Csend, szabadság és meditáció

Az utóbbi idő számomra a csend korszaka. Rádöbbentem arra, hogy a gondolat semmilyen formában nem lehet szabad. A szabadság – akár a szeretet – nem található ugyanis az idő, a múlt-jelen-jövő dimenziójában. A gondolat a múlt visszfénye, és valójában a gondolat számára azért nem megragadható, nem létező a jelen, mert a gondolat mindig a múlt képeivel, szimbólumaival értelmezi azt, ami a mostban van. A mostban azért nincs gondolat, mert a most tartalma élő, állandóan változó, állandóan új, de nem olyan értelemben új, mint ami a múlthoz viszonyítható, hanem olyan értelemben mint ami a gondolat számára a múlt fogalmaival nem megérinthető. Nem megérinthető, mert a gondolat az időhöz kötődik, azon belül pedig a jelen bármilyen mozzanata a gondolat számára csak a múltban kap értelmezést. Az elme eme folyamatos mozgása, önigazolása az, ami pedig nem képes a mostba behatolni, mivel annak vansága, valósága csak akkor tárulhat fel előttünk, ha a folyamatos értelmezési, viszonyítási vágy megszűnik bennünk, és a mostban feltáruló valóságot annak vagyunk képesek látni, ami az valójában, és nem annak, amit a gondolat a múlt tükrében az elmével értelmezni képes. Ilyen értelemben a most valósága a szemlélő és a szemlélt eggyé válását jelenti, amikor megszűnik az elme mozgása, és a tudat pedig figyelemmé válik, azzá a figyelemmé, mely többé nem értelmez, nem darabol fel, nem oszt meg a gondolat által, hanem a maga egyszerűségében egyesül a van valóságával, annak egységével. ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

Gondolat

Elméletben próbáljunk megélni úgy egy napot, mintha minden gondolatunk azonnal megvalósulna. Mintha az ok-okozat azonnal bekövetkezne...


Amennyiben kósza gondolatainknak teremtő ereje lenne, és ezeknek következményeit azonnal átélhetnénk, valljuk be, lennének közöttük nem kívánt események is. Sajnos akarva, akaratlanul, de negatív dolgokra is gondolunk. Általában félelmeinket vetítjük ki gondolatok formájában, pedig nem így kellene tennünk. A természetből mintát véve, amikor elültetünk egy gondolatot, azt táplálnunk, gondoznunk kell ahhoz, hogy életre kelljen. Az ember a fejlődése során megtanulta a természettől, hogyan tud növényekből élelmiszert termelni, ami egyfajta energiát szolgáltat a szervezetének. Tudatosan elültetve különböző magvakat, bizonyos gondozás után, learathatja munkája gyümölcsét. A többit a természet elvégzi. Ha a magot átvitt értelemben, gondolatként értelmezzük, akkor nincs más dolgunk, mint foglalkozni vele, és idővel gondolatunk materializálódhat. Ha jobban belegondolunk, egy növényi magnak földre, vízre és fényre van szüksége a fejlődéséhez. A gondolatok földje az elménk, ahová elültethetjük, a fény az energia ami élteti, de mi lehet a víz? Megfelelő mennyiségben életet ad a növénynek, ha kevés elszáradhat, ha sok akkor is tönkreteszi a termést. Minden egyes növény vízigénye különbözik, de mindegyiknél igaz az is, hogy van egy egyensúlyi állapot, amikor a növény fejlődik és termést hoz. Attól, hogy átsuhan egy gondolat az agyunkon, még nem történik meg, viszont miután körbejártuk azt, lehetőségünk van a megvalósítására, de ahhoz többször vissza kell térnünk a gondolatunkhoz, foglalkozni vele, tervezni. Mintha időközönként locsolgatnánk egyes növényeinket, gondolatainkat tervezgetjük a megvalósulás érdekében. Tehát meg van a víz is. Amikor összeállt a kép, akár a kifejlett növény, jöhet az aratás. Viszont a tervezés közben nem mindegy milyen energiákkal dolgozunk. Mivel mind a mag és a föld, a víz, a fény, a gondolat, mind a természetből származik, nekünk is meg kell találnunk az egyensúlyt, mert a természet energiáit nem kihasználni, hanem használni kell, abból nem csak elvehetünk, de azt vissza is kell adnunk. Amikor kívánunk valamit, megvalósulásához szükségünk van a természet energiáira, de amikor bekövetkezett, ne feledjük meghálálni amiért sikerült, mert a hála az a fajta energia, ami a szeretethez hasonló, önzetlen és csupa pozitív rezgés élteti. Ezzel az energiával vagyunk képesek a természetből elvett energia egyensúlyi állapotát visszaállítani. Mindenből annyira van szükségünk ami elég, nem többre, nem kevesebbre és ez az állapot szerintem csak egyensúlyi állapotban lehetséges. Kívánni, felajánlani és hálásnak lenni. Mindez a boldogsághoz vezet.

"Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: "Köszönöm", az is elegendő lenne." (Meister Eckhart) 

"Mutass nekem egy hálátlan, de mégis boldog embert." (Zig Ziglar) 

"Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói." (Alphonse Karr) 

"Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyenlő hálára indít." (Simone Weil)

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!