A téli napforduló eredete

Ez év december 22-re virradó hajnalra közel hajolnak hozzánk szellemvilágba költözött őseink, hogy megosszák velünk bölcsességüket. Figyeljük a jeleket, értsük meg üzenetüket, és ha ráhangolódunk ezekre az energiákra, megérthetjük őseink kultúráját, ezáltal saját eredetünk nyomára is rábukkanhatunk. Tudósaink az Univerzum távoli szakaszaiban eredetünk után kutatnak, de a nagy kérdésekre, hogy kik vagyunk és miért vagyunk, őseink legendáikban megadták a választ. Bár azok is az Ég és a csillagok felé mutatnak, ha hiszünk bennük, talán közelebb kerülhetünk a rólunk alkotott képünk kirakásához. Az ősi legendák és a modern tudomány egy irányba mutatnak, de más úton járnak, és folyamatos fejlődésével az utóbbi igazolja a jeleket rejtő ősi legendák történetét. Egyszer talán eljön az idő, mely meghozza a felismerést, és emlékeink haza vezetnek minket. Korábban már említettem a közeledő téli napforduló ősi ünnepét, de most vizsgáljuk meg az eredetét. Egy régi sumér legenda az alapja ennek a spirituális ünnepnek.

A Barlang Asszonya érkezik, fekete fátylakba burkolózva, hogy megnyissa a kaput, amely elvezet lelkünk ismeretlen részeibe, és eddigi ismereteink szerint a fény erejével, új erővé alakít át mindent, ami már nem szolgál minket.

A magyar Turul sólyom szakrális működési rendje az ősvallásunkban csak akkor érthető, ha visszatérünk a sumér vallásban betöltött szerepéhez. Ez szorosan kapcsolódik a csillagmítosz égen futó aranyszarvasához; a NAP-hoz. A sumérok a napot (UTU, UDU=üdű=üdő=idő) hatalmas agancsú szarvasként képzelték el, aki szarvai között a fényes napkoronggal végzi futását, így éri el pályája csúcsát napisten havának 21. napján, a teljes fény ünnepén. Azt a napot, amelyen a leghosszabb ideig süt a nap, és amelyen a legrövidebb az éjszaka ULLU-nak nevezték. Ennek az ellenpárját, a téli napforduló idejét, amikor a napot a rövid fény után beköszöntő teljes sötétség uralja; TURUL-nak. Az "elgyengült fény vagy a "visszatérő fény" ünnepének. Ekkor az Égi Istennő, INANNA elküldte madarát IMDUGUD-ot, hogy a holtponton segítse túl az elgyengült, térdre rogyott szarvast, SABA-t és az megkezdhesse felemelkedését a sötétség honából. - így szól a legenda! A történet jó ötezer évre nyúlik vissza.

Kik is a történetben szereplő személyek?

Inanna nevét kevesen ismerik, pedig ott van ő minden nőben. Inanna egy sumér királynő volt. A legenda szerint minden hatalmat a nőiességével ért el. Ő volt a Szerelem és a Harc istennője, a Menny és a Föld királynője. Vénusz, Aphrodité és Boldogasszony. Itt felismerhetjük az első összefüggést, ami már ismerős lehet számunkra. A sumér szövegek meglepő részletességgel tájékoztatnak Inanna (Istár) utazásainak előkészületeiről. Pontról pontra leírják, hogyan készül fel az istennő az utazásra a csillagok közé. Walther Andrae 1903-1914 között Assurban az Istár templom romjai között találta meg azt a szobrot, amely azóta a paleoasztronautika egyik nagy emblematikus példájává vált. A témát kutatók "földönkívüli űrhajós istennő" néven nevezik a szobrot, melyen olyan készülékek láthatóak, amelyek leginkább egy modern pilóta felszerelésre emlékeztetnek. Imdugud, a hatalom megszemélyesítője, az ország védője a suméroknál, akkád neve Anzú, Zú. Oroszlánfejű sasként ábrázolták, mely az Innana által elültetett halub fán fészkelt.

"Nincs kétség, az áradás szította fel a föld mélyének tiszta vizeit; ezek, s a föld sziklái nemzették; a neve Imdugud."

"Ott volt a teremtmény, feje, akár az oroszláné, s hátán sasnak szárnyai. Látása is félelemmel töltötte el a mennyet és a földet. Úgy bömbölt, akár a mennydörgés, s karmai akár az oroszláné. Imdugud kitűnő, természettől született őrző. Ezer éveken át szolgált Imdugud a hely őreként. Imdugud szobrai szolgáltak őrként a kapuátjáróknál, hogy védjék a mögöttük lévő termeket."

Saba, a szarvas pedig, egy kozmikus jelkép, fény jelkép, égi eredetű hatalmat és erőt jelképez. Napállat, mely agancsain hordozza a napot. Évente lehullatott és újranövesztett agancsai miatt a fához kapcsolódó egyetemes jelkép. Így az örök megújulást, újjászületést jelképezi. Ágas-bogas agancsát sokan az életfával azonosítják. A hosszú életnek, a halhatatlanságnak, a bőségnek és a termékenységnek a jelképe. A szarvas és az agancs jelképiségéből született meg később az akkádok szarvas korona ábrázolása.

A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye. Legendáink így említik: ...

"Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében - olvassuk Anonymusnál - Ügyek nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el". A Budai Képes Krónika szövegében a középső rész így hangzik: "Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak". Emese gyermeke test és vér szerint az apáé volt, Ugek vezéré, aki maga is a Turul nemzetségből származott. Az álomban érkező turul a közvetlen ős, csak ennek az apaságnak az érvényét erősítette meg, és azt, hogy az utód az apánál különb, a régi ősre hasonlító, de annál nagyobb hatalmú fejedelem lesz. A belső-ázsiai népeknél a víz szimbóluma a hatalmat jelöli. Egy tipikus dinasztikus eredetmondával van dolgunk, melynek lényege, hogy a születendő utódokat már előre magasztalja, és fényes jövő jósoljon egy még nem létező dinasztiának.

A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni azokat. Az emberek megkísérelték megtámadni őket, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva, a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyük közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyarok felkerekedtek és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt, újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak. Ennek a mondának a valóságos alapja az, hogy a magyarok anélkül, hogy tudták volna valóban addig vonultak Európában nyugat felé, amíg a kerecsensólyom - a turul - fészkel. A múlt, a történelem igazolta, hogy a Turul-mítosz eltűnése - az Árpád-ház kihalása - indította meg a magyar önállóság megszűnését.

A griff biológiailag két állatból van összetéve: egy ragadozó madárból és az oroszlánból. E nagy "madár", illetve mitikus lény biológiai őse az ázsiai sztyepvidéken élő 13 sasfajtából, 9 keselyűfajtából és 9 sólyomfajtából, valamint az ázsiai oroszlán (Panthera leon persica), a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) és az afganisztáni tigris (Panthera tigris virgata) létező alakjából alakult ki. A griffekről Európa a Kr.előtti V. században Hérodotosztól szerzett tudomást, feltehető, hogy Hérodotosz Ariszteásztól vette ismereteit. Ezen híradások szerint "a griffek a belső-ázsiai szkíták földjén (?) túl eső hegyekben őrizték az aranyat". A későbbiekben Ktésziász, Aiszkülosz és Aelian is írnak a kínai krónikák "szárnyas tigriseiről". Ott találjuk a "szárnyas tigris" ábrázolását az altaji szkíta leleteken, a hunok, a szkíták és az avarok fémjein és textiljein, a magyar királyi jogaron, a koronázási palást szélén, az Árpád-kori magyar pénzeken. A török és perzsa emberek a griffet - a szimurgot - és a többi "összetett állatot" sohasem tartották valódi lényeknek, mert tudták, hogy ezek a fejedelmek és a királyok jelképei, jelvényei. Valamilyen tévedés folytán Kézai Simon is krónikájában a griffek lakhelyét a "szkíták földjére" teszi. És a sumérok ezt az ünnepet Turulnak nevezték. Ha mindezt összegezzük, felismerhetjük az azonosságot az őseink ismert legendái, jelképei és a még ősibb, sumér legendák és jelképek között.

Innana, az istenek, azaz a földre szállt űrhajósok leszármazottja, viszont a Földön fogant és született. Emese álmában isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Így született meg, Álmos. A pálos rend címerén látható oroszlánok, a griff madár és Imdugud közötti hasonlóság, a szarvas agancs és az életfa, a beavatási koronánk és az akkád szarvas korona közti hasonlóság, és még egy érdekes azonosság a torinói-lepel negatív fotóján, a fejen lévő agancsos korona ábrázolás és a sokkal ősibb akkád korona között. A fej körüli haj a negatív képen egy subára, vagy köpenyre emlékeztet, ami akár a Noé legendájában említett kabáthoz hasonló, és földöntúli erővel bír, melynek tetején az agancsos szakrális korona áll, és mindez feltételezhetően Jézus halotti leplén ábrázolva, aki személyét ismerve, a keresztény vallástól eltekintve kimondhatjuk, hogy magas tudatszinttel rendelkezett. A magyar nép az ősi turul nemzetségtől származtatja magát, mindezek bizonyítják, hogy kultúránk, az ősi sumér legendák alapjain nyugszik, évezredek folyamán hordozza annak jelképeit, a korszak adta lehetőségek formájában. Miért hordozná kultúrájában egy nép, egy másik ősibb nép hagyományát, ha nem lenne közöttük összefüggés? 

Táltosaink még a XIII. században is megülték a TURUL ünnepét a téli napfordulón, kivonultak a Szent ligetbe, vagy egy tiszta forrás mellé és fiatal kerecseny sólymokat; "ráró" madarakat röptettek. Az ezt követő három napon, ahogyan eleink mondták: "megállt a nap", hiszen mindig az ég azonos pontján jött el a pirkadat. Talán lehet összefüggés az ezotériában jártas emberek számára ismert három napos sötétség és az őseink által vallott, három napig megálló nap között.

PIR-KA-AN (= piros az ég kapuja), népünk még mindig így mondja: "pirkan". Az Imdugud által őrzött termek, és a pilisben remeteként élő táltosok tudásának energiái feltárulnak, mikor a Barlang Asszonya, a Boldogasszony, a téli napforduló idején a Ziribár-hegy fölött felkelő nap első sugara egy pontra mutatván megjelölve a helyszínt, érkezik hogy megnyissa a kaput, mely lelkünkbe vezet. Ezek a jelek feltűnése ősibbnél ősibb tárgyakon, festményeken, a nyelvünkben, és a legendáinkban újra és újra felbukkannak, csak fel kell ismernünk őket.

Talán sikerül megismernünk eleink ősi hagyományának mondanivalóját, fontosságát, mely feloldja illúziókra épülő világunkról alkotott tudatunkat, ezáltal innentől ünnepként tekintünk erre a dátumra, mely minden évben egyszer megtörténik.

Boldog Ünnepet kívánok mindenkinek!