A Pálosok nyomában

"…készítsétek föl szíveteket a küzdelemre, és mindenben jövevénynek tekintsétek magatokat a földön."

Fényes kard és fehér csuha, a magyaroknak áldott, harcos csoda.

Emlékkönyvedbe ezt írd, magyar! Szívbe zárt szép emléket feledni nem lehet, fehér barátokat száműzni nem lehet.

Van egy régi magyar hagyomány, amit a magyar középkor elejétől kelteznek, pontosabban azóta vált ismertté. Ami persze nem azt jelenti, hogy akkor is keletkezett. Arról van benne szó, hogy a világot megismerni óhajtó embernek végig kell mennie egy alagúton, ami barlang is egyben (!). Ennek az alagútnak van egy spirituális és fizikális jelenléte, valósága is. Ha a megismerni vágyó lélek végigmegy ezen a bizonyos alagúton elérte a célját. Ettől kezdve a "tükör általi homályosság" eltűnik, az anyagi világ mögötti örök világot látja meg a maga örök törvényeivel. Egyszóval "színről színre" fogja látni. Ehhez a látáshoz nem kell más, "csak" isteni kegyelem és az alagút végigjárása. Persze ezt az "alagutat" vagy "barlangot" a testben is végig lehet járni a lélek segítségével, hagyja ránk ezt a megismerést a hagyomány. Sőt, eddig már sokan végig is járták, és ezután még sokan végig is fogják járni eme "alagút" testbe zárt útját. De ezt az utat megjárt lélek ez után az út után a földi "alagút" iránt nem mutat majd semmilyen érdeklődést. Ellenben az a lélek, aki egyszerre járta meg az ég és föld, a test és lélek, a mélység és magasság misztikus útját, az mindkettőhöz egyformán fog ragaszkodni. Isten arcát meglátja majd ott fönn a mennyben és itt lenn a földön is. Felismeri és látja Őt a testében a lélek ruhájában, felismeri és látja Őt a természetben, felismeri és látja Őt a hazájában, ott, ahol a rá kiszabott földi életét leéli.

Íme itt, a szakrális hagyománynak ebben a fellebbentett bugyrában ismerünk rá annak a kötődésnek a spirituális szükségszerűségére, ami a pálosokat az alagutakhoz, barlangokhoz fűzi. Így válnak a látszólag értelmetlen dolgok mély értelmű valóságokká. Nos, ezeknek a spirituális, rejtett mélységeknek az ismereté­ben, mondhatjuk úgy is magasságában, ereszkedjünk le a dolgoknak a pálos mélységéig.

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok története mindig is szorosan kapcsolódott az ország sorsához. Pázmány bíboros a következőt jövendölte: Édes hazám a pálosokkal lettél naggyá, és a pálosokkal fogsz elpusztulni. Árva Vince atyát, a rend utolsó képviselőjét hallgatva csak erősödik az az érzésünk, hogy az évezredek homályába visszanyúló ősi magyar rend újjászületéséért senki se rajong igazán.

A magyarság kivételes helyzetben van, hiszen ritka, hogy saját szerzetesrendje legyen egy nemzetnek, amelyet a nyugati egyház jogrendszere szerint 1250-ben alapított Boldog Özséb a pilisszántói Hármas-barlangban. Mindig is foglalkoztatott a pálosok eredete. Eddigi kutatásaim alapján azt mondhatom, hogy ez a rend az ősi suméroktól eredeztethető. Érdekes módon védőszentjüknek egyiptomi Remete Szent Pált választották, aki időben és térben egyaránt távol esett a középkori Magyarországtól. Remete Szent Pál Egyiptomban, Thébában remetéskedett a IV. században, kezdetben a keresztényüldözés miatt kellett rejtőzködnie.

A közelben van az a terület, amit - a mai szóhasználatban - a sumírok által lakottnak nevezünk. Szintén a közelben van a mai Örményország, ahol a világon először lett államvallás a kereszténység. Olyan véleményt is olvastam, hogy a magyar Szent Koronát is az örmények főpapja tervezhette. Nincs messze Ephesus, ahol a zsinaton dogmaként kihirdették, hogy a boldogságos Szűz Mária Istennek anyja. Mindig is feltűnőnek találtam, hogy a középkori Magyarországon egy közel ezer évvel előbb és több ezer kilométerrel távolabb élt remetét miért választanak védőszentté, hacsak nincs valami szorosabb, talán kevésbé ismert kapcsolat közöttük. Elképzelhető, hogy a rend valójában sokkal régebbi, Boldog Özséb "csak" Róma számára tette elfogadhatóvá.

Ismeretes, hogy miután Nagy Lajos királyunk a velenceikkel háborúba keveredik, majd megnyeri a háborút, Remete Szent Pál holttestét kéri hadisarcként. Valóban. Ez a kérdés is mindig izgatott. Ha csak a rend védőszentje és semmi más kapcsolat nincs közte és a magyarok között, akkor Nagy Lajos miért ragaszkodott hozzá annyira, hogy hadisarcként kérje? A legmegbízhatóbb főpapokat, embereit küldi érte, hihetetlen nagy ünnepélyességgel hozza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Érdekes az is, hogy ez az idős egyiptomi remete a magyar kisgyermekeknek lesz a védőszentje, a koporsójához viszik gyógyulni őket.

Remete Szent Pál tisztelete mellett pártfogását is élvezte az ország. A királyok a sírjához mentek imádkozni, hogy segítse az országot, az oltalmába ajánlották hazánkat, ami megint csak furcsa, hogy miért egy ilyen távoli szentet helyeztek a középpontba. Pontosabban ez is azt bizonyítja, hogy a rend, illetve a magyarok eredete az egykori sumérok földjére vezethető vissza.

Lehet, hogy pontosan ez a sumér eredet az, ami miatt bizonyos körök máig nem "örülnek" igazán ennek a rendnek? ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

Mons Philosophorum

Gyöngyösi Gergely XVI. századi rendfőnök mondása szerint: "Őseink ott fekszenek fedetlen kőkoporsóikban, romlatlan holttesttel." Kapisztrán Szent János élő szenteknek nevezte ugyanőket. Mintha csak egy rózsakeresztes iratot olvasnánk: „Hiszek a testnek feltámadásában.”

E cikk írásakor újra kezembe került egy régi ábra, a Mons Philosophorum, a Bölcsek Hegye. Most tűnt csak fel, hogy sok az olyan szimbólum, melyek a pálosokkal is kapcsolatba hozhatók: hegy, barlang, remete, forrás, oroszlán, holló, menedékház, országalma, korona.

Az ábra kommentárjának egy részlete pedig így szól: 

A Föld közepén áll egy hegy, amely kicsi és nagy, lágy és kemény. Mindenkihez messze van és közel. Ezért is nehéz rátalálni.

Zombori gróf Lippay György (Pozsony, 1600. október 9. - Nagyszombat, 1666. január 30.), prímás, esztergomi érsek és kitűnő alkimista.

Lippay élénken érdeklődött a természettudományok iránt. Pozsonyi kertjében kiterjedt dísznövény, gyümölcs, és zöldségtermesztés folyt. Hátrahagyott egy alkimista kéziratot, melyet ma is őriz a bécsi National-Bibliothek. A díszes borítású kötet címe: Mons Magnesiae Ex Quo Obscurum sed Verum Subjectum Philosophorum effonditur et Expresse denominatur. Lippay munkáit I. Lipót királynak ajánlotta, aki nagy kedvelője volt az aranycsinálásnak. Lippay nézete az volt, hogy az aranycsinálás lehetséges megfelelő elméleti tudással. E tudáshoz vezet az általa csak "Magnezia Hegy"-nek (Mons Magnesia) nevezett út. Kitűnően foglalta össze a korábbi alkimisták műveit. Mint írja, "…a műben tárgyaltam az anyagról, amely magába foglalja a négy elemet, a földet, vizet, levegőt, tüzet; a három principiumot: sal, sulfur, mercurius-t; kettősségét a hímnek és nősténynek s végre azt az egy valamit, amely a mi csodálatos, egyszerű napanyagunk… Ne maradjon előtted rejtve az sem, hogy ez a mi anyagunk a "chaos". A munka a Magyar alkímia egyik legszebb alkotása.

"Hunyadi Mátyás. Ő azzal kezdte uralkodását, hogy visszaszerezte a Habsburgok által eltulajdonított koronát. Itt kanyarodjunk vissza egy kicsit az időben. Utolsó szakrális királyunk - bár ez egy külön dolgozat lehetne, hogy ki volt még az - uralkodását nemcsak a pálosok készítették elő, egyik fő feladatukként, hanem azt Kapisztrán Szent János is megjósolta, még a gyermek Mátyás kiskorában. A király egész életében támogatta a Pálos Rendet, a Báthori László atya által elsőként magyarra fordított és magyarázatokkal is ellátott Biblia méltó helyett kapott a Corvinák között. És egy kozmikus pletyka: aszályos időkben a pálosok Mátyás megrendelésére esőt is tudtak csinálni, de ez már Beatrix királyné idejében történt, kis szürke mágiával is megtűzdelve. Nekünk még újdonságnak tűnhet több szlovén mese, amik Mátyás király feltámadásáról szólnak. Mátyás föld alatti birodalmáról, aki egy barlangban ül, kerek kőasztalnál, hosszú szakálla van, és itt jön a meglepő fordulat: a nép arra vár, hogy szakálla háromszor (egyes verziók szerint kilencszer) körbeérje a kőasztalt, és akkor támad fel Mátyás király, akkor jön el az aranykor."

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!