iwiw A tudat ébredése

2012. január 22., vasárnap

Gravitáció

A gravitáció, más néven tömegvonzás egy távoli kölcsönhatás, amely bármilyen két, tömeggel bíró test között jön létre, és a testek tömegközéppontjainak egymás felé gyorsulását okozza. A gravitációs erő az az erő, amelyet az egyik test a másikra a gravitáció jelenségének megfelelően kifejt.

A legutóbbi 1,-1,5 évtizedben nyilvánosságra vagy felismerésre került kutatási és kísérleti eredmények arra utalnak, hogy feltétlen szükségessé vált a gravitáció kérdésének alapos átgondolása, felül bírálata, eddigi vele kapcsolatos nézeteink és jelenleg elfogadottnak tartott megállapításaink problémáinak megoldása, vagy legalább is azok pontos megfogalmazása. A kérdés fontossága nyilvánvaló, hiszen világegyetemünk egyik legalapvetőbb jellemzője a gravitáció. Csak ennek pontos és helyes ismeretében remélhetjük univerzumunk, és törvényeinek a megismerését. A XX. század egyik legkiemelkedőbb tudományos alkotása volt az általános relativitáselmélet, mely gyakorlatilag éppen ezt a kérdést igyekezett tisztázni. Nem Einsteinen múlott, hogy nem sikeredett tökéletesre, hiszen az elmélet napvilágra kerülését követően számos új, annak születése idején még ismeretlen információ jutott a birtokunkba, melyeket lehetetlen volt előre belátni. Végeredményben, mondhatni a kvantumfizika majdnem teljes egésze az óta jött létre, bár Einstein éppen ebbéli munkásságáért kapta meg a Nobel-díjat.

A tér és anyagszerveződésnek nincs eleje és nincs vége, a jelenünk az, ami megfogható, de ez is relatív, megközelítés, észlelés és értelmezés kérdése. A tér és a tér szerveződése, a változás csak látszólag bonyolult, valójában sokféle térméretben és energiaszinten állandó körfolyamatot fenntartó áramlási rendszerek térben és időben történő változása, bonyolódása, felbomlása és újjászerveződése az, amit életként megélünk. Azt már Newton óta tudjuk, hogy két test a tömegükkel arányos módon vonzza egymást és a köztük lévő erő a távolság négyzetével csökken. Einstein az általános relativitáselméletben azt fejtette ki, hogy azért esik le egy tárgy a földre, mert bolygónk tömege meggörbíti a környező téridőt. Ezek az elméletek azonban csak a gravitáció hatásait írják le, de nem adnak magyarázatot a mibenlétére. Elképzelhető-e, hogy két tömeg és a környezete közötti információ különbségéből származik? Ez a hipotézis szerint a gravitáció egy entrópikus erő. Ha egy nagyobb tömegtől bizonyos távolságra lévő kisebb tömegű test elmozdul, akkor megváltozik a két tömeg közötti holografikus felület entrópiája, vagyis, információtartalma. Ez az információváltozás összeköthető a rendszer energiájának változásával. A kilencvenes években pedig a Nobel-díjas Gerard 't Hooft és Leonard Susskind fejlesztette tovább, az úgynevezett holografikus elv bevezetésével. Ezen elméleti munkák nyomán írta le Erik Verlinde a maga hipotézisét a gravitáció mibenlétéről. Mint mondja: „meggyőződésem, hogy a gravitáció a tér és idő alapvető tulajdonságaiból származó "jelenség". Szerinte a gravitáció nem a testek belső sajátossága, hanem olyan jelenség, mint például a víz folyékonysága. Az egyes molekulák önmagukban nem "folyékonyak", hanem csak kollektíven alakul ki ez a tulajdonságuk. Tehát, állítja Verlinde, a gravitáció olyan fizikai hatás, amely a tömeg, a tér és az idő együttes összjátékából alakul ki. Az entrópia a termodinamika egyik alapvető fogalma, amelyet a XIX. század második felében (1865-ben) vezetett be a német Rudolph Clausius. ...

2011. október 26., szerda

Pólusváltás és három nap sötétség

"Dr. Molnár Gábor parapszichológus a XX. kurzusát tartotta szombat-vasárnap. Gábor eddig soha nem beszélt sem a magyarságról, sem a pólusváltásról. Mindeddig azt mondta, hogy ne magyarkodjunk. Most mégis félretette a szokásait, és mindkettőről beszélt, igaz most is csak tömören, pedig ő az, aki ezekről a legeslegtöbbet tudja, mégis rendkívül szűkre szabta e két témával kapcsolatos információkat. Amiket most elmondott, azt megosztom Veletek, mert mindkettő rendkívül fontos, tudatosan kell készülni rá, és nem szabad megijedni a történések idején, mert az életünkbe kerülhet. Gábor azért beszélt most ezekről, mert bármikor bekövetkezhetnek, és fontos, hogy tudatosak legyünk ekkor.

Most idézem azt a négy mondatot, amit elmondott a magyarságról. "Csak a magyarságnak lesz egy fényköre. Ebben lesznek olyan emberek, akik még érdemtelenek. Tri-a-non-nal fizikálisan gyengítettek minket, de ezzel erősítették a spiritualitást, mert ezzel adták meg a fényességet. A magyarságnak a nagysága hamarosan be fog bizonyosodni." ...

2011. október 19., szerda

Az anyag

A tér differenciálódása a fizikai sík alatti síkokon tovább folytatódik. Míg a fölötte levő síkokon zajló folyamatok (pl. bolygók keringése) szabályosnak, periodikusnak látszanak, addig az alsóbb síkok idejének magasabb differenciáltsági foka miatt azok kaotikusnak tűnnek. Ezeken az alsóbb síkokon lejátszódó folyamatokat képes értelmezni a kártyavető, ... stb.

A "mikrovilág", az anyagi részecskék világa még az előbbieknél is alacsonyabb szinten (szinteken) helyezkednek el. Az anyag tudati jellegét számos fizikai kísérlet és jelenség egyértelműen igazolja. A fotonok pl. döntési képességgel rendelkeznek.

Az alkimisták az anyag tanulmányozása útján jutottak el a megvilágosodásig. Állításuk szerint "profán anyag nincs", vagyis az anyag tudati jellegű képződmény. A buddhisták ennél is világosabban fogalmaznak: az anyag benne van a nagy Tudatban. Ha nem lenne benne, nem is tudnánk az anyag létezéséről, mert csak azt érzékelhetjük, ami a Tudatban benne van.

A hinduista mesterek egy csoportja a Teremtésre való képesség igazolását a spirituális érettség egyik próbatételének tartják. Tudati úton közvetlenül képesek anyagi testtel rendelkező személyt, un. kylkhort ("démon") létrehozni (és természetesen megsemmisíteni). A kylkhort először csak az asztrálsíkon formálják meg, és csak ott látható, mint "szellem", majd amikor anyagi teste is kifejlődik, minden ember számára láthatóvá válik.

A keresztény kultúrából a stigmák testi megjelenése, a "könnyező Madonna" hasonló tudati jellegű jelenséget takarnak.

A hétköznapi ember ilyen dolgokat általában nem tapasztal, viszont ismeri a pszichoszomatikus betegségeket. Ezek távolról, kevésbé meggyőzően, de mégis az anyag és a tudat kapcsolatára utalnak.

Az anyag a tudat egy igen alacsony szinten, a mikrovilágban elhelyezkedő formája, amely csak egy felsőbb szinten elhelyezkedő tudat által nyer annak megfelelő értelmezést: vagyis az anyag éppúgy látszólagos, virtuális, mint a tér és az idő.

Rólunk

Ha talán valami olyat vársz, amit te magad sem tudsz megmagyarázni, hiszed, hogy eljöhet a változás, de kevés a tény, amire alapozhatsz? A sok kérdésre, válaszok helyett, újabb kérdéseket kapsz? Hidd el, nem vagy egyedül! Gondolkodj velünk olyan témákban, amelyek tágítják tudatod! Szeretettel várunk!

Könyv ajánló

  • Drunvalo Melchizedek - Az élet virágának ősi titka I-II
  • Balogh Béla - A végső valóság
  • Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata
  • Zecharia Sitchin - A tizenkettedik bolygó
  • Zecharia Sitchin - Az Istenek városai
  • Zecharia Sitchin - Dimenziókapu
  • David R. Hawkins - Erő vs. erő
  • David R. Hawkins - A valódi ÉN hatalma
  • A hetedik pecsét feltörése

Népszerű bejegyzések