter. Az övék néhány méter.
Van egy író, Maximillien De Lafayette, aki meg is nevezi, hogy melyik annunakinak melyik királyi család a leszármazottja. Sajnos túl sok könyvet ad ki, amolyan futószalagon, így nehéz megmondani melyik könyve a legjobb. Véleményem szerint azt az elvet követi, hogy a fát az erdőben lehet eldugni, így a túl sok információ között meg kell találni azt, ami a legjobb, leghasznosabb. Szerintem a sok, helyenként meredek dolgok között, sok az igazság. Thoth, megelégelve a száműzetést, egy újabb kultúrát szemelt ki, a görög kultúra segítője lett. Pitagorasz önéletrajzában mondja el, hogy Thoth tanította őt, voltak együtt a Nagy Piramis alatt, itt világosodott meg, és értette meg a szakrális geometriát. Tudjuk, hogy a görög kultúra részben a pitagoraszi iskola által lett naggyá. 
Később Thoth a görög kultúra vezetőjeként is jelen volt, Hermész név alatt. Ekkor írta a Thoth Smaragdtáblái c. spirituális és részben önéletrajzi művét. Ezeken túlmenően Thoth még több alakban, több életben jelen volt, mindazonáltal a fent említettek a legjelentősebbek. Dominánsan nevelő, tanító, spirituális pap szerepet töltött be. Részben neki is köszönhető, hogy a sumer, az egyiptomi, illetve a Kárpát medencében élő népek nagyon sok rokonságot mutatnak, például a rovásírásban, hitvilágban, vagy a különböző fejlődési korszakokban.
Voltak Thoth megnyilvánulásai (életei) közül olyanok, ahol kevésbé alkotott maradandót, mondhatnánk ilyenkor inkább élt, pihent, vagy éppen a bölcsességen elmélkedett.

10. Thoth smaragdtáblái

Először Thoth bemutatja Atlantiszt, annak felépítését, vezetését. Kiemelendő, hogy nagy fontosságot tulajdonít a Fénynek, azok képviselőinek. Ma is sok spirituális körben, páholyban a Fényt szolgálják. Megjegyzendő, hogy a Fény az nem más mint rezgés. A Fény itt a Teremtőt, a teremtő rezgést jelenti. Megtudhatjuk, hogy minden rezgés, még maga az anyag is, ez utóbbi rezgés legsűrűbb formája.
Thoth elmeséli, hogyan kapta meg a lehetőséget, hogy több égi cikluson keresztül megőrizhesse halhatatlanságát, illetve az emberiség tanítójává váljon. Megtudhatjuk, milyen energetikai típusú kezeléseknek vetette alá magát, hogy megőrizze teste fiatalságát hosszú éveken át.
Bemutatkozás után Thoth a bölcsességről beszél. Mondják, hogy az okos mindig tudja mit mondjon, jó időben jól szól. A bölcs azt is tudja, hogy kell-e neki szólni, vagy csak csendben mosolyog. A büszkeségnek semmi köze a bölcsességhez, mert a büszkeség korlát a tanulásban, az elfogadásban. 
Az életben nincs helye a félelemnek, a rossznak, mert ha ilyen irányúak a gondolataink, akkor azok bevonzzák az ilyen jellegű eseményeket az életünkbe. 
Az anyagi eszközök birtoklása nem cél, hanem eszköz. Ne azért éljünk, hogy harácsoljunk, hanem csak annyi anyagi eszközt birtokoljunk, amennyi szükséges, hogy szívünk és elménk magasabb szintre tudjon emelkedni (tudatunk emelkedni tudjon). Azért legyen pénzünk, hogy tanulni tudjunk. A pénz nem életcél, hanem eszköz. 
A szeretetről beszél, mely az út kezdetét és végét jelenti. A tudat fejlettsége teszi lehetővé, hogy lássuk a fényt, érezzük az erőt, életünket a megérzések vezessék, így lehetünk boldogak és kiegyensúlyozottak, azaz a karmánk szerint éljünk.
A továbbiakban Thoth a test-lélek egységéről beszél, és a rendről. A világmindenségben rend van, és nincsenek szabályok. Ahol rendetlenség van, ott sok a szabály, de a sok szabály ellenére sincs rend, ilyen az emberi társadalom. Rendet először mindenki magában kell teremtsen. Ha belül (emberben) rend van, akkor megjelenik kisebb majd tágabb körében is a rend. Először ne a világot akarjuk megváltani, hanem saját magunkat hozzuk egyensúlyba. Ne akarjunk gyógyítani, ha betegek vagyunk, ne akarjunk harmóniát teremteni, ha nem vagyunk harmóniában.
Thoth beszél a mágiáról. A mágia nem más, mint erőtan. Az erő tudatos alkalmazása. Nincs fehér és fekete mágia, csak fehér és fekete mágus. A mágia egyetemes. Aki használja, az dönti el, hogy mire használja. Olyan ez, mint a kés. Nincs jó és rossz kés, csak kés van. Aki kézbe veszi, az dönti el, hogy kenyeret vág, vagy embert öl. Mind a sötét, mind a világos oldal ugyanazt az eszközt használja, csak más-más cél érdekében. A fény előnnyel bír, mert a sötétség nem más, mint a fény hiánya. Ahol megjelenik a fény, ott nem lehet sötét. Viszont ahol megjelenik a fény, ott megjelenik az árnyék is. Csakis a tudatos tudat szolgálhatja a Fényt. A tudatos tudatot pedig szolgálja az Erő.
Thoth jelzi, hogy párhuzamos világokban élünk. A világok egymástól szabályokkal vannak elválasztva. Olyan ez, mint egy nagy adatbázis, mikor szűrünk egy feltétel szerint, nem látjuk azokat az adatokat, amik nem felelnek meg a szűrési feltételnek, mintha nem is lennének, pedig ott vannak. Csupán nem látjuk őket. Smaragdtáblái közül az utolsót nem engedik közölni, mondván az emberiség erre még nincs felkészülve. Ez a tábla a dimenzióváltásról szól, egy adott társadalom végéről, mikor is letelik a kijelölt ciklus és valamilyen módon vége a játéknak. Ekkor egy láthatatlan kéz, egy gereblyével elegyengeti a homokozót, hogy másnap újabb gyerekek kezdjenek el homokvárakat, alagutakat, autópályákat stb. építeni. Ettől nem kell félni, az élet ilyen. Nem jó és nem rossz, hanem pont ilyen. Ez pont így van jól. Összességében elmondható, hogy Thoth egy nagyon komoly spirituális leckét ad nekünk. Minél nagyobb valakinek a tudatszintje, annál többet ért meg belőle. Egy egész spirituális egyházat lehetne építeni ezekre a tanokra, mely test-lélek-szellem harmóniájáról szól, bölcsességről, békéről, mágiáról, magas tudatszintről, megvilágosodásról. 

11. Játék az élet

A mai embert úgy nevelik, hogy felszínesen éljen és gondolkodjon. De aki kezd magára figyelni, magára hallgatni és nem kívülről várja, hogy mondják meg, mit kell tennie, az egy csodálatos világra ébred. Nagyságrenddel csodálatosabbra, mint az anyagi valóság. 
A világmindenségben minden rezeg. Nincs más, mint rezgés. A rezgés egyik sajátos megjelenési formája az állóhullám, ez az anyag. (Magyarországon is többen léteznek, különböző spirituális irányzatok képviselői, akik két ujjuk között materializálni tudnak például egy kavicsot).
A szellem számára az élet a Földön nem más, mint egy amerikai típusú tengerészgyalogos kiképzőtábor. Az anyagi világba leszülető szellem hirtelen sok korlátba ütközik, anyagi megjelenése révén. Fizikai testbe lesz szorítva, melyet még nehezít a genetikai (karmikus) adottságok sora is. A szellem számára ez szinte lehetetlen feladat. Egy kis szabadság azért jár a szellemnek és ez nem más, mint az éjszakai alvás. Ilyenkor a szellem távozik és csak egy vékony összeköttetés létezik a fizikai testtel. Ha gond van az anyagi testtel, akkor a szellem azonnal visszajön. Ilyenkor álmodunk zuhanásról, de sosem csapódunk be a zuhanás végén. Gond lehet az anyagi testtel, ha például horkoláskor nem kapunk levegőt, bármilyen más okból kifolyólag valamilyen élettani funkció rövid időre leáll, vagy csak cseng az óra, felráz valaki. Alváskor a test eszméletlen állapotban fekszik. Megszűnik létezni a tudat. A tudat elment, kiszabadult. Ilyenkor a vegetatív idegrendszer tartja működésben az alapvető élettani funkciókat. 
Ideális esetben 120 évet képes az anyagi világban a test élni, azonban a valóságban ez 70-80 évet jelent. Modern társadalmunk egyik mellékhatása, hogy tovább rövidül ez az idő, hiszen 20-40 évvel korábban kezdődnek ma már a régen öregkorinak nevezett betegségek. Civilizációs betegségek sora alakult ki, melyekre nincs orvosság. Igazi gyógyír a radikális életmódváltás lenne.
Ha megnézzük a történelem során sok mindent élt meg az emberiség. Bármi is volt, az mindig túl lett fokozva, hogy elegünk legyen belőle, és utána mindig valami új jött. Ugyanaz sosem, hanem valami teljesen más. Így most is itt állunk egy radikális váltás küszöbén. A játékmesterek tudják mi jön, mi nem. Csupán tudjuk, hogy ebből elég volt, és valami új, valami teljesen más után sóvárgunk. 
Halál után, mikor a szellem visszatér a negyedik dimenzióba, kipiheni az anyagi „játék” fáradalmait, levonja az újabb tanulságokat és készül ezeket javítani egy újabb „játék” során. Mindig több időt tölt el az anyagi világon kívül, mint az életnek nevezett játék során, ez számára a pihenés. 
Azok akik túlságosan belesüllyednek az anyagi világba és nem mernek meghalni, gyakran itt ragadnak szellemként. Ők azok, akik megtalálhatók a temetőkben, kórházakban, templomokban, balesetek helyszínein. Mivel idejük van, várják, hogy valaki megoldja problémájukat. Gondolati síkon tudják befolyásolni az embereket. Úgy nevezik őket, hogy megszállók. Néha tereket szállnak meg, néha embereket. Akinek meg van rá a képessége és tudása, annak kötelessége az ilyen szellemeket hazasegíteni. Nem elkergetésről van szó, hanem hazasegítésről. A keleti kultúrákban, ahol a halál nem tragédia, hanem ünnep, a hazatérés ünnepe, nem léteznek megszálló szellemek.
Minden életünk más és más a Földön. Mindig más genetikával (karmával) születünk le, és mást kell megtanulnunk. A születés és a halál dátuma adott, kilépni öngyilkossággal lehet a játékból, ilyenkor azonban elég hamar vissza szokott jönni a szellem egy másik életben. 
Napjainkra az emberi tudat nyílik. Gyerekek széles tömege látja az aurát akár színesben is, látja a meghalt nagymamát, stb. (a gyerekek kb 4-6 éves korig mindent látnak, később elhalványul ez a képesség, ha nem fejlesztik ezt).
Emberek széles köre tud találkozni tudatosan, már karmán felüli szellemekkel, akik segítik őket mikor magukban vagy másokban helyreállítják a harmóniát. A fent leírtak ilyenkor már nem hit kérdése, hanem személyes megtapasztalásé. Ezek a karmán felüli szellemek nem kísértenek, hanem segítenek. A világmindenségben a szeretet az úr. Mikor meghal valaki és 1-2 másodperc alatt átér a másik dimenzióba, egy pillanat alatt megvilágosodik, mint amikor felébredünk egy álomból, és tudjuk, ez már a valóság.
Lassan a vallás is nyit ez irányba. Maga II. János Pál, pápa kinyilatkoztatta, hogy a halál után a tudat nem szűnik meg létezni, a halál nem valaminek a vége.

Mi az élet értelme? Hogy átsegítsük egymást ezen az egészen…

Orosz Zsolt
okl. mérnök

Forrás: maga-a-valosag.hu


2 megjegyzés:

demeve írta...

Jó a szöveg és az alapelképzelés, de azért ne már, hogy nem ismeri fel valaki, hogy ott úszik előtte egy bazi nagy izé a vizen, még ha nem is tudja, hogy az hajó... :D Van még néhány hasonló marhaság a szövegben, ami gyengíti a hitelét. Ettől függetlenül gyakran böngészem az oldalt, tetszik nagyon.

Boo77 írta...

Ha valami olyan érkezik, melyet te nem vársz, mindaddig nem veszed észre, míg előtted terem. Ha már sejted, de még nem tudod, készülsz, és várod. Figyelmünket eltereli megannyi dolog, de érzéseink csalhatatlanok.
Én úgy gondolom, ha bármi olyat érzékelek, ami eddigi létem során értéktelennek számított, az azért van mert nincs tapasztalatom, tehát nem láttam még ilyet, véleményem sem lehet vele kapcsolatban. Nem tehetek mást, látom, de érdektelen, nem törődöm vele mindaddig, amíg kapcsolatba nem kerülünk. Onnantól a megélt élményeim tapasztalattá lesznek, melyekből okulva a jövőben tágítom tudatom.

Megjegyzés küldése

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében az oldal kezelője akkor is felelős a kommentekben elkövetett jogsértésekért, ha azokról az adott pillanatban még nem is tud, ezért a hozzászólások csak moderálás után jelennek meg.

Rólunk

Ha talán valami olyat vársz, amit te magad sem tudsz megmagyarázni, hiszed, hogy eljöhet a változás, de kevés a tény, amire alapozhatsz? A sok kérdésre, válaszok helyett, újabb kérdéseket kapsz? Hidd el, nem vagy egyedül! Gondolkodj velünk olyan témákban, amelyek tágítják tudatod! Szeretettel várunk!

Könyv ajánló

  • Drunvalo Melchizedek - Az élet virágának ősi titka I-II
  • Balogh Béla - A végső valóság
  • Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata
  • Zecharia Sitchin - A tizenkettedik bolygó
  • Zecharia Sitchin - Az Istenek városai
  • Zecharia Sitchin - Dimenziókapu
  • David R. Hawkins - Erő vs. erő
  • David R. Hawkins - A valódi ÉN hatalma
  • A hetedik pecsét feltörése

Követés Email-en

Népszerű bejegyzések