Gravitáció

A gravitáció, más néven tömegvonzás egy távoli kölcsönhatás, amely bármilyen két, tömeggel bíró test között jön létre, és a testek tömegközéppontjainak egymás felé gyorsulását okozza. A gravitációs erő az az erő, amelyet az egyik test a másikra a gravitáció jelenségének megfelelően kifejt.

A legutóbbi 1,-1,5 évtizedben nyilvánosságra vagy felismerésre került kutatási és kísérleti eredmények arra utalnak, hogy feltétlen szükségessé vált a gravitáció kérdésének alapos átgondolása, felül bírálata, eddigi vele kapcsolatos nézeteink és jelenleg elfogadottnak tartott megállapításaink problémáinak megoldása, vagy legalább is azok pontos megfogalmazása. A kérdés fontossága nyilvánvaló, hiszen világegyetemünk egyik legalapvetőbb jellemzője a gravitáció. Csak ennek pontos és helyes ismeretében remélhetjük univerzumunk, és törvényeinek a megismerését. A XX. század egyik legkiemelkedőbb tudományos alkotása volt az általános relativitáselmélet, mely gyakorlatilag éppen ezt a kérdést igyekezett tisztázni. Nem Einsteinen múlott, hogy nem sikeredett tökéletesre, hiszen az elmélet napvilágra kerülését követően számos új, annak születése idején még ismeretlen információ jutott a birtokunkba, melyeket lehetetlen volt előre belátni. Végeredményben, mondhatni a kvantumfizika majdnem teljes egésze az óta jött létre, bár Einstein éppen ebbéli munkásságáért kapta meg a Nobel-díjat.

A tér és anyagszerveződésnek nincs eleje és nincs vége, a jelenünk az, ami megfogható, de ez is relatív, megközelítés, észlelés és értelmezés kérdése. A tér és a tér szerveződése, a változás csak látszólag bonyolult, valójában sokféle térméretben és energiaszinten állandó körfolyamatot fenntartó áramlási rendszerek térben és időben történő változása, bonyolódása, felbomlása és újjászerveződése az, amit életként megélünk. Azt már Newton óta tudjuk, hogy két test a tömegükkel arányos módon vonzza egymást és a köztük lévő erő a távolság négyzetével csökken. Einstein az általános relativitáselméletben azt fejtette ki, hogy azért esik le egy tárgy a földre, mert bolygónk tömege meggörbíti a környező téridőt. Ezek az elméletek azonban csak a gravitáció hatásait írják le, de nem adnak magyarázatot a mibenlétére. Elképzelhető-e, hogy két tömeg és a környezete közötti információ különbségéből származik? Ez a hipotézis szerint a gravitáció egy entrópikus erő. Ha egy nagyobb tömegtől bizonyos távolságra lévő kisebb tömegű test elmozdul, akkor megváltozik a két tömeg közötti holografikus felület entrópiája, vagyis, információtartalma. Ez az információváltozás összeköthető a rendszer energiájának változásával. A kilencvenes években pedig a Nobel-díjas Gerard 't Hooft és Leonard Susskind fejlesztette tovább, az úgynevezett holografikus elv bevezetésével. Ezen elméleti munkák nyomán írta le Erik Verlinde a maga hipotézisét a gravitáció mibenlétéről. Mint mondja: „meggyőződésem, hogy a gravitáció a tér és idő alapvető tulajdonságaiból származó "jelenség". Szerinte a gravitáció nem a testek belső sajátossága, hanem olyan jelenség, mint például a víz folyékonysága. Az egyes molekulák önmagukban nem "folyékonyak", hanem csak kollektíven alakul ki ez a tulajdonságuk. Tehát, állítja Verlinde, a gravitáció olyan fizikai hatás, amely a tömeg, a tér és az idő együttes összjátékából alakul ki. Az entrópia a termodinamika egyik alapvető fogalma, amelyet a XIX. század második felében (1865-ben) vezetett be a német Rudolph Clausius. ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

A természetet nem kihasználni, hanem megismerni kell!

A városi élet viszonylag új találmány. Őseink történelme folyamán sok olyan közösségről hallhattunk már, akik több ezer fős városokba tömörülve élték életüket. A legősibb város leleteit kb. 10.000 évvel ezelőttről tárták fel, legalábbis a régészeti leletek ezekről az adatokról számolnak be. De mi lehetett az az ok, ami a felmerülő sok nehézség ellenére, hagyta, hogy mégis olyan esemény kialakulásához vezessen, amely még a ma élő ember életét is befolyásolja?

Mielőtt az első városok kialakultak volna, elődeink a természetben, annak törvényei szerint élve, vándorló életmódot folytattak. A természet adta lehetőségek ismerete és azok felhasználása, lehetővé tette a közvetlen kapcsolatot az ember és környezete között. Otthonaként tekintett a völgyek és hegyek, erdők és mezők, folyók és tengerek alkotta világra, amely minden igényét kielégítette, megoldással szolgált a felmerülő problémákra, csak fel kellett ismerni a lehetőséget a környezetében. Sosem hagyta magára az embert, mindig támaszt nyújtott a számára. Mégis megtörtént, hogy az ember megszakította a kapcsolatot az egykor otthonaként szolgáló természettel, és az évek múlásával a köztük lévő távolság egyre csak nő.

Vajon miért hagytuk, hogy mindez megtörténjen?

Őseink felváltották a vándorló életet a zsúfoltságra, amely életüket nehezebbé tette. Azelőtt vadászó, gyűjtögető életmódot folytattak, az évszakokkal együtt mozogtak. Ma viszont az emberiség több, mint a fele már városokban él...

Miért jöttek létre a városok?

Az első lépés a mezőgazdaság elterjedése volt. A történelemben először felesleget termeltek élelmiszerből. Ezt neolitikus forradalomnak nevezzük. Az első települések lakói földművesek és állattenyésztők voltak. Olyan sár és vályogtéglákból épült építményekben laktak, amelyek még nem hasonlítottak a mai modern városokhoz. Utcák híján inkább méhkaptárhoz voltak hasonlóak. Megoldást kellett találniuk a hulladék és a betegségek elterjedése ellen. Az első feltárt városok kb. 9.000- 10.000 évvel ezelőttről származnak. A feltárt leletekből arra következtethetünk, hogy egyértelműen a letelepedésre rendezkedtek be. A szoros közelség azonban elkerülhetetlen körülményekkel járt, a köztisztaság miatt megvoltak a városi élet nehézségei. Az összegyűlt szemétből származó bűz könnyen ide vonzhatta a bogarakat, legyeket, melyek különböző betegségek elterjedéséhez vezettek. A vándorló életmód megköveteli a könnyű mozgást. Állandóan a természetben éltek. A megjelenő hódítók földbirtokot akartak maguknak, kihasználták erőbeli fölényüket, elfoglalták a bennszülöttek által lakott területeket, így egy hosszú időkön át élő, ősi kultúrát tettek semmissé. Első ránézésre a városi élet könnyebbnek tűnik, de a földművelés és állattenyésztés nehéz munkával jár. A városi élet új betegségeket eredményezett.

A világ egyik első városa a mai Jericho volt, 10.000 évvel ezelőtt alapították. Olyan hatalmas falakat és tornyokat tártak fel a régészek, melyeket csak védelmi céllal emelhettek. A városok kialakulásával, az elraktározott élelmiszert és a letelepedett életmód eszközeit védeni kellett. Amikor a vándorló közösségeket valami veszély fenyegette, továbbállhattak, de a városi embereknek harcolniuk kellett. A földművelés lényege, hogy amit elültetünk majd learatunk, azt elraktározzuk. A vadászó, gyűjtögető életmód szabálya lehetett, hogy nem raktározunk semmit. Elosztják egyenlően, és elfogyasztják, felhasználják amijük van. A készletek felhalmozása, és esetleg más közösségekben ezek hiánya a politika kialakulását eredményezte. Elkerülhetetlen a hatalom és a föld birtoklásáért űzött harcok kialakulása, ami egykor közös volt, most háborúkat eredményezett. További probléma, hogy voltak olyan emberek, akik sikeresebben termelték javaikat és óvták meg őket. Ezzel megszületett a szegénység és a gazdagság fogalma, ami nagyban megkülönböztette az embereket egymástól. A városok fejlődésével megszületett a gazdag elit megjelenése. Megjelentek azok az intézmények, amelyek az elitet szolgálták. Ezek megjelenése fizikálisan és szimbolikusan is elválasztotta az uralkodó osztályt a közemberektől. Az elitnek viszont szüksége volt a közemberek munkájára, kézművesek, földművesek, kovácsok, stb. Mindez a társadalmi egyenlőtlenség kialakulásához vezetett. A többségben lévő közemberek életét a szűk elit határozta meg. Egy társadalmi és gazdasági rendszerből való kitörés nem lehetetlen, az elit réteg uralma csak illúzió. A virágzónak tűnő városok, a kizsákmányolt közemberek munkájára épülnek. Egyik ember alkotta birodalom sem örök életű, mind megbukott a történelem folyamán. Ha túlzott mértékben kihasználjuk a természet forrásait, pusztulásra számíthatunk. Modern életmódunk megállíthatatlannak tűnik. Városokba gyűlünk össze, és ott mégis vallásunk, társadalmi helyzetünk, nemzetiségünk szerint csoportosulunk.


Nem vagyunk összetartóak, pedig egységet kellene alkotnunk, és mégis ugyanolyan problémákkal küzdünk, mint sok ezer évvel ezelőtt. Nem tanulunk múltunkból. Minden városnak vannak gazdag és szegény negyedei. Ameddig ez a különbség egy városon belül érezhető, mindegy, hogyan építjük lakóövezeteinket, mert a társadalmunk fejlesztése előbbre való. Vezetőinknek ezeket az elveket kellene felismerniük, egyensúlyt teremteni. Manapság hallhatunk olyan eredményekről, amelyek a technika fejlődésének köszönhetően a letelepedett ember javait szolgálnák, de a jelenlegi rendszer ezeket a találmányokat nem támogatja, mert nincs haszna belőle. A természetből fakadó energiák felhasználása otthonainkban, a RepRap-nak nevezett 3D nyomtató elterjedése, mind életünk könnyebbé tételét eredményezné. Aki nem ismerné ezt az eljárást: ez egy önreprodukáló gép, ami a megadott anyagokból lehetővé teszi, hogy bárki, bármikor készíthessen egy adott tárgyat. Úgy működik, mint egy nyomtató, csak nem papírra nyomtat, hanem anyagból, a térben egy 3d-s modellt készít. Láttam olyan verzióját is, ami egy lakóházat készített a megfelelő anyagokból. Már létező technológia, de feltalálója homályban burkolózik. Az ehhez hasonló találmányok bevezetése, a társadalmi felfogásunk megváltoztatása, új alapokra épülő, boldog életet nyújthatna a természet alkotta modern városokban élő, tudatos ember számára.

undefined

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

Az idő és a tudat kapcsolata II.

A tudást lehet megszerezni, birtokolni, és továbbadni. Még lehet eltitkolni is, de eltüntetni nem. Az idő és a tudatunk kapcsolata, ezt lehetetlenné teszi.

A vágy tévedésen alapszik, ezért hiábavaló. A vágy valódi forrása a vágy tárgyának ismeretlensége. A vágynak valójában nincs is tárgya, ez megfelelő tudatosság elérésével nyilvánvalóvá válik. A vágy oka a tudatosság hiánya. Ezért is fontos lehet számunkra az ismerete, olyan szintre emelheti gondolkodásmódunkat, hogy ne kelljen többé titkok közt, bizonytalanságban, félelemben élnünk.

A tudat mindennapi értelemben vett fejlődése olyan strukturálódás, amelynél a tudatszintek közötti kapcsolat kölcsönösen egyértelművé válik. Az utóbbi években az orvostudomány számos olyan felfedezést tett, amely megkérdőjelezi az agy és az idegrendszer működéséről alkotott eddigi elképzeléseinket. Úgy tűnik, az agy valószínűleg csak egy összekötő kapocs a fizikai világ és a "plusz dimenzióval" rendelkező tudat között.

Az élet célja a fejlődés, a fejlődés un. "karmikus" feladatokon keresztül valósul meg. Azt, hogy milyen emberekkel kerülünk kapcsolatba életünk (életeink) során, a teljesítendő karmikus feladatoktól függ. Egy, általában velünk szorosabb kapcsolatban levő személy "adja fel" a karmikus feladatot, amelyet meg kell oldanunk. Rendszerint ez nem sikerül rögtön, azaz un. "karmikus adóssággá" válik, így az életben ezzel a feladattal ezernyi megnyilatkozási formában többször szembe kerülünk, amíg azt meg nem oldjuk. A karmikus adósság szinte sugárzik a személyiségünkből, pontosabban a karmikus feladat megnyilatkozási formáira adott hibás válaszaink képezik személyiségünk negatív vonásait. A hibás válaszoktól szenvedünk, a helyesnek vélteket pedig fejlődésünk eredményeként tartjuk számon.

A tudat egy építmény, amely egyre nagyobb, egyre bonyolultabb lesz, és amelynek mindenhol stimmelnie, szorosan kapcsolódnia kell, hiszen ez a struktúra jelenti az "energiát", amit a tudat hordoz.

A három térdimenziós világunkat a lineáris idő jellemzi. Ha a fizikai síkról átlépünk az asztrálsíkra, vagy az okozati síkra (akár pl. meditáció, akár auralátás közben), a lineáris időt a Nagyidő váltja fel. A rejtett tudattartalmak ez esetben pl. az előző életeink emlék(kép)ei. A különböző téridő-struktúrák tehát egymás mellett léteznek. Ezek közül csak egy az, amelyet mi érzékelünk, és amit a mai fizika sugallatának engedelmeskedve abszolútnak tételezünk fel: ez a háromdimenziós tér + lineáris idő (x1, x2, x3, tlin). ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

Asztráltest II.

A középkori alkímistáktól eredő "asztrál" elnevezés "csillagot" jelent, jelezni akarván vele az asztráltest fénylő kinézetét. Az asztráltest a fizikai test határain túlterjedő részét rendszerint "aurá"-nak nevezik.

Ha valaki asztrálisan néz az órára, látja az elejét és külön-külön az összes kereket. Egy csukott könyvre nézve annak minden oldalát látja, nem az összes előtte vagy mögötte lévő oldalakon keresztül, hanem egyenesen lenézve rá, mintha csak ezt az egy oldalt kellene látnia.

Röviden, az asztráltest egy olyan test, amely a tisztánlátó előtt a fizikai testhez hasonlít, melyet felvillanó színekhez hasonló aura vesz körül, továbbá, amely a fizikai anyagnál finomabb anyagi fokozatokból áll, amelyben az érzések, a szenvedélyek, a vágyak és indulatok vannak kifejeződve és amely híd vagy közvetítő gyanánt működik a fizikai agy és az értelem közötti átvitelnél, mely utóbbi egy még ennél is magasabb testben működik - a mentális testben. Egyrészt míg minden embernek megvan az asztrálteste és használja is azt, másrészt aránylag kevesen tudnak létezéséről vagy képesek ellenőrizni működését és benne teljes tudatossággal működni. A legtöbb embernél alig más, mint kezdetleges asztrálanyag-tömeg, melynek mozgása és működése alig áll magának az embernek - az Egónak a felügyelete alatt. Másrészt viszont az asztráltest jól kifejlődött és teljesen szervezett vertikulum, melynek megvan a saját élete és amely tulajdonosának sok és hasznos erővel szolgál. A fizikai test alvása alatt a fejletlen ember az ő aránylag kezdetleges asztráltestében álomszerű, határozatlan életet él és amikor fizikai testében újra felébred, egyáltalán nem vagy csak alig emlékszik áloméletére. A fejlett embernél ellenben, mialatt a fizikai test álomba merül, az asztráltestben tevékeny és hasznos, és ennek emlékezetét bizonyos körülmények között át lehet hozni a fizikai agyba. Az ilyen ember élete megszűnik az öntudatnappalok és feledéséjjelek sorozata lenni, ehelyett élete a megszakítatlan öntudatosság folytonos életévé lesz, amely váltakozva a fizikai és asztrál világokban vagy síkokban folyik le. A legelső dolgok egyike amit az ember az asztráltestében megtanul, a benne való utazgatás, mivel az asztráltest nagy sebességgel képes mozogni és az alvó fizikai testtől nagy távolságokra eljutni. Ezen jelenség nagyon sok ún. "okkult" jelenségre vet fényt, mint amilyenek a sokféle kísérlet, a fizikailag sohasem látott helyek ismerete, stb.

Az asztráltest szerkezetének, természetének, lehetőségeinek és határainak világos megértése lényeges annak az életnek a megértéséhez, melybe az emberek fizikai haláluk után belépnek. A számtalan sok vallás hívői által hitt sokféle "mennyország", "pokol", és purgatóriumi lét mind-mind természetszerűleg megtalálja a maga helyét és érthetővé válik amint megértettük az asztráltest és az asztrálvilág természetét. Az ember asztráltestének tanulmányozása ilyenképpen messzire elvisz bennünket és a pusztán csak a fizikai világra és fizikai érzékekre alapozott életfelfogásunkat rendkívül kibővítjük. Amint előbbre jutunk, látni fogjuk, hogy a fizikai érzékek bármily felbecsülhetetlenek legyenek is, egyáltalán nem jelentik határát annak, amire az embert az ő testei azokra a világokra vonatkozóan, amelyekben él, megtanítani képesek. Az asztrál-képességeknek cselekvő tevékenységre való felébresztése egy új világot tár fel a régin belül és amikor az ember képessé válik helyesen olvasni annak jelentőségeit, a saját életére és az egész természetre nézve olyan kiterjedt felfogásra tesz szert, amely feltárja az emberben rejtve levő majdnem korlátlan lehetőségeket. Ebből előbb vagy utóbb azonban elkerülhetetlenül megszületik az ösztönzés, majd később az ellenállhatatlan elhatározás, hogy uralja ezeket a világokat és önmagát is, hogy közelebb emelkedjék az ő földi rendeltetéséhez és értelmes együttműködővé váljék azzal, amit találóan a fejlődésben levő Legfelsőbb Akaratnak neveztek el. ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

Színek

A színek nem léteznek a valóságban!

A szín egy érzet, amely az agy reakciója a fényre.

Valamennyi színes felület színe úgy jön létre, hogy a rávetődő napfény, vagy mesterséges fény összetevő színeiből bizonyos színű fénysugarakat a felület visszaveri, a többit elnyeli. A visszaverődő fénysugarak adják a felületek színét. A visszaverés és elnyelés minden színes anyagra és felületre jellemző. Az elnyelési és visszaverődési arány adja meg a felületek színét. Ebből következik, hogy a színes felület színingert keltő hatása, illetve színe a ráeső fény színképi összetételétől függ. A tárgyaknak nincs saját színük. Amikor egy sárga banánt látunk, az nem azt jelenti hogy a banánnak sárga a színe. Csak mi látjuk ilyennek, mert az agyunk így fogja fel őket. Amit egy tárgy pigmentjeként vélünk látni, az tulajdonképpen a tárgyról visszaverődő szín. Amikor a napfény egy sugara eléri a banánt, a gyümölcs a sárga kivételével a spektrum összes többi sugarát elnyeli. Mivel a sárga sugarat veri vissza a banán, ez az a szín, ami a szemünkben is visszaverődik. Különös, hogy pont azt a színt társítjuk a gyümölcsnek, amit visszautasít.

Mint azt tudjuk a látás mechanizmusában a szem által felvett információt az agy alakítja át. Azt, hogy valójában mit is látunk, nagy szerepe van a tapasztalatoknak, az emlékeknek. Az agy képes arra, hogy hiányos képekből érthető információt formáljon. Ebből adódóan be is lehet csapni.

A színt három fogalom jellemzi:
...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

A harmadik szem aktivizálása

Amikor fizikai testet öltünk, azaz megszületünk, a 3D-s fizikai valóság részévé válunk. Kisbabaként még nem tudunk vigyázni magunkra megfelelően, érzékszerveink folyamatosan fejlődnek, és valamelyest kiszolgáltatottak vagyunk a minket körülvevő világnak. Ez lehet számunkra is új, mert eddig csak fénylényként, más dimenzióban tartózkodtunk, de a születéssel megkezdődik életünk kihívása. Elengedve az egyén létezését, egy tér-idő alkotta világba csöppenünk, melynek fizikai valósága látszatra korlátok közé kényszerít, de amint visszatérünk az én tudathoz, és elsajátítva mind a test és a szellem együttműködését, megértjük, hogy fizikai létünk csak másodlagos, mert egy magasabb frekvenciájú energia irányítja, ezen korlátok semmissé válnak. Kisgyermekként még nincs tudatunkban, hogy testünk nagyon fontos, ezért nem is vigyázunk rá annyira. A szemünkön keresztül érkező információ, akár egy elemlámpa fénye, középre fókuszál, és a látómező szélén, egyre halványabban világít minden irányba, azaz figyelmen kívül hagyunk rengeteg információt. Agyunk dönti el a beérkező információ fontosságát, elsőbbségét. Harmadik szemünk nem ismeri a tér fogalmát, ezért az nem is szab határt neki. Talán láthatunk vele úgy is, mint a fizikai szemünkkel, rezgések, hullámok formájában megtörik az anyagon a hullám, így felismerhetjük a környezetünket alkotta dolgokat. Nem kell az anyagot magát látnunk, elég érzékelnünk a tér változását, amely egyből formát ölt, és már az anyagi világból ismert tárgyhoz társítva, emlékként elraktározhatjuk tudatunkban. Ugyanazt látjuk, csak most alkotó elemeiként, nem pedig anyagként. De egy olyan dimenzióban, ahol nincs tér-idő, nincs anyag, inkább olyan érzékszervekre van szükség, amelyek a fényt nem színként, hanem tiszta energiaként érzékelik, így keltve sokkal biztosabb érzéseket bennünk, elraktározva tudatunkban, a megfelelő helyzetben felelevenítve helyes döntést hozhassunk. Az egónk velünk születik, mert a fizikai valóság, remek terepet teremt fejlődésének. Ha életünk folyamán egyensúlyban tudjuk tartani tudatunkkal, nem a fizikai világban vesszük hasznát, hanem a szellemi valóságunkban hozza meg gyümölcsét, miáltal a szeretettel, boldog világot alkothatunk. Mivel még nincs elfogadva az a tény, hogy létezik más érzékszervünk is a köztudatban ismerteken kívül, és ha esetleg olyasmit érzékelünk ami nem megszokott, könnyedén elfeledkezünk róla, és nem gyűjtjük a vele kapcsolatos élményeket, érzelmek formájában, ezért minden alkalommal valami új, furcsa élménynek minősítjük. Mivel nem olyan csatornán érkezik be az információ, ami fizikai létünkben elfogadott, az agyunk ezeket az ingereket nem a megfelelő tudat csoporthoz társítja. Mivel agyunkat is a születésünk alkotja, fizikai testünk, életünk egyik legfontosabb részévé válik, de a nem térhez és időhöz kötött élményeink észleléséhez nincs rá szükségünk, mert azokat más, feledésbe merült érzékszerveinkkel azonosítjuk, raktározzuk. Próbáljuk nyugodt testhelyzetben, fizikai szemünket becsukva érzékelni a minket körülvevő környezetet, nem az emlékeinkből merítve látni az anyagot, hanem a fizikai valóságot alkotó energiák felismerésével, megérzésével a tényleges valóságot "meglátni", érzékelni. Próbáljunk olyan energiákat kibocsájtani magunkból, amelyek visszaverődéséből érezzük, hogy megtörik a tér, az energia hullámok rezgéseinek frekvenciái megváltoznak, ezáltal biztosak lehetünk, hogy valami elhelyezkedik a térben, tudva azt is, hogy mozog e valamilyen irányban. A róla visszaverődött hullámok körberajzolják alakját, amitől az agyunk már ismerős képként, egy anyagi tárgyhoz kapcsolja, felismerve annak alakját, helyzetét. Amíg fizikai szemünk, csak bizonyos hullámhosszú fényt képes érzékelni, a harmadik szemünk az ezen tartományon kívül eső, fizikailag nem látható információt képes fogadni, és megfelelően értelmezni. Amíg agyunk a fizikai információk feldolgozására szolgál, a harmadik szemünk a fizikai valóságon túl létező dolgokat hivatott értelmezni. Érezni kell, nem emlékezni és társítani. Próbáljunk belelátni az anyagba, tudatosítsuk magunkban, hogy az anyagot energiák alkotják, próbáljuk meg ezen energiák frekvenciáit érzékelni. Számos élőlény a tájékozódáshoz, élelemszerzéshez olyan érzékszerveket használ a szemén, fülén, szaglásán kívül, melyek nem engedik, hogy elvétsék az irányt vagy a távolságot, megtévesszék, mert a lét fent tartásukhoz elengedhetetlen a pontos tájolás. De lévén állatokról beszélünk, nem kell megküzdeniük az egójukkal, nem ismerik a gonosz fogalmát, ösztönösen cselekednek a természet törvényei szerint, tökéletesre fejlődött érzékszervek segítik létezésüket. Bennünk is megvannak ezek a képességek, de csak úgy aktiválhatjuk őket, ha a természet egyensúlyát keressük, az Univerzum törvényeit betartva, inkább több, mint kevesebb sikerrel. Olvastam egyszer egy sakk mesterről, aki vak szimultán, azaz bekötött szemmel, egyszerre több táblán játszott, és mindegyiket megnyerte. Megkérdezték tőle, hogyan képes erre? A mester azt válaszolta, erővonalakat lát a bábuk helyett. Minden bábúhoz, más-más energia vonalat társít a saját tudatában, a játék szabályai által előírt feltételeknek megfelelően. A vonalak mozgásának az irányait is a bábuk táblán való mozgásának megfelelően társítja, és mikor meghúzza az egyik bábúnak megfelelő erő vonalat, az mivel kapcsolódik a többihez, látja miként rendeződik át az erő viszony a táblán, ezáltal belekényszerítve az ellenfelét az adott lépésbe. Bámulatos tehetség és tanulható, fejleszthető.


Engedjük, hogy tudatunk ne álljon meg az anyag fogalmakor ennél a megszokott információnál, elemeire bontva, egészen az alkotó energiáira visszamenőleg érezzük. Talán mikor már nem látjuk, hanem érezzük az anyagot, megkülönböztethetjük a minket körül vevő tárgyak energiáit, így egy újfajta érzékszervünket fejlesztve, tehetünk egy lépést a tudatosabb világunk felé. És minél tudatosabban élünk, annál könnyebben hozzuk létre az egyensúlyi állapotot a jó és a rossz között. Mert mint tudjuk, létező fogalmak, de miként a dualitás kiegyenlítődik, a két fogalom megszűnik létezni, és talán boldogabb világot eredményezhet.

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

Érzékszerveinkkel tapasztalható energiák

Érzékszervek

Az érzékszerveink, a minket érő információk felvételét szolgáló szervek. Az ingereket felvéve, elektromos impulzusokká alakítják, majd az idegszálakon keresztül azokat az agyba továbbítják. Öt olyan érzékszervünket tartjuk nyilván, amelyeket nap mint nap használunk. A tapintó, ízlelő, szagoló, látó és halló szervünk. De biztos hogy itt a vége? Nem lehet több? Ember és állat különbözik érzékszerveinek számától, minőségétől, vannak olyan élőlények amelyek érzékszervei még számunkra is irigylésre méltóak, pedig az evolúció alacsonyabb szintjén tartózkodnak. De nem hiába teremtette őket így a természet, az ő életükben ezen szervek elengedetlenek a fent maradásukhoz, fejlődésükhöz. Mi lesz az emberi test fizikai halálát követően, az elraktározott emlékeinkkel, gondolatainkkal, érzéseinkkel? Meghalnak velünk, vagy talán azokon az érzékszerveinken keresztül tovább élnek, amelyekkel szereztük őket?! Van erre egy jó szavunk is, amely így hangzik: örökké. Ebben a világban amelyben most élünk, ennek a szónak nem sok értelme van, mert talán mi magunk sem tudjuk mit jelent, akkor miért használjuk nyelvünk szókincsében. Amint elhagyjuk a 3D-s, energia világunkat, egy újabb energia világba lépünk, de az ottani körülményeknek megfelelő érzékszerveinket használjuk, hogy eligazodhassunk abban a világban is. Talán ezek nem akkor születnek, csak aktiválódnak. Valóban létezik egy magasabb szférákhoz tartozó energia testünk, amely rendelkezik az ehhez szükséges érzékszervekkel? Szinte mindenről elmondható, hogy aminek alkotó eleme az energia, azt valamilyen módon fent kell tartani, táplálni kell, kivéve a szupravezetőket. De mivel ismerjük ezt a létező fogalmat, feltételezhetjük hogy bennünk is van egy. Véleményem szerint e világbeli halálunkkal, csak a fizikai testünk veszti el földi energiáit, mivel szívünk, agyunk leáll, nincs ami táplálja, elbomlik. De a fénytestünk energiái tovább élnek, folytatják az egyén rögös útját a célig, új fajta érzékszerveket használva. Ezen fénytest energiáit ami létrehozta, valamiféle szupravezetőként, talán örökké fent tartja. Ráhangolódunk erre az új energiaszintű világra, ami talán folyamatként zajlik. Ha valami olyat érzékelünk jelen világunkban, amit nem tudunk érthetően megmagyarázni magunknak, érdekes élményként megélve, valamilyen formában elraktározzuk elménkben, és átlépünk rajta. Amennyiben nincs még információnk a reánk váró életekről, új hatásként megélve, új élmények várnak ránk. Ha még nem látjuk egyértelműen az új dimenzió kínálta lehetőségeket, de már képesek vagyunk észlelni valamiféle változást a téridőben, ha nyitottak vagyunk az átalakulásra, és ez egyre sűrűbben történik velünk, talán a felgyorsult magasabb energiáknak köszönhetően, melyek a behangolódás folyamán következnek be fénytestünkben.

Felgyorsult energiák

Az ősi látnokok és az elmúlt hosszú idők napjainak őrzői mély affinitást tápláltak a mennyek tanulmányozására, és észrevették, hogy voltak világok a világokban, melyek természetükből adódóan összekapcsolódtak azokon a[z adott] naprendszeri és bolygóciklusokon keresztül, melyek a nagyléptékű kozmikus tervnek megfelelően működtek. E ciklusok és befolyásaik részei a nagyobb tervnek, a tervek és célok számos szintjét tartalmazzák; az ősi időkben az emberiség e kozmikus tánc nagyon jelentős részének tekintette a földi életet. Számos kultúra már úgy látta előre a nanoszekundumot, ezt a huszonöt éves periódust 1987 és 2012 között, mint a nagy kozmikus ciklus legeslegfontosabb részét, olyat, mely magába foglalja az emberiség tudatosságának teljes átalakulását. A nanoszekundum megmutathatja a kiutat a hosszú ideig uralkodó, önmagatok által magatokra vett tudatlanság és zűrzavar állapotából az emberi átalakulás gyorsan kezdődő aranykorába. E jövő emberei képesek lehetnek a lehetséges jövők változatosságából olyan hidat találni, ami átvezet az egyik korszak végétől a másik kezdetéig. Felismerték, hogy átalakíthatják magukat megtisztulásokon, beavatásokon, és nagy spirituális teszteken keresztül, miközben úgy tűnik, hogy világuk részeire szakad illesztékei mentén. Ez a teljes huszonöt éves periódus emberek milliárdjait vonzhatja – mindenki a Földön akar lenni, mert az energia felgyorsulása oly rendkívüli; olyan, mintha ezer éveket élnének pusztán huszonöt év alatt, vagy mintha életek százait élnék le egyetlen életbe foglalva. Ezen időszak folyamán az egyéni és kollektív tesztek lehetőségként szolgálnak, hogy [általuk] jobban tudatossá váljanak a sokkal kiterjedtebb valóságra. Az emberiség egésze érdekelt ezen évek során az erőt hordozó döntések meghozatalában, hiszen ezek a döntések határozzák meg azt a világot, melyben utána élhetnek, ahogy 2012 téli napfordulójával új [világ]verzió kezdődik. ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

A nyelvünkben élő szavak helyes használatának fontossága

A magyar nyelvben szereplő szavak közt, rengeteg szinonimát találunk egy adott jelentésre, de vigyázzunk, mert ha mondatba helyezzük az adott szavakat, egymás ellentéteivé válhat a szó jelentése és értelme. Ezt a hibát elkövetve, nem jut el a tudatunkig, így a kívánt hatás elmarad. Mindig tudsz olyan szót említeni a magyar nyelvben, ami az összes szinonima jelentését magában hordozza, és egy szóval kifejezhető, eléri tudatod, így megteremtve mindazt, mit a gondolataidban szavakként összefoglaltál. Egyik ilyen szavunk a boldogság. Minden jót magába foglal, és kizár mindent, ami rossz. Mikor kívánsz valamit, ha nem teszel mást csak boldogságot kívánsz, mindent megtettél, és mindezt egy szóval. Ha valakinek adni akarsz valamit, tedd úgy hogy felajánlod. A felajánlás nem jár elvárással, míg az adni-kapni fogalom, leginkább együtt működik. Nem mindegy hogy keresel egy megoldást a problémádra, vagy megoldod azt. Tedd vagy ne tedd, de ne próbálkozz - ahogy yoda mester mondaná. Ha tudatban helyesen használod a szavakat, más értelmet kap a jelentésük, ezáltal másképp is teljesülnek. Ha csak keresgélsz, nem biztosítod a jövőben, hogy találsz is, de ha tényként mint a megoldást magát veszem alapul, nem marad nyitott kérdés a jövőt illetően......gondolj az emlék szóra.....mi a lék... egy darab a dinnyéből... az emlék... egy darab a memóriádból... vissza emlékezni, annyi mint egy darabot elővenni a múltadból... mindíg a lehető legegyszerűbben.

Búcsúzásnál sem mindegy, hogy a szóval milyen tudattartalmat mozgatok meg. Ha nyitva hagyom a lehetőségét, hogy nem látjuk egymást újra, elő is fordulhat, de ha utalok arra, hogy idővel még találkozunk, elhatározottá tettem a kifejezésem. Pl.: szia - szia még látjuk egymást!

Választani... nem mindegy, hogy ha választanod kell valami között, akkor elválasztasz valamit egymástól, vagy inkább eldöntöd... választás vagy döntés... olyan mint a hiszem vagy a tudom.... ön-dönt és cselekszik, sugallja a szó, míg a válogat, keresgél, nincs határozott elképzelése érzetét kelti. Ha valami nem jól sikerül, általában azt mondjuk, nem jól döntöttem, és nem azt hogy nem jól választottam. Akkor legközelebb dönts és ne válassz! Rosszul dönteni, röviden annyi, véteni. Elvétettem a döntést. Ha a hibáidat keresed, vétkeid közt találod. Ismerd meg az okát rossz döntéseidnek. Megismer... felismer... ha a megismer szót használod, eléred háttértartalmát, mely már sugallja, hogy tudatában vagy a dolognak, és meg akarod ismerni, tehát tudatosan cselekszel, míg ha valamit felismersz, megdöbbent, és mivel nem voltál a dolog tudatában, új hatásként éled meg.

A kép szóval rengeteg különböző háttértartalmat adhatunk. Lehetünk képesek vagy képtelenek, képzelhetünk bármit, képet alkotva lehet véleményünk bármiről, vagy valamiről képet kapva alakíthatjuk ki véleményünket. Mivel tudatunkban a kép szó sokféle formában megjelenik, használjuk bátran több mindenre, mint eddig. Rendeljük olyan dolgok összefüggését képekhez, amelyekre a felidézett kép alapján akár az egész hozzárendelt tartalom gyorsan és pontosan felidézhető. A tervrajz is a rajzok miatt lesz áttekinthető, ha csak írva lenne, tovább tartana megérteni. Időt, energiát átrendezve, egyszerűen megoldhatunk olyan feladatokat, amelyek memóriánk fejlődését eredményezik. ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

A harmadik és negyedik dimenzió

Mi a saját kis világunkat 3 dimenzióban látjuk. Ez ugye bár könnyen felfogható számunkra. Mi, 3 koordinátából meg tudunk határozni egy pontot a térben. Ezek jelölése általában Y, X, és Z. Pl.: el tudunk készíteni egy dobozt, ha ismerjük a hosszúságát, a szélességét, és a magasságát. De vannak élőlények, melyek számára ez nem ilyen egyértelmű. Igaz, hogy az általunk ismert élőlények legnagyobb része képes a 3. térdimenzióban való tájékozódásra, ez mégsem igaz minden élőlényre. Ilyen Pl.: az íjhal. Ez a halfajta ugyanis nem képes a tájékozódni a 3. térdimenzióban. Még mi meg tudjuk állapítani a test magasságát, és vízszintes irányú kiterjedését, ő ezzel szemben nem képes erre, Csak a vonalat, az 1. dimenziót ismeri. Hát igen ez elég furcsa, de így van. Gyakorlatilag csak egy vonal mentén képes mozogni magától. Hogy miért? Azért mert csak egy egyensúly érzékelő járata van, míg az embereknek 3 db egymásra merőleges egyensúlyi szerve van a fülében. Az íjhalnak csak egy van. Ő csak az első dimenziót ismeri. Ennek következtében csak az előre illetve hátra fogalma ismert számukra. A japán egérnek kettő egymásra merőleges egyensúly érzékelő szerv van a fülében. Mit gondoltok hány térdimenziót tud max. felfogni? Kettőt. A japán egér csak a sík fogalmát ismeri. Tehát nem tud átugrani egy olyan magas objektumot, amit pedig fizikai, és testi felépítése megengedhetővé tenne. Számára a magasság felfoghatatlan. Egyszerűen nem érti, hogy lehetne azt átugrani, számára az egy áthatolhatatlan fal. Lehet, hogy számunkra eme állatok nevetségesnek és primitívnek tűnnek, de tény, hogy valószínűleg létezik negyedik dimenzió is.

Mi van akkor, ha a következő dimenzió nem térbeli, hanem tudatbeli, ahol eddigi ismereteinket felhasználva az anyagról, képesek leszünk a cselekmény kivitelezésére, anélkül hogy legyártanánk, megteremtjük? Ahogyan most is először gondolatban jelenik meg a tervezett tárgy gyártása, de ahhoz hogy kézzel fogható legyen, fizikai munkát kell végeznünk, ahogyan azt a 3D-s világunk megkívánja.

Ilyen tudás birtokában, viszont tudatában kell lennünk, hogy nincsen rossz, mert bárki képes megteremteni bármit, amire szüksége van, és nem többet, se kevesebbet. Értelmét veszti a tulajdon és az érték fogalma, ami megkülönbözteti az embert a másiktól. Amit a 3D-ben, folyamatnak élünk meg, az a 4D-ben, azonnali, végcélként beteljesülő, eseménynek számít. ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!