A Magyarság eredete

1. Mik vogymuk: isá, por ës homou…

A magyar nép komoly identitási problémákkal küzd. Keveredik bennünk a múlt és a jelen, régi nagy uralkodóink szeretete és kritikája, elismerése és bírálata, a sumer történelem, az "állami" finnugor eredet, stb.

Ebédkor jó külön-külön az előétel, finom a leves, a második, a desszert, de ez mind összekeverve, maga a moslék. Mai tudatunkban minden ott van összekeverve, egyszerre, és ez komoly gond a gondolkodásban.

Viselkedésünk maga is ellentmondó. Európa legjobb helyén élünk, ugyanakkor teljesen mások vagyunk, mint bármelyik szomszédunk. Nem is ért meg minket Európa, valójában félnek. Félnek valamitől, amit ők tudnak, mi pedig nem tudunk, vagy csak nem akarunk tudni. Féltek a múltban és félnek most is. Még a világ nagy államai is.

Elismerjük ugyan, hogy főleg keleti származású nép vagyunk, de mégis a nyugat után futunk. Ennek oka talán az is lehet, hogy igazából genetikailag kb. 7.000 magyar van, őket nyilván is tartják. Többször a kihalás szélén voltunk, így Szent István idejében, tatárjáráskor, a török harcok idején, stb. Ilyenkor mindig külső forrásból biztosították a lakosság létszámát, betelepítésekkel.

Keleten élő néprokonaink büszkék ránk, felnéznek ránk. Mi viszont nem szeretünk keletre nézni, pedig a Nap mégiscsak ott kel fel. A mongol tipikusan egy ilyen nép, mely nagyon közelinek érzi magát hozzánk. Nem véletlen, hogy a mongóliai magyar nagykövetség épülete volt a legszebb, a legnagyobb. 2006-ban az új kormány egyik radikális döntése volt, mikor bezárta a mongóliai magyar nagykövetséget, és eladta az épületet a franciáknak. Ezek után minden mongol állampolgár a pekingi nagykövetségre utazhat, ha magyar vízumot szeretne. Azt is tudjuk, hogy a mongol-kínai viszony nem felhőtlen.

Tovább kavarog bennünk a sumer történelemhez való hasonlítás. Az elmúlt 100 évben sokan fogalmazták meg, hogy valamilyen rokonságban állhatunk a sumer néppel. Ezt nem csak magyar kutatók, történészek, egyetemi tanárok állították, hanem külföldi szakemberek, akik sumer kutatók és semmi közük a magyarsághoz. Sok nyelvész állítja, hogy ha az ősi sumer nyelven megszólalna valaki, az olyan lenne, mintha magyarul beszélne, bár mi sem értenénk.

Az iskolákban teljes feledésbe merül a Szent István előtti történelem, csak úgy futólag kerül említésre, mintha nem sok közünk lenne hozzá. Mintha szándékosan butítanának le minket, saját vezetőink. Más nép büszke a múltjára, nekünk azt sugallják, merjünk kicsik lenni.

Az egész világ hemzseg a magyar helység-, és folyónevektől, amelyeket ugyanúgy írnak és ejtenek ki, akár mi. Vámos Tóth gyűjteményében: Afrikában található Arad, Ada, Avas, Bakosi, Bányai, Béga, Bikai, Baka, Dráva, Gyula, Moldvai, Rábai. Ázsiában található Apuka, Arató, Barai, Dobó, Daru, Gebe, Hab, Hun, Tokaj, Kapa, Kanna, Tiszta (folyó a Himalája déli oldalán), Seres, Suba, Tata, Bihar, Tomori, Tabán, Zaránd.

A Tatárlakán talált korong 7-8.000 éves, Etiópiában 10-14.000 éves kőbe vésett székely-magyar rovásírást találtak, a Boszniában feltárt piramisban szintén székely-magyar rovásírást találtak, mely több tízezer éves, stb. ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

Valóság, vagy mesék világa?

Érdekes számomra, hogy híres őseink cselekedeteit a mai korban szinte csak legendák és mondák említik, melyek eredetét már talán nem is országunkhoz tartozó területeken őrzik. Egy olyan pogánynak nevezett népről beszélünk, akiknek múltjában szakrális tárgyak, személyek irányítják elveiket, eszméjüket, mágusok és táltosok segítségével élik életüket mindaddig, amíg a kereszténység mint vallás felvétele, alapjaiban átrendezte e nép társadalmát, gondolkodását. Ha ezen személyek cselekedetei csak a legendák mondaköréhez tartoznának, főként mesék szereplői lehetnének, de ezzel ellentétben, dokumentált történelmünk olyan alakjainak nevét is feljegyezték, akik hírét az egész akkori világ ismerte. Ennyire jók lennének a meséink, hogy valóság alapjuk nélkül fent maradtak volna?

A történelmet a győztesek írják, elferdítve a valóságot, a hatalmon lévő elit saját eszméit próbálja érvényesíteni. Ha a mondákban történt eseményeket nem meseként tárnák elénk, szereplőit nem negatív személyként tüntetnék fel történelmünk átírására lenne szükség, és megfosztaná minden javától a jelen uralkodó hatalmat, de vezetőinknek nem ez a céljuk. Attila nevétől az egész római birodalom megremegett, Árpád házi királyaink korában az országot és népét a Szent Korona védte, vallási nézeteink a természetből fakadtak, isteni erőit abból származtatták, hosszú időkön keresztül vándorló népként, minden szükségletünket a természet biztosította. Azt kívántuk ellenségeinknek, amit ők kívántak nekünk. Ezzel az egyensúlyt fent tartva, nemzetünk fejlődhetett, virágozhatott. Nem tudom elhinni, hogy Attila és serege a kereszténységtől való félelme miatt állt meg Róma kapuinál. Inkább az előbb említett irányelv vezérelte döntésekor, és mivel a pápa kérte a hunok vezérét, hogy hagyja Rómát békességben és feltételeivel egyensúlyt teremtett a két nemzet között, Attila így is tett.

Megemlítendő a hunok harci taktikája is, amit egyes történészek hajlamosak elferdítve megemlíteni, a lovas íjászok hátrafelé nyilazásával kapcsolatban. Szerintük menekülést színlelve, alattomosan lenyilazták ellenfeleiket, de ennek a technikának van egy másik magyarázata is, ami nem olyan közismert az emberek tudatában. Ha nem követtek minket, akkor mi is életben hagyunk benneteket, de ha utánunk jöttök, meghaltok. Nem kívánunk nektek mást, mint amit ti nekünk. Nem volt olyan, hogy a népet vezető egyén akarata a nép akaratával ne egyezzen. Királyaink cselekedetei nem saját érdeki alapon születtek, hanem a nép érdekeit szolgálták. Minél régebbre tekintünk vissza, szellemi fejlődésünk annál előbbre való volt a technikai fejlődésnek, mert lássuk be, manapság csupa olyan dologgal vesszük körbe magunkat, ami nem szellemi életünk fejlődését segítik, inkább elterelik arról a figyelmet. A jelen hatalmon lévő irányító szervek akkor még hisznek a mesékben, és ezért próbálják a múlt homályába burkolni őseink létezését és cselekedetét? Mi pedig őket szolgáljuk!? Pedig akár hősként is fent maradhatnának emlékezetünkben, ha elénk tárnák az igazságot, de abból a jelenben nem profitálhatnának, és ez elképzelhetetlen számukra. Az idő teltével egyre több régészeti lelet bukkanhat fel, legendák kerülhetnek napvilágra, amelyek bekerülve a köztudatba, az embereket ébredésre késztetik. Egyre nehezebb minden szálat elsimítani, egyre több titokra derül fény, melyek előbb vagy utóbb felkeltik a többség figyelmét és ha a magyarázat logikusnak és hitelesnek bizonyul, a jelenlegi állapot fenntarthatatlanná válik. Sajnálatos tény, hogy korszakunk vezetőinek nem a tudás átadása, hanem annak elhallgatása lett elsődleges feladatuk.

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!