Az utóbbi idő számomra a csend korszaka. Rádöbbentem arra, hogy a gondolat semmilyen formában nem lehet szabad. A szabadság – akár a szeretet – nem található ugyanis az idő, a múlt-jelen-jövő dimenziójában. A gondolat a múlt visszfénye, és valójában a gondolat számára azért nem megragadható, nem létező a jelen, mert a gondolat mindig a múlt képeivel, szimbólumaival értelmezi azt, ami a mostban van. A mostban azért nincs gondolat, mert a most tartalma élő, állandóan változó, állandóan új, de nem olyan értelemben új, mint ami a múlthoz viszonyítható, hanem olyan értelemben mint ami a gondolat számára a múlt fogalmaival nem megérinthető. Nem megérinthető, mert a gondolat az időhöz kötődik, azon belül pedig a jelen bármilyen mozzanata a gondolat számára csak a múltban kap értelmezést. Az elme eme folyamatos mozgása, önigazolása az, ami pedig nem képes a mostba behatolni, mivel annak vansága, valósága csak akkor tárulhat fel előttünk, ha a folyamatos értelmezési, viszonyítási vágy megszűnik bennünk, és a mostban feltáruló valóságot annak vagyunk képesek látni, ami az valójában, és nem annak, amit a gondolat a múlt tükrében az elmével értelmezni képes. Ilyen értelemben a most valósága a szemlélő és a szemlélt eggyé válását jelenti, amikor megszűnik az elme mozgása, és a tudat pedig figyelemmé válik, azzá a figyelemmé, mely többé nem értelmez, nem darabol fel, nem oszt meg a gondolat által, hanem a maga egyszerűségében egyesül a van valóságával, annak egységével. ...
2013. szeptember 15., vasárnap
2012. március 14., szerda
Időben vagyunk!
Mindenkinek, aki most él a világban éreznie kell, hogy valami változóban van, ez nem vitás. Még a legmaterialistább, legszkeptikusabb ember is a saját bőrén érzi ezt a változást, legfeljebb máshogy nevezi el abból a szögből, ahonnan ő tekint rá. Csakhogy magát ezt a folyamatot definiálni, ennek olyan jelentést adni, ami valóban közelebb visz minket ahhoz, hogy együtt tudjunk mozogni a változással nagyon nehéz, hiszen e téren nem nagyon vannak kapaszkodók, vagy amik vannak, bár igen tetszetősek, látványosak, figyelemfelkeltők, de veszélyesek: egy adott magasságban ugyanis, ha kiesnek a falból, nyakát szegheti, aki ebbe kapaszkodott. Hajlamos az ember arra, hogy ha valamit nem lát át, nem ért meg, akkor "kitalálja" az adott dolgot, majd ezt a kitalációt idővel tényként kezelje. Legjobb példák erre azok a filmek, irodalmi vagy egyéb művészeti alkotások, ahol az alkotó utólag kijelentette, a művének tulajdonított jelentés benne fel sem merült. Csakhogy addigra már a meg nem értett mű magyarázói annyira elhitték saját kitalált teóriájukat, hogy magával a mű alkotójával szállnak vitába mondván: lehet, hogy nem tudatosan, de mégiscsak azt akarta kifejezni, amit ők belemagyaráztak az alkotásba.
Én azt gondolom, nagyjából így állunk a mostani változáshoz is: többféle magyarázat létezik arra, hogy pontosan mi is történik ma a világban, de én egyiket sem tudom teljesen elfogadni éppen azért, mert meggyőződésem, hogy ezek a magyarázatok a filmben szereplők következtetései, amik a maguk viszonyrendszerében helytállóak; de azt, hogy miről szól a film, értelemszerűen nem képesek elmesélni - csak a saját megélt történetükön keresztül, amit azonban a néző tud megfelelően értelmezni. Most a teljesség igénye nélkül megemlítenék pár divatos elméletet, s utána megmutatom az én magyarázatomból fakadó "szerszámos ládikámat".
Az egyik magyarázat a folyamatot pusztán gazdasági, politikai átrendeződésként kezeli, egyfajta olyan szükségszerű átalakulásként, ami az emberiség történelmében szinte mindennaposnak mondható, s ami csak azért tűnik most valami másnak, mert az információk a világ történéseiről egyidejűleg vannak jelen, s így egyben láthatóak. 2008 őszén vált nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy globális méretű változás végpontjához érkeztünk (sokak szerint ez volt a kezdőpont), egy olyan pénzügyi válság jelezte ezt számunkra, ami a mai napig nem ért véget. Ennek ellenére több helyen olvastam időközben olyan utalásokat, amik azt sugallták, hogy a 2008-as folyamat véget ért, majd újra elkezdődött: mintha ez a válság akár egy napra is megoldódott volna, de a sugallat a lényeg: nincs itt semmi baj, semmi extra, semmi világrengető! Ez a szemléletmód számomra nagyon tetszetős, mert józan és logikus, csak az a baj, hogy ugyanolyan vakhiten alapul, mint az összes vallás, csak ezt "racionális szkepticizmusnak" nevezik. Vannak felkent papjai, és elég nagy és egyelőre büszke nyája. Ez a vallás abban hisz, hogy ez az egész világ, amiben élünk, a nappal, a földdel, az égen a csillagokkal, a technikai vívmányokkal alapjaiban állandó, mert eddig ezt tapasztaltuk meg és akkor ez így is lesz. Vannak ugyan változások a felszínen, de az, hogy a nap holnap is felkel, csak elméletileg kétséges, gyakorlatilag egy száz százalékra tehető bizonyosság. "Az élet megy tovább, az élet nem áll meg" - ez e vallás jelmondata, úgy is mondhatnám, miatyánkja. Azonban a dologgal jelen pillanatban az a bibi, hogy bár az élet valóban megy tovább - ezt én magam is vallom -, de nyilvánvalóan egy váltóhoz ért az a vonat, amire az egyes ember azt mondja: "az életem". Elágazik a sínpálya, s aki olyan nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig a nap holnap is felkeljen az égen, s ez az egész filmbéli sztori tartsa meg a belső logikáját, e vallás híveként ezt meg is fogja tapasztalni, miközben a nap már régen nem kel igazából fel, hisz az nem is az, aminek ma innen a vászonról gondoljuk, ami voltaképpen egyáltalán nem akadálya annak, hogy egy bizonyos nézőpontból tényleg minden maradjon a régiben. Hiszen nem történik itt semmi, régen is volt ugyanennyi katasztrófa - e vallás hívei nem átallnak hosszú órákat szentelni ennek bizonyítására -, válság is volt, háború is, és lám, az élet megy tovább. Aki látta a Hatodik érzék vagy a Más világ című filmet tudja, hogy nagyjából mit jelent az, hogy valaki meghal, és ezt egész egyszerűen nem veszi észre. Van ilyen, ezt én is vallom, hiszen a különféle tudati síkok egymáson és nem egymás mellett vannak, az elrendezésük holografikus és nem lineáris. Tehát bizony elképzelhető egy olyan állapot - most a mi szempontunkból megfordítva mindezt -, hogy valaki benne marad egy világban, ami már réges-rég nincs is. És hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a film sosem ér véget, ennek egy történethordozó esetében nincs értelme, hiszen a Mátrix című film mindig is lesz. De a történet véget tud érni és időről időre véget is ér. Aki nem éli meg a történet végét, az csak az lehet, aki ott maradt a filmen Neoként vagy Trumanként, és nem is "érti", hogy mit jelent a saját megélt filmbéli életére nézve az a kijelentés, hogy "ez a film". Ha Truman kiszabadult a filmből, akkor itt van köztünk, a Jim Carrey által megformált figuráról ez azonban, azt hiszem, eddig még nem mondható el. Ő kiszabadult a filmbéli mátrixból a filmbéli valóságba - és ott maradt. Számára nem ért véget a film, mert nem érti meg egy történeten belül, mit jelent az, hogy a "történet vége", hiszen ehhez a saját történetét kéne kívülről látnia, csakhogy épp ez nem megy neki. ...
2012. március 4., vasárnap
Gondolat
Elméletben próbáljunk megélni úgy egy napot, mintha minden gondolatunk azonnal megvalósulna. Mintha az ok-okozat azonnal bekövetkezne...
Amennyiben kósza gondolatainknak teremtő ereje lenne, és ezeknek következményeit azonnal átélhetnénk, valljuk be, lennének közöttük nem kívánt események is. Sajnos akarva, akaratlanul, de negatív dolgokra is gondolunk. Általában félelmeinket vetítjük ki gondolatok formájában, pedig nem így kellene tennünk. A természetből mintát véve, amikor elültetünk egy gondolatot, azt táplálnunk, gondoznunk kell ahhoz, hogy életre kelljen. Az ember a fejlődése során megtanulta a természettől, hogyan tud növényekből élelmiszert termelni, ami egyfajta energiát szolgáltat a szervezetének. Tudatosan elültetve különböző magvakat, bizonyos gondozás után, learathatja munkája gyümölcsét. A többit a természet elvégzi. Ha a magot átvitt értelemben, gondolatként értelmezzük, akkor nincs más dolgunk, mint foglalkozni vele, és idővel gondolatunk materializálódhat. Ha jobban belegondolunk, egy növényi magnak földre, vízre és fényre van szüksége a fejlődéséhez. A gondolatok földje az elménk, ahová elültethetjük, a fény az energia ami élteti, de mi lehet a víz? Megfelelő mennyiségben életet ad a növénynek, ha kevés elszáradhat, ha sok akkor is tönkreteszi a termést. Minden egyes növény vízigénye különbözik, de mindegyiknél igaz az is, hogy van egy egyensúlyi állapot, amikor a növény fejlődik és termést hoz. Attól, hogy átsuhan egy gondolat az agyunkon, még nem történik meg, viszont miután körbejártuk azt, lehetőségünk van a megvalósítására, de ahhoz többször vissza kell térnünk a gondolatunkhoz, foglalkozni vele, tervezni. Mintha időközönként locsolgatnánk egyes növényeinket, gondolatainkat tervezgetjük a megvalósulás érdekében. Tehát meg van a víz is. Amikor összeállt a kép, akár a kifejlett növény, jöhet az aratás. Viszont a tervezés közben nem mindegy milyen energiákkal dolgozunk. Mivel mind a mag és a föld, a víz, a fény, a gondolat, mind a természetből származik, nekünk is meg kell találnunk az egyensúlyt, mert a természet energiáit nem kihasználni, hanem használni kell, abból nem csak elvehetünk, de azt vissza is kell adnunk. Amikor kívánunk valamit, megvalósulásához szükségünk van a természet energiáira, de amikor bekövetkezett, ne feledjük meghálálni amiért sikerült, mert a hála az a fajta energia, ami a szeretethez hasonló, önzetlen és csupa pozitív rezgés élteti. Ezzel az energiával vagyunk képesek a természetből elvett energia egyensúlyi állapotát visszaállítani. Mindenből annyira van szükségünk ami elég, nem többre, nem kevesebbre és ez az állapot szerintem csak egyensúlyi állapotban lehetséges. Kívánni, felajánlani és hálásnak lenni. Mindez a boldogsághoz vezet.
Amennyiben kósza gondolatainknak teremtő ereje lenne, és ezeknek következményeit azonnal átélhetnénk, valljuk be, lennének közöttük nem kívánt események is. Sajnos akarva, akaratlanul, de negatív dolgokra is gondolunk. Általában félelmeinket vetítjük ki gondolatok formájában, pedig nem így kellene tennünk. A természetből mintát véve, amikor elültetünk egy gondolatot, azt táplálnunk, gondoznunk kell ahhoz, hogy életre kelljen. Az ember a fejlődése során megtanulta a természettől, hogyan tud növényekből élelmiszert termelni, ami egyfajta energiát szolgáltat a szervezetének. Tudatosan elültetve különböző magvakat, bizonyos gondozás után, learathatja munkája gyümölcsét. A többit a természet elvégzi. Ha a magot átvitt értelemben, gondolatként értelmezzük, akkor nincs más dolgunk, mint foglalkozni vele, és idővel gondolatunk materializálódhat. Ha jobban belegondolunk, egy növényi magnak földre, vízre és fényre van szüksége a fejlődéséhez. A gondolatok földje az elménk, ahová elültethetjük, a fény az energia ami élteti, de mi lehet a víz? Megfelelő mennyiségben életet ad a növénynek, ha kevés elszáradhat, ha sok akkor is tönkreteszi a termést. Minden egyes növény vízigénye különbözik, de mindegyiknél igaz az is, hogy van egy egyensúlyi állapot, amikor a növény fejlődik és termést hoz. Attól, hogy átsuhan egy gondolat az agyunkon, még nem történik meg, viszont miután körbejártuk azt, lehetőségünk van a megvalósítására, de ahhoz többször vissza kell térnünk a gondolatunkhoz, foglalkozni vele, tervezni. Mintha időközönként locsolgatnánk egyes növényeinket, gondolatainkat tervezgetjük a megvalósulás érdekében. Tehát meg van a víz is. Amikor összeállt a kép, akár a kifejlett növény, jöhet az aratás. Viszont a tervezés közben nem mindegy milyen energiákkal dolgozunk. Mivel mind a mag és a föld, a víz, a fény, a gondolat, mind a természetből származik, nekünk is meg kell találnunk az egyensúlyt, mert a természet energiáit nem kihasználni, hanem használni kell, abból nem csak elvehetünk, de azt vissza is kell adnunk. Amikor kívánunk valamit, megvalósulásához szükségünk van a természet energiáira, de amikor bekövetkezett, ne feledjük meghálálni amiért sikerült, mert a hála az a fajta energia, ami a szeretethez hasonló, önzetlen és csupa pozitív rezgés élteti. Ezzel az energiával vagyunk képesek a természetből elvett energia egyensúlyi állapotát visszaállítani. Mindenből annyira van szükségünk ami elég, nem többre, nem kevesebbre és ez az állapot szerintem csak egyensúlyi állapotban lehetséges. Kívánni, felajánlani és hálásnak lenni. Mindez a boldogsághoz vezet.
"Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: "Köszönöm", az is elegendő lenne." (Meister Eckhart)
"Mutass nekem egy hálátlan, de mégis boldog embert." (Zig Ziglar)
"Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói." (Alphonse Karr)
"Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyenlő hálára indít." (Simone Weil)
2012. február 12., vasárnap
A Foton öv hatásai
A műholdak 1961-ben fedezték fel a Plejádok nevű csillagkép körüli energiafelhőt. Eddig nem sikerült minden kétséget kizáróan meghatározni, hogy mi is ez az övezet, valamint hogy milyen fizikai és spirituális hatásokkal lesz ez az emberiségre. Ez az energiafelhő azonban már olyannyira közel van hozzánk, hogy gyakorlatilag egész Naprendszerünk maholnap teljesen belép a Foton övbe és kb. 2000 évig benne is fog tartózkodni.
Napunk a Fiastyúk központi napja, az Alcyone körül rója útját. Ennek oka az, hogy a Hét nővérnek is becézett csillagképnek a mi Napunk is a része, tudniillik, a nyolcadik testvére, a húgocska, ha úgy vesszük. Mi így együttesen a Tejút nevű galaxisban alkotunk egy spirált.
Tudósaink 1961-ben felfedeztek a galaxisunkban egy övezetet, az úgynevezett Foton övet, amely kiterjedése meglehetősen nagy, s időről időre naprendszerünk minden bolygójával keresztül halad rajta. A megfigyelések szerint körülbelül 2000 évet szoktunk benne tartózkodni, majd 11000 évet rajta kívül, utána újabb 2000 évet benne, majd ismét 11000 évet kint. A benne tartózkodást galaktikus nappalnak, a kint létet galaktikus éjszakának szokták nevezni.
Eleinte szó szerint fotonokra gondoltak a tudósok, amikor ezt az energiaövet figyelték. A foton a fény részecskéje, ami sejteti, hogy valamilyen mélyreható, fénnyel kapcsolatos változásra lehet számítani akkor, amikor belépünk e térségbe. De ezek a változások már elkezdődtek, minthogy 1987 tavaszának napéjegyenlőségekor Földünk belépett a Foton övbe egy rövid időre. Azért csak egy rövid időt töltöttünk el a Foton övben, mert bolygónk folyamatosan kering a Nap körül, s folyamatosan ki-be lép ebből az energiagyűrűből. Évről évre egyre hosszabb időszakokat töltöttünk el a gyűrűben, de 2012 az a dátum, amikortól végleg belekerülünk és benne is maradunk majd kétezer esztendőn keresztül. ...




