"…készítsétek föl szíveteket a küzdelemre, és mindenben jövevénynek tekintsétek magatokat a földön."
Fényes kard és fehér csuha, a magyaroknak áldott, harcos csoda.
Emlékkönyvedbe ezt írd, magyar! Szívbe zárt szép emléket feledni nem lehet, fehér barátokat száműzni nem lehet.
Van egy régi magyar hagyomány, amit a magyar középkor elejétől kelteznek, pontosabban azóta vált ismertté. Ami persze nem azt jelenti, hogy akkor is keletkezett. Arról van benne szó, hogy a világot megismerni óhajtó embernek végig kell mennie egy alagúton, ami barlang is egyben (!). Ennek az alagútnak van egy spirituális és fizikális jelenléte, valósága is. Ha a megismerni vágyó lélek végigmegy ezen a bizonyos alagúton elérte a célját. Ettől kezdve a "tükör általi homályosság" eltűnik, az anyagi világ mögötti örök világot látja meg a maga örök törvényeivel. Egyszóval "színről színre" fogja látni. Ehhez a látáshoz nem kell más, "csak" isteni kegyelem és az alagút végigjárása. Persze ezt az "alagutat" vagy "barlangot" a testben is végig lehet járni a lélek segítségével, hagyja ránk ezt a megismerést a hagyomány. Sőt, eddig már sokan végig is járták, és ezután még sokan végig is fogják járni eme "alagút" testbe zárt útját. De ezt az utat megjárt lélek ez után az út után a földi "alagút" iránt nem mutat majd semmilyen érdeklődést. Ellenben az a lélek, aki egyszerre járta meg az ég és föld, a test és lélek, a mélység és magasság misztikus útját, az mindkettőhöz egyformán fog ragaszkodni. Isten arcát meglátja majd ott fönn a mennyben és itt lenn a földön is. Felismeri és látja Őt a testében a lélek ruhájában, felismeri és látja Őt a természetben, felismeri és látja Őt a hazájában, ott, ahol a rá kiszabott földi életét leéli.
Íme itt, a szakrális hagyománynak ebben a fellebbentett bugyrában ismerünk rá annak a kötődésnek a spirituális szükségszerűségére, ami a pálosokat az alagutakhoz, barlangokhoz fűzi. Így válnak a látszólag értelmetlen dolgok mély értelmű valóságokká. Nos, ezeknek a spirituális, rejtett mélységeknek az ismeretében, mondhatjuk úgy is magasságában, ereszkedjünk le a dolgoknak a pálos mélységéig.
Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok története mindig is szorosan kapcsolódott az ország sorsához. Pázmány bíboros a következőt jövendölte: Édes hazám a pálosokkal lettél naggyá, és a pálosokkal fogsz elpusztulni. Árva Vince atyát, a rend utolsó képviselőjét hallgatva csak erősödik az az érzésünk, hogy az évezredek homályába visszanyúló ősi magyar rend újjászületéséért senki se rajong igazán.
A magyarság kivételes helyzetben van, hiszen ritka, hogy saját szerzetesrendje legyen egy nemzetnek, amelyet a nyugati egyház jogrendszere szerint 1250-ben alapított Boldog Özséb a pilisszántói Hármas-barlangban. Mindig is foglalkoztatott a pálosok eredete. Eddigi kutatásaim alapján azt mondhatom, hogy ez a rend az ősi suméroktól eredeztethető. Érdekes módon védőszentjüknek egyiptomi Remete Szent Pált választották, aki időben és térben egyaránt távol esett a középkori Magyarországtól. Remete Szent Pál Egyiptomban, Thébában remetéskedett a IV. században, kezdetben a keresztényüldözés miatt kellett rejtőzködnie.
A közelben van az a terület, amit - a mai szóhasználatban - a sumírok által lakottnak nevezünk. Szintén a közelben van a mai Örményország, ahol a világon először lett államvallás a kereszténység. Olyan véleményt is olvastam, hogy a magyar Szent Koronát is az örmények főpapja tervezhette. Nincs messze Ephesus, ahol a zsinaton dogmaként kihirdették, hogy a boldogságos Szűz Mária Istennek anyja. Mindig is feltűnőnek találtam, hogy a középkori Magyarországon egy közel ezer évvel előbb és több ezer kilométerrel távolabb élt remetét miért választanak védőszentté, hacsak nincs valami szorosabb, talán kevésbé ismert kapcsolat közöttük. Elképzelhető, hogy a rend valójában sokkal régebbi, Boldog Özséb "csak" Róma számára tette elfogadhatóvá.
Ismeretes, hogy miután Nagy Lajos királyunk a velenceikkel háborúba keveredik, majd megnyeri a háborút, Remete Szent Pál holttestét kéri hadisarcként. Valóban. Ez a kérdés is mindig izgatott. Ha csak a rend védőszentje és semmi más kapcsolat nincs közte és a magyarok között, akkor Nagy Lajos miért ragaszkodott hozzá annyira, hogy hadisarcként kérje? A legmegbízhatóbb főpapokat, embereit küldi érte, hihetetlen nagy ünnepélyességgel hozza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Érdekes az is, hogy ez az idős egyiptomi remete a magyar kisgyermekeknek lesz a védőszentje, a koporsójához viszik gyógyulni őket.
Remete Szent Pál tisztelete mellett pártfogását is élvezte az ország. A királyok a sírjához mentek imádkozni, hogy segítse az országot, az oltalmába ajánlották hazánkat, ami megint csak furcsa, hogy miért egy ilyen távoli szentet helyeztek a középpontba. Pontosabban ez is azt bizonyítja, hogy a rend, illetve a magyarok eredete az egykori sumérok földjére vezethető vissza.
Lehet, hogy pontosan ez a sumér eredet az, ami miatt bizonyos körök máig nem "örülnek" igazán ennek a rendnek? ...
