A Magyarság eredete

1. Mik vogymuk: isá, por ës homou…

A magyar nép komoly identitási problémákkal küzd. Keveredik bennünk a múlt és a jelen, régi nagy uralkodóink szeretete és kritikája, elismerése és bírálata, a sumer történelem, az "állami" finnugor eredet, stb.

Ebédkor jó külön-külön az előétel, finom a leves, a második, a desszert, de ez mind összekeverve, maga a moslék. Mai tudatunkban minden ott van összekeverve, egyszerre, és ez komoly gond a gondolkodásban.

Viselkedésünk maga is ellentmondó. Európa legjobb helyén élünk, ugyanakkor teljesen mások vagyunk, mint bármelyik szomszédunk. Nem is ért meg minket Európa, valójában félnek. Félnek valamitől, amit ők tudnak, mi pedig nem tudunk, vagy csak nem akarunk tudni. Féltek a múltban és félnek most is. Még a világ nagy államai is.

Elismerjük ugyan, hogy főleg keleti származású nép vagyunk, de mégis a nyugat után futunk. Ennek oka talán az is lehet, hogy igazából genetikailag kb. 7.000 magyar van, őket nyilván is tartják. Többször a kihalás szélén voltunk, így Szent István idejében, tatárjáráskor, a török harcok idején, stb. Ilyenkor mindig külső forrásból biztosították a lakosság létszámát, betelepítésekkel.

Keleten élő néprokonaink büszkék ránk, felnéznek ránk. Mi viszont nem szeretünk keletre nézni, pedig a Nap mégiscsak ott kel fel. A mongol tipikusan egy ilyen nép, mely nagyon közelinek érzi magát hozzánk. Nem véletlen, hogy a mongóliai magyar nagykövetség épülete volt a legszebb, a legnagyobb. 2006-ban az új kormány egyik radikális döntése volt, mikor bezárta a mongóliai magyar nagykövetséget, és eladta az épületet a franciáknak. Ezek után minden mongol állampolgár a pekingi nagykövetségre utazhat, ha magyar vízumot szeretne. Azt is tudjuk, hogy a mongol-kínai viszony nem felhőtlen.

Tovább kavarog bennünk a sumer történelemhez való hasonlítás. Az elmúlt 100 évben sokan fogalmazták meg, hogy valamilyen rokonságban állhatunk a sumer néppel. Ezt nem csak magyar kutatók, történészek, egyetemi tanárok állították, hanem külföldi szakemberek, akik sumer kutatók és semmi közük a magyarsághoz. Sok nyelvész állítja, hogy ha az ősi sumer nyelven megszólalna valaki, az olyan lenne, mintha magyarul beszélne, bár mi sem értenénk.

Az iskolákban teljes feledésbe merül a Szent István előtti történelem, csak úgy futólag kerül említésre, mintha nem sok közünk lenne hozzá. Mintha szándékosan butítanának le minket, saját vezetőink. Más nép büszke a múltjára, nekünk azt sugallják, merjünk kicsik lenni.

Az egész világ hemzseg a magyar helység-, és folyónevektől, amelyeket ugyanúgy írnak és ejtenek ki, akár mi. Vámos Tóth gyűjteményében: Afrikában található Arad, Ada, Avas, Bakosi, Bányai, Béga, Bikai, Baka, Dráva, Gyula, Moldvai, Rábai. Ázsiában található Apuka, Arató, Barai, Dobó, Daru, Gebe, Hab, Hun, Tokaj, Kapa, Kanna, Tiszta (folyó a Himalája déli oldalán), Seres, Suba, Tata, Bihar, Tomori, Tabán, Zaránd.

A Tatárlakán talált korong 7-8.000 éves, Etiópiában 10-14.000 éves kőbe vésett székely-magyar rovásírást találtak, a Boszniában feltárt piramisban szintén székely-magyar rovásírást találtak, mely több tízezer éves, stb. ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

A Pálosok nyomában

"…készítsétek föl szíveteket a küzdelemre, és mindenben jövevénynek tekintsétek magatokat a földön."

Fényes kard és fehér csuha, a magyaroknak áldott, harcos csoda.

Emlékkönyvedbe ezt írd, magyar! Szívbe zárt szép emléket feledni nem lehet, fehér barátokat száműzni nem lehet.

Van egy régi magyar hagyomány, amit a magyar középkor elejétől kelteznek, pontosabban azóta vált ismertté. Ami persze nem azt jelenti, hogy akkor is keletkezett. Arról van benne szó, hogy a világot megismerni óhajtó embernek végig kell mennie egy alagúton, ami barlang is egyben (!). Ennek az alagútnak van egy spirituális és fizikális jelenléte, valósága is. Ha a megismerni vágyó lélek végigmegy ezen a bizonyos alagúton elérte a célját. Ettől kezdve a "tükör általi homályosság" eltűnik, az anyagi világ mögötti örök világot látja meg a maga örök törvényeivel. Egyszóval "színről színre" fogja látni. Ehhez a látáshoz nem kell más, "csak" isteni kegyelem és az alagút végigjárása. Persze ezt az "alagutat" vagy "barlangot" a testben is végig lehet járni a lélek segítségével, hagyja ránk ezt a megismerést a hagyomány. Sőt, eddig már sokan végig is járták, és ezután még sokan végig is fogják járni eme "alagút" testbe zárt útját. De ezt az utat megjárt lélek ez után az út után a földi "alagút" iránt nem mutat majd semmilyen érdeklődést. Ellenben az a lélek, aki egyszerre járta meg az ég és föld, a test és lélek, a mélység és magasság misztikus útját, az mindkettőhöz egyformán fog ragaszkodni. Isten arcát meglátja majd ott fönn a mennyben és itt lenn a földön is. Felismeri és látja Őt a testében a lélek ruhájában, felismeri és látja Őt a természetben, felismeri és látja Őt a hazájában, ott, ahol a rá kiszabott földi életét leéli.

Íme itt, a szakrális hagyománynak ebben a fellebbentett bugyrában ismerünk rá annak a kötődésnek a spirituális szükségszerűségére, ami a pálosokat az alagutakhoz, barlangokhoz fűzi. Így válnak a látszólag értelmetlen dolgok mély értelmű valóságokká. Nos, ezeknek a spirituális, rejtett mélységeknek az ismereté­ben, mondhatjuk úgy is magasságában, ereszkedjünk le a dolgoknak a pálos mélységéig.

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok története mindig is szorosan kapcsolódott az ország sorsához. Pázmány bíboros a következőt jövendölte: Édes hazám a pálosokkal lettél naggyá, és a pálosokkal fogsz elpusztulni. Árva Vince atyát, a rend utolsó képviselőjét hallgatva csak erősödik az az érzésünk, hogy az évezredek homályába visszanyúló ősi magyar rend újjászületéséért senki se rajong igazán.

A magyarság kivételes helyzetben van, hiszen ritka, hogy saját szerzetesrendje legyen egy nemzetnek, amelyet a nyugati egyház jogrendszere szerint 1250-ben alapított Boldog Özséb a pilisszántói Hármas-barlangban. Mindig is foglalkoztatott a pálosok eredete. Eddigi kutatásaim alapján azt mondhatom, hogy ez a rend az ősi suméroktól eredeztethető. Érdekes módon védőszentjüknek egyiptomi Remete Szent Pált választották, aki időben és térben egyaránt távol esett a középkori Magyarországtól. Remete Szent Pál Egyiptomban, Thébában remetéskedett a IV. században, kezdetben a keresztényüldözés miatt kellett rejtőzködnie.

A közelben van az a terület, amit - a mai szóhasználatban - a sumírok által lakottnak nevezünk. Szintén a közelben van a mai Örményország, ahol a világon először lett államvallás a kereszténység. Olyan véleményt is olvastam, hogy a magyar Szent Koronát is az örmények főpapja tervezhette. Nincs messze Ephesus, ahol a zsinaton dogmaként kihirdették, hogy a boldogságos Szűz Mária Istennek anyja. Mindig is feltűnőnek találtam, hogy a középkori Magyarországon egy közel ezer évvel előbb és több ezer kilométerrel távolabb élt remetét miért választanak védőszentté, hacsak nincs valami szorosabb, talán kevésbé ismert kapcsolat közöttük. Elképzelhető, hogy a rend valójában sokkal régebbi, Boldog Özséb "csak" Róma számára tette elfogadhatóvá.

Ismeretes, hogy miután Nagy Lajos királyunk a velenceikkel háborúba keveredik, majd megnyeri a háborút, Remete Szent Pál holttestét kéri hadisarcként. Valóban. Ez a kérdés is mindig izgatott. Ha csak a rend védőszentje és semmi más kapcsolat nincs közte és a magyarok között, akkor Nagy Lajos miért ragaszkodott hozzá annyira, hogy hadisarcként kérje? A legmegbízhatóbb főpapokat, embereit küldi érte, hihetetlen nagy ünnepélyességgel hozza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Érdekes az is, hogy ez az idős egyiptomi remete a magyar kisgyermekeknek lesz a védőszentje, a koporsójához viszik gyógyulni őket.

Remete Szent Pál tisztelete mellett pártfogását is élvezte az ország. A királyok a sírjához mentek imádkozni, hogy segítse az országot, az oltalmába ajánlották hazánkat, ami megint csak furcsa, hogy miért egy ilyen távoli szentet helyeztek a középpontba. Pontosabban ez is azt bizonyítja, hogy a rend, illetve a magyarok eredete az egykori sumérok földjére vezethető vissza.

Lehet, hogy pontosan ez a sumér eredet az, ami miatt bizonyos körök máig nem "örülnek" igazán ennek a rendnek? ...

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!

Valóság, vagy mesék világa?

Érdekes számomra, hogy híres őseink cselekedeteit a mai korban szinte csak legendák és mondák említik, melyek eredetét már talán nem is országunkhoz tartozó területeken őrzik. Egy olyan pogánynak nevezett népről beszélünk, akiknek múltjában szakrális tárgyak, személyek irányítják elveiket, eszméjüket, mágusok és táltosok segítségével élik életüket mindaddig, amíg a kereszténység mint vallás felvétele, alapjaiban átrendezte e nép társadalmát, gondolkodását. Ha ezen személyek cselekedetei csak a legendák mondaköréhez tartoznának, főként mesék szereplői lehetnének, de ezzel ellentétben, dokumentált történelmünk olyan alakjainak nevét is feljegyezték, akik hírét az egész akkori világ ismerte. Ennyire jók lennének a meséink, hogy valóság alapjuk nélkül fent maradtak volna?

A történelmet a győztesek írják, elferdítve a valóságot, a hatalmon lévő elit saját eszméit próbálja érvényesíteni. Ha a mondákban történt eseményeket nem meseként tárnák elénk, szereplőit nem negatív személyként tüntetnék fel történelmünk átírására lenne szükség, és megfosztaná minden javától a jelen uralkodó hatalmat, de vezetőinknek nem ez a céljuk. Attila nevétől az egész római birodalom megremegett, Árpád házi királyaink korában az országot és népét a Szent Korona védte, vallási nézeteink a természetből fakadtak, isteni erőit abból származtatták, hosszú időkön keresztül vándorló népként, minden szükségletünket a természet biztosította. Azt kívántuk ellenségeinknek, amit ők kívántak nekünk. Ezzel az egyensúlyt fent tartva, nemzetünk fejlődhetett, virágozhatott. Nem tudom elhinni, hogy Attila és serege a kereszténységtől való félelme miatt állt meg Róma kapuinál. Inkább az előbb említett irányelv vezérelte döntésekor, és mivel a pápa kérte a hunok vezérét, hogy hagyja Rómát békességben és feltételeivel egyensúlyt teremtett a két nemzet között, Attila így is tett.

Megemlítendő a hunok harci taktikája is, amit egyes történészek hajlamosak elferdítve megemlíteni, a lovas íjászok hátrafelé nyilazásával kapcsolatban. Szerintük menekülést színlelve, alattomosan lenyilazták ellenfeleiket, de ennek a technikának van egy másik magyarázata is, ami nem olyan közismert az emberek tudatában. Ha nem követtek minket, akkor mi is életben hagyunk benneteket, de ha utánunk jöttök, meghaltok. Nem kívánunk nektek mást, mint amit ti nekünk. Nem volt olyan, hogy a népet vezető egyén akarata a nép akaratával ne egyezzen. Királyaink cselekedetei nem saját érdeki alapon születtek, hanem a nép érdekeit szolgálták. Minél régebbre tekintünk vissza, szellemi fejlődésünk annál előbbre való volt a technikai fejlődésnek, mert lássuk be, manapság csupa olyan dologgal vesszük körbe magunkat, ami nem szellemi életünk fejlődését segítik, inkább elterelik arról a figyelmet. A jelen hatalmon lévő irányító szervek akkor még hisznek a mesékben, és ezért próbálják a múlt homályába burkolni őseink létezését és cselekedetét? Mi pedig őket szolgáljuk!? Pedig akár hősként is fent maradhatnának emlékezetünkben, ha elénk tárnák az igazságot, de abból a jelenben nem profitálhatnának, és ez elképzelhetetlen számukra. Az idő teltével egyre több régészeti lelet bukkanhat fel, legendák kerülhetnek napvilágra, amelyek bekerülve a köztudatba, az embereket ébredésre késztetik. Egyre nehezebb minden szálat elsimítani, egyre több titokra derül fény, melyek előbb vagy utóbb felkeltik a többség figyelmét és ha a magyarázat logikusnak és hitelesnek bizonyul, a jelenlegi állapot fenntarthatatlanná válik. Sajnálatos tény, hogy korszakunk vezetőinek nem a tudás átadása, hanem annak elhallgatása lett elsődleges feladatuk.

Teljes bejegyzés >Szólj hozzá!