Nimród király és Bábel tornya

Nemsokára utánajárunk ki is volt ez a király, még az idők kezdetén. De előtte megemlíteném, számomra miért érdekes a története. Elsősorban azért fontos tudnunk róla, mert több elmélet létezik személyét illetően, és ebből az egyik, a magyarság eredetéhez vezet. Nevét a biblia is megemlíti, de negatív személyként tünteti fel, és szót sem ejt arról, hogy talán ő kezdett volna bele, Bábel tornyának építésébe. Noé unokájaként említik, a vízözön után kétszáz évvel, mikor az emberek még egy nyelvet beszéltek. Királyként tanácsadói segítették, akiknek szavára az írások szerint mindig hallgatott. Talán táltosok, vagy sámánok voltak? Legendájában egy álmot látott, amit velük fejtetett meg, és hitt is benne. Rettenthetetlen vadászként említik, nagy király, aki egyesek szerint, egy olyan volumenű építkezésbe kezdett, ami abban az időben, kimondhatjuk igen nagy szakmai, elméleti, és technikai tudást igényelt. De vajon milyen célok vezérelték? Miért volt fontos egy olyan torony megépítése, mely méreteit tekintve egyedülálló, és azt az érzést kelteti, hogy egészen az égig ér, mintha egy kapcsolat lenne ég, és föld között. És ne feledjük, mindezt nem sokkal az özönvíz után. Ez a mítosz, a legtöbb nép kultúrájában megtalálható, és általa megtisztult az egész világ. Világméretű pusztulás érte a Földet, amelyben az emberiség magja megmaradt. Lehetett történelmi valóságos alapja is, amit a pleisztocén-holocén becsapódási esemény idején, a laurenciai jégtakaró megolvadásával járó, nagy árvíz magyarázna. A mezopotámiai Vízözön-történet hőse a sumer változatban Ziusudra (az akkád változatban Utnapistim), akit a Vízözön után az istenek égi hajlékukba repítettek. Amikor a hős Gilgames hosszas vándorlás és bolyongás után végül elérkezett arra a "távoli földre", a bölcs Utnapistim tanácsát kérte élet és halál dolgaiban. Utnapistim elárulta Gilgamesnek - és rajta keresztül a Vízözön után élt emberi nemnek - életben maradásának történetét: "Titokba avatlak be! Rejtett tudásába az isteneknek!" - mondja Utnapistim, s elbeszéli a Vízözön igaz történetét. Utnapistim szerint az istenek tanácsba gyűltek, s ott döntöttek arról, hogy elpusztítják az emberiséget. A tanácskozás tényét és a meghozott döntéseket titokban tartották. Ám Enki felkereste Utnapistimet, Suruppak uralkodóját, hogy értesítse a közelgő veszélyről. Enki egy nádkunyhó fala mögül szólította meg Utnapistimet. Szavai eleinte titokzatosan csengenek, de később nagyon is világosan fogalmaz: Suruppak férfia, te jámbor! Ubar-tutu bölcs fia! Bontsd le az ékes házat, melyben annyi sok öröm és gond vala részed; bontsd le a házat mindenestül és építs erős hajót helyette... Építs hajót s vesd meg ezentúl... vesd meg a birtoklás hatalmát... s keresd az életet helyette! Gyűjts egy-párt az élő fajokból, hogy majd akkor magjuk ne vesszen! Pontos mérték szerint építsd a hajót... hajszálnyit sem térhet el attól, amit veled parancsként közlök. Utnapistim nyilvánvaló kérdést tesz fel Enkinek. Mit mondjon ő, Utnapistim, az "utcabéli embernek", ha kérdik: miért építi a furcsaformájú bárkát, s miért mond le összes földi javáról? Enki így felel: Emberfia, ezt mondd, ha kérdik: Úgy látszik, Enlil megneheztelt reám, többé nincs maradásom városotokban- mint szögezném tovább Enlil földjére arcom, ha már Gazdám haragja üldöz? Őseim-látta földre térek, az Apszu partján megtelepszem, ott lakozom majd Enki mellett, ki uram és pártfogóm lészen! Vagyis roppant egyszerű a kifogás: Enki híveként Utnapistim nem maradhat Mezopotámiában, ezért bárkát épít, hogy elhajózzon az alanti világba (vagyis Dél-Afrikába), hogy ott lakozzon Enki/Éával. A következő versszakok arra utalnak, hogy az országban aszály vagy éhínség is pusztított: Utnapistim, Enki tanácsára, azzal nyugtatja meg a város lakóit, hogy ha Enlil látja távozását "csőstűl hull áldás reátok... szerencse szerencsébe botlik". ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!