iwiw Maya naptár

2011. november 10., csütörtök

Maya naptár

Gondolom a Mayák is, amikor megalkották naptárjukat, azt a tudásuk, tudományuk pontos ismeretében tették. Azért alkották volna, hogy a jövő nemzedékét félrevezessék? Életük elvei nem gazdasági rendszeren alapultak, nem volt céljuk a manipulálás, inkább saját világuk élményeit, tapasztalatait felhasználva építették. Az idő fogalmáról is másképp vélekedtek, és biztosan meg van az oka, hogy miért éppen akkor kezdték és fejezték be, ahogyan ezt tették. Ez arra enged következtetni, hogy ismeretében voltak valami olyannak, ami erre az időszakra jellemző. Kultúrájukat ismerve ezen tudás nem elhanyagolható. Márpedig a naptár megépítése is komoly erőfeszítésbe és időbe telhetett. Nem valószínű, hogy úgy gondolták, amint elkészül, elkezdjük számolni. Egy naptár funkcionalitását, fontosságát szem előtt tartva azt, hogy mettől meddig tart, nem bízhatták a véletlenre, de abban a korban hogyan biztosíthatták az építmény időbeni pontos átadását? Más elvek szerint gondolkodhattak. Nem az adott nap, hanem az adott időszak az, ami fontos lehetett. Fennmaradását egyszerűen azzal biztosították, hogy építését természetes anyagokból, és azok kölcsönhatásaiból, időtállóvá tették.

Nézzük a tényeket: Alapjait három elem alkotja. A haab (18-szor 20 napos hónapokból áll, kiegészítve 5 nappal), a tzolkin-szent kör (13-szor 20 napos hónap), és a nagy kör (a 20 napév, húsznapos szorzata). Mai viszonylatban úgy tartják, mint naptár pontatlanabb a mai eddig ismert bármelyik naptárnál. Nem számok, hanem képek alkotják. I.e. 10 000 - i.sz. 300-ig éltek, kultúrájuk ezen idő alatt fejlődhetett. Írásuk a képírás volt. Az írás képírás-jelek és fonetikai tartalmú szótagjelek kombinációja. A képírás nehézsége abban rejlik, hogy a képekhez adott gondolatot kell megismernünk, míg egy írást szabályai szerint egyértelműen megfejthetünk. Nem összeillő képekben meséli el történetét, hanem a képet jelként ábrázolva, a jelhez adott tudattartalom ismerete kell a jel megértéséhez. A képek megértéséhez, pedig múltjukat, életüket kell megismernünk. Ott van a válasz a gondolataikban, a világhoz való hozzáállásukban, tetteikben, cselekedeteikben.


A másik tényt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, az építmény jellegét illetően. Megmunkálni az anyagot olyan formán, ha elkészül naptárként funkcionáljon, nagy szakmai, elméleti, és fizikai tudást igényel. Kukulkán, a tollas kígyóisten tiszteletére emelt piramis az eddig legszebben restaurált Maya építmény. A páratlan épület a település középpontjában áll, a város többi pazar kőépülete fölé magasodó hatalmas kőtemplom a környék minden pontjáról jól látható. Négy oldalán négy igencsak meredek lépcsősor vezet fel a kis termeket rejtő kőtemplomhoz, azaz a szentélyhez, ahol a legyőzött ellenségek fölött mutattak be véres győzelmi áldozatot. A lépcső aljánál a két tátott szájú kígyófej a feltételezések szerint magát Kukulkánt formálja meg. A mintegy 55 méter magas piramis a Maya naptár szimbóluma alapján épült. Kilenc fokozata (terasza) van, ez a Maya hitvilágban a halál kilenc bugyrát szimbolizálta. A lépcsősorok mindegyikének 91 lépcsője van, és ha a főbejárat nagy lépcsőjét is beleszámítjuk, a 365-ös számot kapjuk, azaz az év napjainak számát. (Ezek a lépcsők egyébként meglehetősen kényelmetlenek, a fokok magassága nagyobb, mint a szélessége, ezért megmászni sem könnyű őket.) Szakértők szerint ez azt bizonyítja, hogy a Mayák igen fejlett asztronómiai tudással bírtak. Kimagasló építészeti tudományukat pedig mi sem támasztja alá jobban, mint az, hogy minden napéjegyenlőségkor a lenyugvó nap utolsó fényei egy tekergőző kígyó, a tollas kígyó árnyékát festik a piramis lépcsőire. A 20-as számot kombinálták, kör formájában gondolkodva. A kör, ciklikusságot enged feltételezni, mert ha kijelölünk egy pontot a körön, előbb-utóbb újra elérünk a pontig. Iránya, helyzete adott, csak az idő az ami megkülönböztet attól, mikor érjük el a pontot újra. Talán ezt szolgálja a naptár. Megmutatja mikor zárul be a kör, és kezdődik újra, és ne feledjük az idő változhat közben, csak, ami tudatunk változásával jár. Ha rövidebb idő alatt tesszük meg a következő kört, azt jelenti tanultunk a múltból, és ezt felhasználva okosabbak lettünk, tehát emelkedett tudatszinttel rendelkezünk, amennyiben hosszabb idő alatt teljesítjük, több a probléma, amelyek megoldásával időt vesztünk, nem vagyunk a tudás birtokában. Azt is sugallhatja, hogy a kör nemsokára bezárul, és az újabb menetben illene jobban teljesítenünk, mint az előzőben. Gondoljuk végig teljesítményünket mik hátráltatták, hogyan maradhatunk versenyben.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében az oldal kezelője akkor is felelős a kommentekben elkövetett jogsértésekért, ha azokról az adott pillanatban még nem is tud, ezért a hozzászólások csak moderálás után jelennek meg.

Rólunk

Ha talán valami olyat vársz, amit te magad sem tudsz megmagyarázni, hiszed, hogy eljöhet a változás, de kevés a tény, amire alapozhatsz? A sok kérdésre, válaszok helyett, újabb kérdéseket kapsz? Hidd el, nem vagy egyedül! Gondolkodj velünk olyan témákban, amelyek tágítják tudatod! Szeretettel várunk!

Könyv ajánló

  • Drunvalo Melchizedek - Az élet virágának ősi titka I-II
  • Balogh Béla - A végső valóság
  • Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata
  • Zecharia Sitchin - A tizenkettedik bolygó
  • Zecharia Sitchin - Az Istenek városai
  • Zecharia Sitchin - Dimenziókapu
  • David R. Hawkins - Erő vs. erő
  • David R. Hawkins - A valódi ÉN hatalma
  • A hetedik pecsét feltörése

Népszerű bejegyzések