iwiw A tudat ébredése

2015. június 28., vasárnap

Mi a valóság?

Amikor tudósok állítanak valamit, könnyen el hisszük nekik, pedig ők is csak emberek és ki vannak téve vallási, kulturális, filozófiai előítéleteknek, mint bármelyikünk. Amióta az internet szabad utat enged az információ áramlásának, egyre több összeesküvés elmélet születik, amivel valljuk be egyetlen kérdésünkre sem kapunk választ, csak még több kétely születik bennünk és egyre kevésbé bízunk a minket körülvevő eseményekben. Csak olyan beszámolóknak hihetünk, amelyek eredetüket tekintve hitelesek és fedik a valóságot. Megtehetjük, hogy minden létező információt, amihez hozzá jutunk, értékelünk, és ezáltal szelektálunk, de fontos, hogy amit beépítünk tudatmintánkba, a valóságot tükrözze, különben elveszünk a fikciók tengerében és állandó bizonytalanságban tart bennünket. Hogyha a kvantumfizika megértésével foglalkozunk, nincs semmilyen szükségünk előzetes ismeretekre, mert az keresztülhúz minden eddigi fizikai - és valóságnak hitt - képzeletünket, úgyhogy akit érdekel, nyugodtan merüljön el a témában, hisz nincs másra szükség, csak nyitott elmére. ...

2011. október 27., csütörtök

Rezonancia

A rezonancia törvénye

A fizikából mindnyájan ismerjük a rezonancia fogalmát (resonare latinul annyit jelent: visszhangzani). A hangvilla csak azoknál a hangoknál rezeg, amelyeknek a frekvenciája megfelel a hangvilla saját frekvenciájának. Ha ez nem így van, a hangvilla számára a hang nem is létezik, hiszen nem képes érzékelni. Az a rádióvevő, amelyik középhullámra van beállítva, csak a középhullámú adásra lesz rezonáns. Az ultrarövid hullám és a hosszúhullám megismerhetetlen marad számára, nem tartozik a "világképéhez".

Ahhoz, hogy egy ember valamit érzékelhessen, bizonyos megfelelésben kell lennie az érzékelendővel, ez hozza olyan helyzetbe, hogy „együtt tudjon rezegni” vele; az érzékelést tehát ez a rezonancia teszi egyáltalán lehetővé. Goethe így fogalmazta ezt meg: "Ha szemünk nem lenne napszerű, sosem pillanthatnánk meg a Napot, s ha nem lenne bennünk isteni erő, hogyan is ragadtathatna el bennünket bármely isteni jelenség?"

Goethe e gondolata elhagyja a fizikai rezonanciák világát, s a rezonancia törvényét arra a területre alkalmazza, amely bennünket is foglalkoztat. A valóságnak mindenki csak azt a területét képes érzékelni, amelyre rezonáns. Ez nemcsak a valóság érzéki észlelésére, hanem a valóság összfelfogására is vonatkozik. Semmi sem érzékelhető, ami kívül van rezonáló képességünk határain, ezek a dolgok nem is léteznek számunkra. Ezért hiszi mindenki azt, hogy a valóság egészét ismeri, s hogy azon kívül, amit ismer, nincs semmi más. Aki például olvas egy könyvet, azt hiszi, hogy teljesen megértette, holott az, hogy az olvasottakból mennyit képes felfogni, mindenkori tudatállapotától függ. Erre akkor döbbenünk rá leginkább, amikor évekkel később újraolvasunk egy könyvet. Miután az évek során tudatunk kitágult, "jobban értjük", amit olvasunk.

2011. október 18., kedd

2011.11.11.


Drunvalo Melchizedek - High Speed' 9th Wave Shift 11:11 - 2011




DNS

A dezoxiribonukleinsav (DNS) alkotórészei

1868. Meischer gennysejtek magjából izolálja a foszfor tartalmú nukleint 4 bázis alkotja:

  • adenin (A)
  • citozin (C)
  • guanin (G)
  • timin (T)
+ deoxiribóz -> nukleozid
+ foszfát csoport (foszfodiészter kötés) -> nukleotid


adenin: Amfoter vegyület, savakban és lúgokban is oldódik, savakkal és lúgokkal is sókat képez. Só: A sók vizes oldatait elektrolitoknak nevezzük. Az elektrolit oldatok - ugyanúgy, mint a sók olvadékai - az áramot jól vezetik.

citozin: A citozint használták az első kvantum számításokra. Kvantum: A kvantummechanika a 20. század elején azon az alapvető feltevésen jött létre, hogy az elektromágneses sugárzás ilyen csomagokban érkezik. Elektromágneses sugárzás: Az elektromágneses sugárzás egymásra merőlegesen haladó oszcilláló elektromos és mágneses tér, mely a térben hullám formájában terjed fénysebességgel energiát és impulzust szállítva. Részecskéi (kvantumai) a fotonok. Az energia kvantuma például a foton, egy adott frekvenciájú hullámszerű csomag.

guanin: A guanin amfoter vegyület, hevítés hatására elszenesedik anélkül, hogy megolvadna. Vízben csak kismértékben oldódik. Amfoter tulajdonsága miatt a savak és a lúgok a víznél jobban oldják, ekkor sók képződnek.

timin: A timin szilárd, kristályos vegyület. Magas hőmérsékleten (318-321 °C) olvad, bomlás közben. Metil-jodid (jódmetán) hatására N-metil származékká alakul. N-metil származék: pirotechnika.

Na ezt add össze!

Dezoxiribonukleinsav (DNS): A biológiai információ átadódását egyik generációtól az azt követő generációnak az örökítőanyag teszi lehetővé. A prokarióták és eukarióták genetikai információját hordozó anyag (genom) a DNS.

Tehát, ha az élet fenntartásához nem kell más, mint éghető anyag, energia, robbanás, és ami ezt szállítja, akkor az élet sem más mint egy elektromágneses sugárzás, tehát egy adott frekvenciájú hullám.

És már csak a tudat hiányzik!


Frekvenciák keletkezése

A tudatunk tartózkodási szintjénél alacsonyabban fekvő tudatelemek, élményegységek mennyiségileg frekvenciaként érzékelhetőek. Ez az idő megjelenésének következménye. A frekvenciákat nevezhetjük a tudat "energiamintázatá"-nak, mennyiségi megnyilvánulásának is. Ha mindez igaz, akkor az, hogy milyen frekvencián rezgünk, attól függ, mennyi a múltból hozott élmények pontos ismerete. Minél többet tudsz, annál magasabb frekvencián rezegsz!

A Kozmikus szinten mivel több mindent látunk a tudatunkból, az idő a tudattartalmak átrendeződése miatt egyszerűsödik. Fentről nézve a fejlődés más értelemben és a Kozmikus Idő ütemében folyik. Megfigyelhetjük, hogy a memóriasíkok három egymáshoz nem kapcsolódó dimenziókból állnak, ezeket Akashának nevezik.

A tudatformát képező tudatszinteken háromdimenziós lények, entitások is megtalálhatók, amelyek ugyan más téridőben, de hozzánk hasonlóan képesek megnyilvánulásra (pl. "mozogni"). Ne keverjük össze az entitás és a tudatforma fogalmát! Ha valaki pl. fizikai testben inkarnálódott, entitásként csak a fizikai szinten tartózkodhat. Van ugyan asztrális tudata az asztrálsíkon, és van Kozmikus Tudata, de ez egyik sem entitás, hanem tudatforma. Ha meghal, a fizikai szintről eltávozik, anyagi testét elveszíti, és az asztrálsíkon entitásként létezik tovább. Ha befejezte karmikus ciklusát, vagyis többször nem inkarnálódik, Fénylényként él tovább, amely szintén entitás. Entitásként valaki tehát csak egyetlen síkon tartózkodhat, míg magasabb tudatformái törvényszerűen léteznek a felsőbb síkokon is. Azt, hogy valaki mely síkon tartózkodik, mint entitás, fejlettsége határozza meg: minél fejlettebb, annál magasabban van.

Rólunk

Ha talán valami olyat vársz, amit te magad sem tudsz megmagyarázni, hiszed, hogy eljöhet a változás, de kevés a tény, amire alapozhatsz? A sok kérdésre, válaszok helyett, újabb kérdéseket kapsz? Hidd el, nem vagy egyedül! Gondolkodj velünk olyan témákban, amelyek tágítják tudatod! Szeretettel várunk!

Könyv ajánló

  • Drunvalo Melchizedek - Az élet virágának ősi titka I-II
  • Balogh Béla - A végső valóság
  • Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata
  • Zecharia Sitchin - A tizenkettedik bolygó
  • Zecharia Sitchin - Az Istenek városai
  • Zecharia Sitchin - Dimenziókapu
  • David R. Hawkins - Erő vs. erő
  • David R. Hawkins - A valódi ÉN hatalma
  • A hetedik pecsét feltörése

Népszerű bejegyzések