Ez év december 22-re virradó hajnalra közel hajolnak hozzánk szellemvilágba költözött őseink, hogy megosszák velünk bölcsességüket. Figyeljük a jeleket, értsük meg üzenetüket, és ha ráhangolódunk ezekre az energiákra, megérthetjük őseink kultúráját, ezáltal saját eredetünk nyomára is rábukkanhatunk. Tudósaink az Univerzum távoli szakaszaiban eredetünk után kutatnak, de a nagy kérdésekre, hogy kik vagyunk és miért vagyunk, őseink legendáikban megadták a választ. Bár azok is az Ég és a csillagok felé mutatnak, ha hiszünk bennük, talán közelebb kerülhetünk a rólunk alkotott képünk kirakásához. Az ősi legendák és a modern tudomány egy irányba mutatnak, de más úton járnak, és folyamatos fejlődésével az utóbbi igazolja a jeleket rejtő ősi legendák történetét. Egyszer talán eljön az idő, mely meghozza a felismerést, és emlékeink haza vezetnek minket. Korábban már említettem a közeledő téli napforduló ősi ünnepét, de most vizsgáljuk meg az eredetét. Egy régi sumér legenda az alapja ennek a spirituális ünnepnek. A Barlang Asszonya érkezik, fekete fátylakba burkolózva, hogy megnyissa a kaput, amely elvezet lelkünk ismeretlen részeibe, és eddigi ismereteink szerint a fény erejével, új erővé alakít át mindent, ami már nem szolgál minket.
A magyar Turul sólyom szakrális működési rendje az ősvallásunkban csak akkor érthető, ha visszatérünk a sumér vallásban betöltött szerepéhez. Ez szorosan kapcsolódik a csillagmítosz égen futó aranyszarvasához; a NAP-hoz. A sumérok a napot (UTU, UDU=üdű=üdő=idő) hatalmas agancsú szarvasként képzelték el, aki szarvai között a fényes napkoronggal végzi futását, így éri el pályája csúcsát napisten havának 21. napján, a teljes fény ünnepén. Azt a napot, amelyen a leghosszabb ideig süt a nap, és amelyen a legrövidebb az éjszaka ULLU-nak nevezték. Ennek az ellenpárját, a téli napforduló idejét, amikor a napot a rövid fény után beköszöntő teljes sötétség uralja; TURUL-nak. Az "elgyengült fény vagy a "visszatérő fény" ünnepének. Ekkor az Égi Istennő, INANNA elküldte madarát IMDUGUD-ot, hogy a holtponton segítse túl az elgyengült, térdre rogyott szarvast, SABA-t és az megkezdhesse felemelkedését a sötétség honából. - így szól a legenda! A történet jó ötezer évre nyúlik vissza.
Kik is a történetben szereplő személyek?
Inanna nevét kevesen ismerik, pedig ott van ő minden nőben. Inanna egy sumér királynő volt. A legenda szerint minden hatalmat a nőiességével ért el. Ő volt a Szerelem és a Harc istennője, a Menny és a Föld királynője. Vénusz, Aphrodité és Boldogasszony. Itt felismerhetjük az első összefüggést, ami már ismerős lehet számunkra. A sumér szövegek meglepő részletességgel tájékoztatnak Inanna (Istár) utazásainak előkészületeiről. Pontról pontra leírják, hogyan készül fel az istennő az utazásra a csillagok közé. Walther Andrae 1903-1914 között Assurban az Istár templom romjai között találta meg azt a szobrot, amely azóta a paleoasztronautika egyik nagy emblematikus példájává vált. A témát kutatók "földönkívüli űrhajós istennő" néven nevezik a szobrot, melyen olyan készülékek láthatóak, amelyek leginkább egy modern pilóta felszerelésre emlékeztetnek. Imdugud, a hatalom megszemélyesítője, az ország védője a suméroknál, akkád neve Anzú, Zú. Oroszlánfejű sasként ábrázolták, mely az Innana által elültetett halub fán fészkelt.
"Nincs kétség, az áradás szította fel a föld mélyének tiszta vizeit; ezek, s a föld sziklái nemzették; a neve Imdugud."
"Ott volt a teremtmény, feje, akár az oroszláné, s hátán sasnak szárnyai. Látása is félelemmel töltötte el a mennyet és a földet. Úgy bömbölt, akár a mennydörgés, s karmai akár az oroszláné. Imdugud kitűnő, természettől született őrző. Ezer éveken át szolgált Imdugud a hely őreként. Imdugud szobrai szolgáltak őrként a kapuátjáróknál, hogy védjék a mögöttük lévő termeket."
Saba, a szarvas pedig, egy kozmikus jelkép, fény jelkép, égi eredetű hatalmat és erőt jelképez. Napállat, mely agancsain hordozza a napot. Évente lehullatott és újranövesztett agancsai miatt a fához kapcsolódó egyetemes jelkép. Így az örök megújulást, újjászületést jelképezi. Ágas-bogas agancsát sokan az életfával azonosítják. A hosszú életnek, a halhatatlanságnak, a bőségnek és a termékenységnek a jelképe. A szarvas és az agancs jelképiségéből született meg később az akkádok szarvas korona ábrázolása.
