iwiw A tudat ébredése

2015. június 28., vasárnap

Mi a valóság?

Amikor tudósok állítanak valamit, könnyen el hisszük nekik, pedig ők is csak emberek és ki vannak téve vallási, kulturális, filozófiai előítéleteknek, mint bármelyikünk. Amióta az internet szabad utat enged az információ áramlásának, egyre több összeesküvés elmélet születik, amivel valljuk be egyetlen kérdésünkre sem kapunk választ, csak még több kétely születik bennünk és egyre kevésbé bízunk a minket körülvevő eseményekben. Csak olyan beszámolóknak hihetünk, amelyek eredetüket tekintve hitelesek és fedik a valóságot. Megtehetjük, hogy minden létező információt, amihez hozzá jutunk, értékelünk, és ezáltal szelektálunk, de fontos, hogy amit beépítünk tudatmintánkba, a valóságot tükrözze, különben elveszünk a fikciók tengerében és állandó bizonytalanságban tart bennünket. Hogyha a kvantumfizika megértésével foglalkozunk, nincs semmilyen szükségünk előzetes ismeretekre, mert az keresztülhúz minden eddigi fizikai - és valóságnak hitt - képzeletünket, úgyhogy akit érdekel, nyugodtan merüljön el a témában, hisz nincs másra szükség, csak nyitott elmére. ...

2011. december 4., vasárnap

Az idő és a tudat kapcsolata II.

A tudást lehet megszerezni, birtokolni, és továbbadni. Még lehet eltitkolni is, de eltüntetni nem. Az idő és a tudatunk kapcsolata, ezt lehetetlenné teszi.
A vágy tévedésen alapszik, ezért hiábavaló. A vágy valódi forrása a vágy tárgyának ismeretlensége. A vágynak valójában nincs is tárgya, ez megfelelő tudatosság elérésével nyilvánvalóvá válik. A vágy oka a tudatosság hiánya. Ezért is fontos lehet számunkra az ismerete, olyan szintre emelheti gondolkodásmódunkat, hogy ne kelljen többé titkok közt, bizonytalanságban, félelemben élnünk.

A tudat mindennapi értelemben vett fejlődése olyan strukturálódás, amelynél a tudatszintek közötti kapcsolat kölcsönösen egyértelművé válik. Az utóbbi években az orvostudomány számos olyan felfedezést tett, amely megkérdőjelezi az agy és az idegrendszer működéséről alkotott eddigi elképzeléseinket. Úgy tűnik, az agy valószínűleg csak egy összekötő kapocs a fizikai világ és a "plusz dimenzióval" rendelkező tudat között.

Az élet célja a fejlődés, a fejlődés un. "karmikus" feladatokon keresztül valósul meg. Azt, hogy milyen emberekkel kerülünk kapcsolatba életünk (életeink) során, a teljesítendő karmikus feladatoktól függ. Egy, általában velünk szorosabb kapcsolatban levő személy "adja fel" a karmikus feladatot, amelyet meg kell oldanunk. Rendszerint ez nem sikerül rögtön, azaz un. "karmikus adóssággá" válik, így az életben ezzel a feladattal ezernyi megnyilatkozási formában többször szembe kerülünk, amíg azt meg nem oldjuk. A karmikus adósság szinte sugárzik a személyiségünkből, pontosabban a karmikus feladat megnyilatkozási formáira adott hibás válaszaink képezik személyiségünk negatív vonásait. A hibás válaszoktól szenvedünk, a helyesnek vélteket pedig fejlődésünk eredményeként tartjuk számon.
A tudat egy építmény, amely egyre nagyobb, egyre bonyolultabb lesz, és amelynek mindenhol stimmelnie, szorosan kapcsolódnia kell, hiszen ez a struktúra jelenti az "energiát", amit a tudat hordoz.

A három térdimenziós világunkat a lineáris idő jellemzi. Ha a fizikai síkról átlépünk az asztrálsíkra, vagy az okozati síkra (akár pl. meditáció, akár auralátás közben), a lineáris időt a Nagyidő váltja fel. A rejtett tudattartalmak ez esetben pl. az előző életeink emlék(kép)ei. A különböző téridő-struktúrák tehát egymás mellett léteznek. Ezek közül csak egy az, amelyet mi érzékelünk, és amit a mai fizika sugallatának engedelmeskedve abszolútnak tételezünk fel: ez a háromdimenziós tér + lineáris idő (x1, x2, x3, tlin). ...

2011. november 5., szombat

Thot smaragdtáblái II.

Mottó: A Fény mindig sötétségben születik


1. A halhatatlanság fogalma

Ahogy azt a kínai gyógyászat, a spirituális tanok, vagy akár a köznyelv is megfogalmazza, az ember test-lélek-szellem egysége.

A test maga az anyag, melyet látunk tükörbe nézve. A test sok korláttal rendelkezik az anyagi világban és folyamatosan elhasználódik. Kötelességünk gondozni, mert nélküle életképtelenek vagyunk itt a Földön. Az anyagi test energiát biztosít a lélek számára.

A lélek nagymértékben energia és kismértékben anyag. Ez az a néhány gramm, amivel csökken valakinek a testtömege, mikor meghal. A lélek mivel anyagilag kötődik ehhez a bolygóhoz, csak itt életképes. Ha innen távozik a szellem, itt hagyja a lélekruhát. A lélekruha kb. 25.920 földi évet él. Ez egy égi ciklus, egy galaktikus év. A lélek maga az aura. Ezt lehet látni, érzékelni. A lélek az átmenet a külső energia és a test között. A lélek energetikai szennyeződései betegségeket hoznak létre a fizikai testben.

Minden ember egy végtelen szellem. A szellem a tobozmirigyben lakozik. Negatívan hat rá a dohányzás, a fluor, a klór.

A szellem mikor a Földre jön, kap egy lélekruhát, majd többször leszületik és megél néhány földi életet. (A tudósok rájöttek, hogy csak úgy élhet valaki egy idegen bolygón, ha oda születik, ellenkező esetben nem életképes csak mesterséges körülmények között ideig-óráig) Az élet forgatókönyvét a negyedik dimenzióban írta meg. Ez a színdarab maga a karma. A halálnak nevezett esemény a dimenzióváltás, akárcsak a születés. Átlépünk egy csillagkapun, dimenziókapun.

A szellem és a lélek mikor nem él emberi életet, akkor a negyedik dimenzióban található, ami nem más, mint az asztrál világ. Éjjel, mikor alszunk, csak a test pihen, a lélek és a szellem sosem alszik, ők a negyedik dimenzióban tartózkodnak.


Charon Viktor
Vannak olyan emberek, akik tetszés szerint átjártak vagy átjárnak a negyedik dimenzióba. Több fizikus is képes volt ilyenre, például Wictor Charon (Scherbák Viktor, 1907-1976) magyar fizikus és zeneszerző. A harmadik dimenzió korlátja az idő és a tér, a negyediké csak a tér, ott az idő nem definiált.
Az élet célja a tanulás, a megélés.


Sok gazdag ember, aki úgy hitte és hiszi, hogy már mindent elért az anyagi világban, azaz kellően sok mindent birtokol, szeretne örökké élni és uralkodni, ezt tekinti halhatatlanságnak. Valójában ez teljesen más. A halhatatlanság azt jelenti, hogy a szellem és lélek páros mikor leszületik, teljes mértékben tisztában van eddigi életeivel, annak tanulságaival, tapasztalataival. Addig, míg a legtöbb ember semmire sem emlékszik korábbi életeiből, addig aki halhatatlan, az mindenre emlékszik. Nem lehet az anyagi testet végtelenül sokáig hordani, mert folyamatosan elhasználódik, éppen úgy, ahogy egy inget sem tudunk egész életen át hordani, mert bepiszkolódik, elhasználódik, elszakad. Időnként le kell cseréljük. Természetesen igyekezni kell, hogy jó állapotban tartsuk testünket, de itt komoly korlátok vannak. Maga Thoth is, aki hosszú életet biztosító spirituális technikákból többet is birtokolt és alkalmazott, többször leszületett, tudatosan, célirányosan.

2. 25.920 év

A Föld forog a saját tengelye körül, melynek egységnyi periódusa egy nap. Másodsorban forog a Nap körül, melynek egységnyi periódusa az év. Maga a Naprendszer is elliptikus pályán kering a galaxis középpontjához képest, ez a galaktikus 1 év, ami kb. 25.920 földi év. A tudósok különböző számításai módjai között 10-20 éves eltérés szokott lenni, ezért gyakran emlegetik úgy, hogy kb. 26.000 év.

Mikor a Naprendszer a galaxis középpontja felé halad, akkor az emberiség életében mindig a megvilágosodás játszik szerepet, a tudatszint emelkedése. Mikor a Naprendszer az elliptikus pályáján távolik a galaxis középpontjától, akkor a butulás, a felejtés tapasztalható. Olyan ez mintha az űrállomásról néznénk a Földet. Az egyik felén éjszaka van, míg a másikon világos. Az egyik felén alszanak az emberek, míg a másikon élik életüket. A napszakok hasonlóak, azonban minden nap különböző. Így a Föld életében a 26.000 év is mindig más. Nem ugyanaz ismétlődik, hanem hasonló egy másik síkon, mintha egy rugóra néznénk, körkörös, de mégis halad egy másik irányba is, felfele. ...

Rólunk

Ha talán valami olyat vársz, amit te magad sem tudsz megmagyarázni, hiszed, hogy eljöhet a változás, de kevés a tény, amire alapozhatsz? A sok kérdésre, válaszok helyett, újabb kérdéseket kapsz? Hidd el, nem vagy egyedül! Gondolkodj velünk olyan témákban, amelyek tágítják tudatod! Szeretettel várunk!

Könyv ajánló

  • Drunvalo Melchizedek - Az élet virágának ősi titka I-II
  • Balogh Béla - A végső valóság
  • Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata
  • Zecharia Sitchin - A tizenkettedik bolygó
  • Zecharia Sitchin - Az Istenek városai
  • Zecharia Sitchin - Dimenziókapu
  • David R. Hawkins - Erő vs. erő
  • David R. Hawkins - A valódi ÉN hatalma
  • A hetedik pecsét feltörése

Népszerű bejegyzések