Mindenkinek, aki most él a világban éreznie kell, hogy valami változóban van, ez nem vitás. Még a legmaterialistább, legszkeptikusabb ember is a saját bőrén érzi ezt a változást, legfeljebb máshogy nevezi el abból a szögből, ahonnan ő tekint rá. Csakhogy magát ezt a folyamatot definiálni, ennek olyan jelentést adni, ami valóban közelebb visz minket ahhoz, hogy együtt tudjunk mozogni a változással nagyon nehéz, hiszen e téren nem nagyon vannak kapaszkodók, vagy amik vannak, bár igen tetszetősek, látványosak, figyelemfelkeltők, de veszélyesek: egy adott magasságban ugyanis, ha kiesnek a falból, nyakát szegheti, aki ebbe kapaszkodott. Hajlamos az ember arra, hogy ha valamit nem lát át, nem ért meg, akkor "kitalálja" az adott dolgot, majd ezt a kitalációt idővel tényként kezelje. Legjobb példák erre azok a filmek, irodalmi vagy egyéb művészeti alkotások, ahol az alkotó utólag kijelentette, a művének tulajdonított jelentés benne fel sem merült. Csakhogy addigra már a meg nem értett mű magyarázói annyira elhitték saját kitalált teóriájukat, hogy magával a mű alkotójával szállnak vitába mondván: lehet, hogy nem tudatosan, de mégiscsak azt akarta kifejezni, amit ők belemagyaráztak az alkotásba.
Én azt gondolom, nagyjából így állunk a mostani változáshoz is: többféle magyarázat létezik arra, hogy pontosan mi is történik ma a világban, de én egyiket sem tudom teljesen elfogadni éppen azért, mert meggyőződésem, hogy ezek a magyarázatok a filmben szereplők következtetései, amik a maguk viszonyrendszerében helytállóak; de azt, hogy miről szól a film, értelemszerűen nem képesek elmesélni - csak a saját megélt történetükön keresztül, amit azonban a néző tud megfelelően értelmezni. Most a teljesség igénye nélkül megemlítenék pár divatos elméletet, s utána megmutatom az én magyarázatomból fakadó "szerszámos ládikámat".
Az egyik magyarázat a folyamatot pusztán gazdasági, politikai átrendeződésként kezeli, egyfajta olyan szükségszerű átalakulásként, ami az emberiség történelmében szinte mindennaposnak mondható, s ami csak azért tűnik most valami másnak, mert az információk a világ történéseiről egyidejűleg vannak jelen, s így egyben láthatóak. 2008 őszén vált nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy globális méretű változás végpontjához érkeztünk (sokak szerint ez volt a kezdőpont), egy olyan pénzügyi válság jelezte ezt számunkra, ami a mai napig nem ért véget. Ennek ellenére több helyen olvastam időközben olyan utalásokat, amik azt sugallták, hogy a 2008-as folyamat véget ért, majd újra elkezdődött: mintha ez a válság akár egy napra is megoldódott volna, de a sugallat a lényeg: nincs itt semmi baj, semmi extra, semmi világrengető! Ez a szemléletmód számomra nagyon tetszetős, mert józan és logikus, csak az a baj, hogy ugyanolyan vakhiten alapul, mint az összes vallás, csak ezt "racionális szkepticizmusnak" nevezik. Vannak felkent papjai, és elég nagy és egyelőre büszke nyája. Ez a vallás abban hisz, hogy ez az egész világ, amiben élünk, a nappal, a földdel, az égen a csillagokkal, a technikai vívmányokkal alapjaiban állandó, mert eddig ezt tapasztaltuk meg és akkor ez így is lesz. Vannak ugyan változások a felszínen, de az, hogy a nap holnap is felkel, csak elméletileg kétséges, gyakorlatilag egy száz százalékra tehető bizonyosság. "Az élet megy tovább, az élet nem áll meg" - ez e vallás jelmondata, úgy is mondhatnám, miatyánkja. Azonban a dologgal jelen pillanatban az a bibi, hogy bár az élet valóban megy tovább - ezt én magam is vallom -, de nyilvánvalóan egy váltóhoz ért az a vonat, amire az egyes ember azt mondja: "az életem". Elágazik a sínpálya, s aki olyan nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig a nap holnap is felkeljen az égen, s ez az egész filmbéli sztori tartsa meg a belső logikáját, e vallás híveként ezt meg is fogja tapasztalni, miközben a nap már régen nem kel igazából fel, hisz az nem is az, aminek ma innen a vászonról gondoljuk, ami voltaképpen egyáltalán nem akadálya annak, hogy egy bizonyos nézőpontból tényleg minden maradjon a régiben. Hiszen nem történik itt semmi, régen is volt ugyanennyi katasztrófa - e vallás hívei nem átallnak hosszú órákat szentelni ennek bizonyítására -, válság is volt, háború is, és lám, az élet megy tovább. Aki látta a Hatodik érzék vagy a Más világ című filmet tudja, hogy nagyjából mit jelent az, hogy valaki meghal, és ezt egész egyszerűen nem veszi észre. Van ilyen, ezt én is vallom, hiszen a különféle tudati síkok egymáson és nem egymás mellett vannak, az elrendezésük holografikus és nem lineáris. Tehát bizony elképzelhető egy olyan állapot - most a mi szempontunkból megfordítva mindezt -, hogy valaki benne marad egy világban, ami már réges-rég nincs is. És hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a film sosem ér véget, ennek egy történethordozó esetében nincs értelme, hiszen a Mátrix című film mindig is lesz. De a történet véget tud érni és időről időre véget is ér. Aki nem éli meg a történet végét, az csak az lehet, aki ott maradt a filmen Neoként vagy Trumanként, és nem is "érti", hogy mit jelent a saját megélt filmbéli életére nézve az a kijelentés, hogy "ez a film". Ha Truman kiszabadult a filmből, akkor itt van köztünk, a Jim Carrey által megformált figuráról ez azonban, azt hiszem, eddig még nem mondható el. Ő kiszabadult a filmbéli mátrixból a filmbéli valóságba - és ott maradt. Számára nem ért véget a film, mert nem érti meg egy történeten belül, mit jelent az, hogy a "történet vége", hiszen ehhez a saját történetét kéne kívülről látnia, csakhogy épp ez nem megy neki. ...
