Amikor fizikai testet öltünk, azaz megszületünk, a 3D-s fizikai valóság részévé válunk. Kisbabaként még nem tudunk vigyázni magunkra megfelelően, érzékszerveink folyamatosan fejlődnek, és valamelyest kiszolgáltatottak vagyunk a minket körülvevő világnak. Ez lehet számunkra is új, mert eddig csak fénylényként, más dimenzióban tartózkodtunk, de a születéssel megkezdődik életünk kihívása. Elengedve az egyén létezését, egy tér-idő alkotta világba csöppenünk, melynek fizikai valósága látszatra korlátok közé kényszerít, de amint visszatérünk az én tudathoz, és elsajátítva mind a test és a szellem együttműködését, megértjük, hogy fizikai létünk csak másodlagos, mert egy magasabb frekvenciájú energia irányítja, ezen korlátok semmissé válnak. Kisgyermekként még nincs tudatunkban, hogy testünk nagyon fontos, ezért nem is vigyázunk rá annyira. A szemünkön keresztül érkező információ, akár egy elemlámpa fénye, középre fókuszál, és a látómező szélén, egyre halványabban világít minden irányba, azaz figyelmen kívül hagyunk rengeteg információt. Agyunk dönti el a beérkező információ fontosságát, elsőbbségét. Harmadik szemünk nem ismeri a tér fogalmát, ezért az nem is szab határt neki. Talán láthatunk vele úgy is, mint a fizikai szemünkkel, rezgések, hullámok formájában megtörik az anyagon a hullám, így felismerhetjük a környezetünket alkotta dolgokat. Nem kell az anyagot magát látnunk, elég érzékelnünk a tér változását, amely egyből formát ölt, és már az anyagi világból ismert tárgyhoz társítva, emlékként elraktározhatjuk tudatunkban. Ugyanazt látjuk, csak most alkotó elemeiként, nem pedig anyagként. De egy olyan dimenzióban, ahol nincs tér-idő, nincs anyag, inkább olyan érzékszervekre van szükség, amelyek a fényt nem színként, hanem tiszta energiaként érzékelik, így keltve sokkal biztosabb érzéseket bennünk, elraktározva tudatunkban, a megfelelő helyzetben felelevenítve helyes döntést hozhassunk. Az egónk velünk születik, mert a fizikai valóság, remek terepet teremt fejlődésének. Ha életünk folyamán egyensúlyban tudjuk tartani tudatunkkal, nem a fizikai világban vesszük hasznát, hanem a szellemi valóságunkban hozza meg gyümölcsét, miáltal a szeretettel, boldog világot alkothatunk. Mivel még nincs elfogadva az a tény, hogy létezik más érzékszervünk is a köztudatban ismerteken kívül, és ha esetleg olyasmit érzékelünk ami nem megszokott, könnyedén elfeledkezünk róla, és nem gyűjtjük a vele kapcsolatos élményeket, érzelmek formájában, ezért minden alkalommal valami új, furcsa élménynek minősítjük. Mivel nem olyan csatornán érkezik be az információ, ami fizikai létünkben elfogadott, az agyunk ezeket az ingereket nem a megfelelő tudat csoporthoz társítja. Mivel agyunkat is a születésünk alkotja, fizikai testünk, életünk egyik legfontosabb részévé válik, de a nem térhez és időhöz kötött élményeink észleléséhez nincs rá szükségünk, mert azokat más, feledésbe merült érzékszerveinkkel azonosítjuk, raktározzuk. Próbáljuk nyugodt testhelyzetben, fizikai szemünket becsukva érzékelni a minket körülvevő környezetet, nem az emlékeinkből merítve látni az anyagot, hanem a fizikai valóságot alkotó energiák felismerésével, megérzésével a tényleges valóságot "meglátni", érzékelni. Próbáljunk olyan energiákat kibocsájtani magunkból, amelyek visszaverődéséből érezzük, hogy megtörik a tér, az energia hullámok rezgéseinek frekvenciái megváltoznak, ezáltal biztosak lehetünk, hogy valami elhelyezkedik a térben, tudva azt is, hogy mozog e valamilyen irányban. A róla visszaverődött hullámok körberajzolják alakját, amitől az agyunk már ismerős képként, egy anyagi tárgyhoz kapcsolja, felismerve annak alakját, helyzetét. Amíg fizikai szemünk, csak bizonyos hullámhosszú fényt képes érzékelni, a harmadik szemünk az ezen tartományon kívül eső, fizikailag nem látható információt képes fogadni, és megfelelően értelmezni. Amíg agyunk a fizikai információk feldolgozására szolgál, a harmadik szemünk a fizikai valóságon túl létező dolgokat hivatott értelmezni. Érezni kell, nem emlékezni és társítani. Próbáljunk belelátni az anyagba, tudatosítsuk magunkban, hogy az anyagot energiák alkotják, próbáljuk meg ezen energiák frekvenciáit érzékelni. Számos élőlény a tájékozódáshoz, élelemszerzéshez olyan érzékszerveket használ a szemén, fülén, szaglásán kívül, melyek nem engedik, hogy elvétsék az irányt vagy a távolságot, megtévesszék, mert a lét fent tartásukhoz elengedhetetlen a pontos tájolás. De lévén állatokról beszélünk, nem kell megküzdeniük az egójukkal, nem ismerik a gonosz fogalmát, ösztönösen cselekednek a természet törvényei szerint, tökéletesre fejlődött érzékszervek segítik létezésüket. Bennünk is megvannak ezek a képességek, de csak úgy aktiválhatjuk őket, ha a természet egyensúlyát keressük, az Univerzum törvényeit betartva, inkább több, mint kevesebb sikerrel. Olvastam egyszer egy sakk mesterről, aki vak szimultán, azaz bekötött szemmel, egyszerre több táblán játszott, és mindegyiket megnyerte. Megkérdezték tőle, hogyan képes erre? A mester azt válaszolta, erővonalakat lát a bábuk helyett. Minden bábúhoz, más-más energia vonalat társít a saját tudatában, a játék szabályai által előírt feltételeknek megfelelően. A vonalak mozgásának az irányait is a bábuk táblán való mozgásának megfelelően társítja, és mikor meghúzza az egyik bábúnak megfelelő erő vonalat, az mivel kapcsolódik a többihez, látja miként rendeződik át az erő viszony a táblán, ezáltal belekényszerítve az ellenfelét az adott lépésbe. Bámulatos tehetség és tanulható, fejleszthető.
Engedjük, hogy tudatunk ne álljon meg az anyag fogalmakor ennél a megszokott információnál, elemeire bontva, egészen az alkotó energiáira visszamenőleg érezzük. Talán mikor már nem látjuk, hanem érezzük az anyagot, megkülönböztethetjük a minket körül vevő tárgyak energiáit, így egy újfajta érzékszervünket fejlesztve, tehetünk egy lépést a tudatosabb világunk felé. És minél tudatosabban élünk, annál könnyebben hozzuk létre az egyensúlyi állapotot a jó és a rossz között. Mert mint tudjuk, létező fogalmak, de miként a dualitás kiegyenlítődik, a két fogalom megszűnik létezni, és talán boldogabb világot eredményezhet.
